Home»First Class»Egy igazán nagy hal a piacon – A BIG FISH Internet-technológiai vállalkozás története

Egy igazán nagy hal a piacon – A BIG FISH Internet-technológiai vállalkozás története

11
Shares
Pinterest Google+

Az idén 18 éves BIG FISH Internet-technológiai vállalkozás nem csak átvitt értelemben lett nagykorú: mára már fontos szereplője a hazai informatikai piacnak. A siker kulcsa a szakemberek technológiai felkészültsége és a vállalkozás sokoldalú portfóliója mellett, az üzleti életben is képviselt emberközpontú szemléletmódjában rejlik. A 300 millió forint árbevételt meghaladó cég fő profilja az e-kereskedelem, de a webes jelenlét mellett ma már a mobilpiacot is erősítik. Munkájukat már számos díjjal elismerték, az utóbbi években pedig a tudásmegosztást is zászlajukra tűzték: vállalkozói workshopokat, továbbképzéseket tartanak, de azokat a fiatal informatikus-jelölteket is felkarolják, akikben megvan az elhivatottság és a tudásvágy. A BIG FISH nem mindennapi, meseszerű történetét Barcsay Erik ügyvezető igazgató osztotta meg a Business Class-szal. Szemléletmódja és értékrendje tanulságos lehet minden vállalatvezető számára.

Barcsay Erik, a Big Fish Internet-technológiai vállalkozás CEO-ja

Padlásszobából az ügyvezetői székbe

Barcsay Erik története hasonlóságokat mutat a Szilícium-völgybeli géniuszok elstartolásához, igaz, ő nem egy garázsban, hanem egy padlásszobában kezdett el hivatásszerűen programozni. Egy nyári munka folytán került első munkaadójához, ahol egy személyben látott el minden fontos feladatot a weboldalkészítéstől az üzemeltetésig. „Hárman voltunk az egész cégben, én lényegében egy padlásszobában dolgoztam.” Azonban nem maradt sokáig a háttérben, hamar kiderült, hogy van affinitása a kapcsolattartáshoz, így idővel már az összes feladatban részt vett, kezdve az ajánlatkészítéstől egészen a honlapok fejlesztésig, de közel sem annyi pénzért, ami ennyi feladatkör betöltésével járna. Ekkor döntött úgy, hogy keres egy profibb csapatot. „2000 tavaszán jelentkeztem az akkor még négyfős BIG FISH-hez, egy olyan állásportálon keresztül, amelyet a cég fejlesztett.”
Az 1998-as alapítású BIG FISH-t Rácz Márton és Bossányi Kristóf álmodta meg. A kezdetben klasszikus webes csapat tovább bővült, 2000-ben pedig Boris Mihály, a Concorde Értékpapír Zrt. (korábban részvénytársaság) akkori operatív igazgatója is a cég mögé állt, mint befektető. A BIG FISH ekkoriban már olyan ügyfeleket tudott magáénak, mint a Pesti Est kulturális és programmagazin vagy a Jobline állásportál. „Bár kicsik voltak, mégis neves ügyfeleket tudtak megnyerni. Engem ugyan designernek vettek fel, de hamar kiderült, hogy az ügyfelekkel való kapcsolattartás és a mindennapi ügymenet biztosítása az igazán nekem való feladat.”
2001 nem várt fordulatot hozott a cég történetében: két alapító tagja egy tragikus autóbalesetben életét veszítette. Barcsay Erik felidézte, hogy eredetileg ő is velük utazott volna a külföldi konferenciára, csak az útlevele nem készült el időben. „Utólag sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha én is velük utazom. Talán lebeszéltem volna őket az éjszakai hazaindulásról, de meglehet, hogy én is ott ültem volna velük az autóban. Nehéz volt felfogni a történteket, ráadásul itt volt egy addigra már 20 fős cég is, amelynek bizonytalanná vált a sorsa.”
Boris Mihály gyakorlatilag kész tények elé állította Barcsayt: vagy átveszi a cég vezetését, vagy a BIG FISH megszűnik.

„Húszéves voltam. Szinte akkor jöttem ki a középiskolából.

De nem volt választási lehetőségem, és az járt a fejemben, hogy itt van egy olyan cég, amely még csak 3 éves ugyan, de máris nagyon erős szakmai múlttal rendelkezik, komoly referenciái vannak, és nagyszerű lehetőségeket rejt. A célunk az volt, hogy ezt az egészet megmentsük. Ezek a srácok szívvel-lélekkel építették fel ezt a céget. Ez volt az örökségük, amit meg kellett őriznünk.”

Az első hat százalék

A következő évek sok nehézséget tartogattak, miközben a BIG FISH szépen fejlődött tovább. A cégtulajdon hagyományos módon öröklődik, így a két alapító szüleire szállt a tulajdonrész, amely egy furcsa helyzetet eredményezett: a vállalkozásnak hirtelen kibővült a tulajdonosi szerkezete. Ez bizalmi kérdéseket is felvetett, amelyek áthidalására Rácz Kristóf, Márton öccse is ügyvezető lett a cégben.
„Kristóffal közösen átnéztük a cég pénzügyi helyzetét, és megdöbbentő dolgokat tapasztaltunk. Rengeteg volt a kintlévőség, teljesen újra kellett gondolnunk a gazdasági struktúránkat. Ez egy hideg zuhany volt, ott álltam húszévesen úgy, hogy az alkalmazottainknak fizetést kellett adni és szinte üres volt a bankszámlánk.”
A kezdeti nehézségekben a legnagyobb támaszt és lökést az a már meglévő ügyfélkör jelentette, akik nem pártoltak el a hirtelen kialakult helyzet ellenére sem. „Amikor megnyertem az új tulajdonosok bizalmát, kaptam egy 6 százalékos tulajdonrészét a cégben.

Ez egy nagyon fontos elismerése volt a munkámnak.”

A kezdetben 20 milliós árbevételű cég 2003-ban már 75 milliós forgalmat generált, amivel felkerült a Budapest Business Journal listájára, amely a hazai webfejlesztő és webdesigner cégeket rangsorolta. Ám hiába a növekedés, a dotcom-lufi lassan Magyarországot is elérte, és jelentős lassulást hozott a netes befektetések ütemezésében. „Akkoriban kizárólag projektből éltünk, így ez a megtorpanás ránk is nagy hatással volt. Látszott, hogy a piac kivár, és nem születik annyi befektetés, ezért súlyos döntést kellett hoznunk. Ekkor történt meg a cég munkaerejének lefelezése. Egy teljes évünk csak a túlélésről szólt.”

A nagy halat bekebelezik

Közben a tulajdonosi kör tovább duzzadt. 2003-ban Holló Gábor, a hirkereso.hu tulajdonos-alapítójának korábbi cége, a CyberMind Technologies Kft. beolvadt a BIG FISH-be. A szétágazó tulajdonosi szerkezetből nem származott elvárható profit, így 2005-ben döntés született, és a BIG FISH-t eladták az akkor már a tőzsdén is bejegyzett FreeSoft Nyrt-nek. „Ez kezdetben egy minőségi váltásnak tűnt, hiszen a FreeSoft sokkal jelentősebb cég volt a közel 80 alkalmazottjával, saját sales-es csapattal és marketingessel. Minderről mi addig csak álmodoztunk, s úgy gondoltuk, hogy ezzel a lépéssel komoly növekedést foguk tudni elérni.”
A BIG FISH számára a cél a FreeSoft kötelékében az ügyfélkör bővítése lett volna, de hamar be kellett látniuk, hogy egészen más piacban gondolkodnak. A FreeSoft jellemzően a köz- és államigazgatás területén mozgott, nagyobb ügyfelei között volt az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a MÁV. A BIG FISH ügyfélkörét viszont a magánszektor adta, és ezt a preferenciájukat a jövőben is meg kívánták tartani. „A FreeSoft kicsit idegenkedve nézte azt, amit mi csináltunk, nem igazán értettek meg minket. A magunk pár milliós projektjeivel pedig nem voltunk számukra túl izgalmasak. Mivel üzletággá váltunk, úgy tűnt, hogy kezdjük elveszíteni az identitásunkat is.”
A BIG FISH csapat is odaköltözött a FreeSoft Infopark-beli irodájába, amely nem várt költségeket jelentett a cégnek. A projektek pedig már nem tudták megtermelni az elvárt profitot. „Húszas-harmincas fiatalok voltunk és egy ötven pluszos közegben dolgoztunk. Egy hosszantartó beszélgetéssorozat végén aztán sikerült megegyeznünk a vezetéssel, és bár a FreeSoft maradt a tulajdonos, három év után sikerült elköltöztünk egy külön irodába.”
A barátibb kiadások mellett a BIG FISH is eredményes évet zárt 2008-ban. 2009-ben azonban elérte Magyarországot a gazdasági válság, amelynek következtében egy 30 százalékos árbevétel-visszaesést kellett elszenvedniük. „Recesszió volt, így a cégek is visszafogták informatikai beruházásaikat, nem vállalták a nagyobb rizikót és a lassabb megtérülést. Így ismét a már meglévő ügyfelek jelentették a támaszunkat. Két főt bocsájtottunk el, és ilyen módon sikerült túlélni az évet.”
Bár a túlélés ismét sikerült, de a kiszolgáltatottság érzése nem múlt el. „Itt volt egy pillanat, amikor gyerekkori barátommal, Huszák Gáborral (a BIG FISH technológiai vezetője és tulajdonostársa – a szerk.) több lehetőséggel számot vetve úgy döntöttünk, hogy saját lábra állunk.

Új vizeken

Végül 2012-ben két ismerős bevonásával, az ő anyagi támogatásukkal sikerült újragondolni a tulajdonosi szerkezetet és a hosszú távú célokat. Ezek között szerepelt a mobilapplikáció fejlesztés elindítása is, amit immáron sikerült a BIG FISH-en belül előfinanszírozni. „Volt egy pont, amikor elgondolkodtam, hogy sokkal elkötelezettebb már nem tudnék lenni. De rá kellett döbbennem, hogy mégis. Ez az új tulajdonosi szerkezet, és az, hogy Huszák Gáborral teljes értékű tulajdonosokká léptünk elő, akkora lökéssel bírt és olyan inspirációt adott, nem beszélve arról, hogy olyan emberekkel dolgozunk a cégben, akik valóban értették a hosszú távú célokat, és hogy mitől lehet piacképes és fontos brand a BIG FISH ebben a szakmában. Kialakult egy kollektíva.”

Stahl Judit a hálóban

Nagy utat tett meg a BIG FISH, mire 2012-re letisztult struktúrával, új célokkal és friss tőkével végre csak arra koncentrálhatott, amiben igazán jó: a munkára. Már csak egy kérdés volt hátra: hova költözzön a létszámban is gyarapodásnak indult tech cég? „Kinőttük a korábbi irodánkat, és el kellett döntenünk, hogy merre tovább. Az irodaháztól kicsit ódzkodtunk, de beláttuk, hogy a lakásiroda sem túl elegáns. Fontos volt, hogy az ügyfeleinket egy komolyabb helyszínen fogadhassuk. A korábbi lakásirodánkban például egyik ügyfelünk, Stahl Judit megkérdezte, hogy abban a szobában tartjuk-e a megbeszélésünket, ahol a többiekkel együtt dolgoztunk, és amely részben a konyhánk is volt. Megnyugtattuk, hogy van egy tárgyalónk is, a lakás egyik korábbi hálószobájan.”

A BIG FISH art irodájának minden helyisége egyedi megoldásokat rejt. Van például retró tárgyaló, levegőben úszó hal, graffiti kiállítás, babzsák, hintaszék, egy hatalmas ló szobor, de akad még egy sörcsap is.


A megoldást egyik régi ügyfelük, a Libri ajánlotta, akiknek addigra már szintén itt, a Nyugati téri Skála Metró Irodaházban volt a székhelye. „Amikor 2012 novemberében ide költöztünk még húszan voltunk, de nagyon hamar kinőttük a kezdeti 270 négyzetmétert, amit először bővítettünk, majd kivettük az alattunk lévő helyiséget, így most jelenleg 660 négyzetméteren vagyunk jelen. De már most látszik, hogy lassan ez is kevés lesz, hiszen a múlt hónapban újabb öt fővel bővültünk.”
Ha már irodaház, legalább legyen lelke – gondolta a BIG FISH csapata, így szabták saját képükre az új helyszínt, amely Babos Zsili Bertalan képzőművész munkájával és „romirodaságával” a média figyelmét is felkeltette, több riport készült a nem mindennapi office-ról. „Időről időre megjelennek vonzó dolgok, manapság például minden irodába kell, hogy legyen egy csocsóasztal meg egy babzsákfotel. Ez főleg a fiatalabbaknak vonzó, de mi is olyan helyre vágytunk, amelyben ott van a cool-faktor, és ahol mi is, és a kollégáink is jól érezhetik magukat. Ekkor bíztuk meg Zsili csapatát, akik korábban több romkocsma és a budapesti Google-iroda kivitelezésén is dolgoztak már. Gondoltuk, ha ezt a kétféle megközelítést elegyítjük, abból valami olyan születhet, amire még nem nagyon volt példa.

Mi ezt art irodának hívjuk.”

“Art iroda”

Mesés berobbanás a mobilpiacra

A BIG FISH első két mobilapplikációja egy-egy mese volt. A Terka és a Motor Jack is iPadra fejlesztett gyerekjátékok, amelyekkel kasszát ugyan nem robbantottak, de egy sokkal fontosabb dologban segítettek: a BIG FISH megszerezte első referenciáit a mobilapplikáció fejlesztés piacán. „Nagyon fontos mérföldkő volt, hiszen korábban azért nem tudtunk bekerülni egy komolyabb céghez, mert nem volt mobilapplikáció fejlesztési referenciák. Ráadásul a Terka 60 országban hetekig kiemelt helyen szerepelt az Apple Store-ban.” Tavaly óta már csak megrendelésre dolgoznak és kiépült egy 7 fős mobilos részlegük is.

A BIG FISH saját webes fizetési megoldása a webáruházak számára készült, és azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a különböző elektronikus tranzakciókat, amelyeket a Payment Gateway használatával nem kell külön integrálni. Ezt a megoldást választotta több mint 200 magyar cég, köztük a Sziget, a Libri-Shopline, a chocoMe, a JátékNet, az Akvárium Klub, az iStyle vagy a Budapest Park is.


Másik fontos szegmensük az e-commerce, vagyis az elektronikus kereskedelem, melyen belül Barcsay Erik régi partnerüknek, a G’Robynak legutóbb fejlesztett applikációjukat emelte ki. „Felismertük, hogy egy bevásárlólista összeállításakor a vásárló nem specifikálja, hogy milyen termékre van szüksége, csak annyit ír fel hogy tej, ha a tej már fogyóban van otthon, de sok esetben csak később intézi el a vásárlást, így lehet, hogy csak napokkal később konvertálja át a listáját valós termékekre. A kidolgozáshoz készítettünk egy felmérést a felhasználói igényekről, melyek alapján lefejlesztettük a szükséges applikációt.” Jelenleg a Mumbai repülőtér számára fejlesztenek egy beltéri navigációs és útvonaltervező applikációt, amely a járatinformációktól a terminálban található shopokig minden fontos információt elérhetővé tesz.
Bár voltak már külföldi megrendeléseik, az egyik hosszú távú cél a nemzetközi partnerségek építése és a terjeszkedés. „Sok az olyan e-kereskedő, aki exportképes lenne, ráadásul termékkel könnyebb átlépni az országhatárokat, mint mondjuk egy szolgáltatással. Mi ebben segítjük az e-kereskedőket részben tapasztalattal, részben gyakorlati segítséggel. Feltérképezzük a piacokat, a pénzügyi tranzakciós lehetőségeket, és a kivitelezéshez is segítséget nyújtunk. Így mi is új referenciákhoz jutunk. Két fontosabb partnerünk ezen a területen a Shop.Builder Testépítő Webáruház és a Háda Webshop.”
Idővel egy saját iroda kiépítését tervezik a nemzetközi szintéren. Addig is belevágnak a B2B szektor kiaknázásába. „Most egy új projekten dolgozunk, amely ezt is megalapozhatja. Ha minden igaz, rövidesen a B2B piacon egy nagyon erős referenciával fogunk tudni megjelenni, amely fontos pillére lehet a jövőképünknek.”

Kell a kémia

A BIG FISH legfontosabb partnerei között szerepel a G’Roby, a Libri, a Bortársaság és a Netrisk. Legrégibb ügyfelükkel, a G’Robyval 16 évet ölel fel a partnerség. Inkább az e-kereskedelemhez kötődő projekteket keresik, de nyitottak az izgalmas, innovatív dolgokra is. „A 2013-as évben több mint 80 olyan megkeresésünk volt, amelynek közel felében biztosan lett volna potenciál, de egész egyszerűen nem fért bele az időnkbe. Ezért alapítottuk egri leányvállalatunkat, a Color and Code-ot, hogy legyen kihez irányítanunk az izgalmasabb megkereséseket.”

A BIG FISH Band a cég dolgozóiból alakult formáció, először 2014-ben léptek színpadra egy karácsonyi bulin. Majd a Reklámzaj szervezésében más vállalkozásokkal mérhették össze magukat – ezúttal a színpadon. „Sok pozitív visszajelzést kapunk idegenektől is, de ami igazán fontos, hogy ez nekünk is rengeteget ad.”


Barcsay Erik szerint a hosszan tartó kapcsolatok titka az üzleti életben is ugyanaz, mint a személyes kapcsolatok esetében: fontos hogy a hierarchikus viszony helyett az egymás kölcsönös tisztelete és a közös gondolkodás legyen meghatározó. „Sok éve megtanultam, hogy bízzak a megérzéseimben. Nagyon fontos például, hogy működjön a kémia, ha ez nincs meg, inkább elengedem az ügyfelet.”
Mivel a megrendelő sem tudja mindig, hogy pontosan mi az, amit keres, és a megvalósítás is számos különböző részegységből áll, így a BIG FISH kidolgozott egy új módszert a projektkoordinációra. A munka mindig egy alapos tervezési fázissal indul, amelyen az összes szakterületről részt vesz egy szakember a fejlesztőtől a designerig, és még egy fontos szereplő, a product owner. „A product owner egy olyan tanácsadó, aki e-kereskedelmi múlttal rendelkezik, így tökéletesen ismeri az üzleti- és a felhasználói igényeket, a belső működést is. Ez nagyon fontos, annak idején még én magam hívogattam a G’Roby vásárlókat, hogy megismerjem a szemléletüket. Nem ritka, hogy a közös ötletelések alkalmával a kezdeti üzleti elképzelés akár teljes egészében átalakul. Így viszont megkíméljük mindkét felet az esetleges félreértésektől, és a legoptimálisabb megoldást kezdjük el kidolgozni.” A tervezés után sok esetben készül egy prototípus, amit az ügyfél ki is tud próbálni. Majd ezek után jön a kivitelezés.

Infóóra a fiataloknak, workshop a nagyoknak

Hogy mekkora hiány van szakképzett informatikusokból, az régóta visszatérő sajtótéma. Közel 22 ezer a betöltetlen informatikai állások száma, pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a BellResearch kutatása alapján a feltöltéssel a szektor éves szinten további 400 milliárd forint bevételt termelhetne a gazdaságnak. A BIG FISH is folyamatosan keresi a rátermett és agilis munkaerőt, megtalálásukhoz pedig tényleg minden eszközt bevetnek.

A Világ a Piacom program célja a magyarországi vállalatok nemzetközi piacra lépésének támogatása és export tevékenységük online bővítése. A kezdeményezés a Google, a Budapest Bank, a Magyar Posta, a BIG FISH, és az espell összefogásában jött létre.

Hirdetnek a Facebookon, fejvadászcégeknél és ismerősökön keresztül, gyakornoki programot kínálnak az egyetemistáknak. „Régebben csak seniorokat kerestünk, de a piac eléggé ki van aknázva, a komolyabb munkaerő vagy külföldre megy, vagy felszívja valamelyik nagy multi. Ezért nyitottunk a juniorok felé, de csak, ha tényleg érdekli őket a szakma.” Ezt egy elég érdekes történet is bizonyítja: „Huszák Gáborral a volt középiskolánkban tartottunk egy előadást az intézmény fennállásának 130. évfordulója alkalmából. Az előadás után néhány srác odajött hozzánk azzal, hogy mennyire inspirálta őket a történetünk. Kicsit önmagunkra emlékeztettek, hiszen megvolt bennük a motiváció és az érdeklődés, tehát mindaz, amit a BIG FISH-ben is keresünk. Ezért elhívtuk őket a céghez, és több hónapon át heti rendszerességgel továbbképzést tartottunk nekik. Volt elméleti oktatás és házi feladat is. A vége az lett, hogy a nyári szünet elején egy pár hetet nálunk dolgoztak, és közösen kellett egy kitalált projektet végigvinniük. Ez egy jó befektetés mindenkinek: nekik a tanulmányaik befejeztével már lesz némi szakmai gyakorlatuk, és persze mi is eszünkbe juthatunk mint munkaadó. De egyben tudtuk motiválni a saját kollégáinkat is, hiszen kicsit kiléphettek a hagyományos szerepükből, hogy mentorokká váljanak.”
Persze nem ez az általános gyakorlat, a legtöbb pályakezdő azt sem feltétlenül szokta tudni, hogy mi az érdeklődési köre.

„Számomra ez nagyon furcsa, hiszen én azért kezdtem el ezt az egész szakmát, mert szeretek alkotni, szeretek problémákat megoldani, új dolgokat létrehozni, amit aztán használnak az emberek.

A csapatunk is ilyen emberekből áll, ezért is fontos, hogy a hozzánk csatlakozókban is ott legyen a tűz, a szenvedély és a tenni akarás.

Ha egy dolog van, amiért bánkódhatok, hogy ügyvezetőként manapság már alig-alig jutok kódhoz,

annyi energiát elvisz a management, de így is rengeteg terület van, ami kiemelten érdekel, és amiről naponta olvasok, tanulok, hogy fejlesszem magamat.”

A BIG FISH csapata

Előző cikk

AZ LEHET JÓ AZ ONLINE TÉRBEN, AKI SZÍVBŐL KOMMUNIKÁL

Következő cikk

VAN-E KÖZÖSSÉG A HALÁL UTÁN? TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK A THE WALKING DEAD-BEN