Home»First Class»Kerekeken guruló jövőnk – elektromos autók és automatizált vezetés

Kerekeken guruló jövőnk – elektromos autók és automatizált vezetés

1
Shares
Pinterest Google+

Önvezető Google-autó, elektromos árammal hajtott Nissan Leaf, vagy éppen egy robotpilóta nélküli Tesla-modell. Csak hogy néhány, a jövő autóiparát és ökológiánk szisztémáját, remélhetőleg alapjaiban megváltoztató momentummal szolgáljunk mind a jelen, mind a jövő nemzedékei számára. A feltartóztathatatlan fejlődésről a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatójával, Simon Péterrel és a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatójával, Rábai Dániellel készítettünk interjút.

Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy mégis hogyan tehetnénk élhetőbbé a környezetünket anélkül, hogy a hétköznapokban oly elengedhetetlen gépkocsihasználatról végül mégse mondunk le? Nos, jó válasz ma már egyre több létezik, amihez egy szakértő bevonását is elengedhetetlennek éreztük. Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója, maga is rendkívül környezettudatos – saját bevallása szerint „okosan zöld” ember –, és ebből a munkahelyének közel negyvenezer négyzetméteres területén sem enged. S ha már az autóvárosban megannyi elektromos autó is helyet kapott, utánajártunk, hogy mit is érdemes tudni róluk.

Milyen előnyei vannak az elektromos autóknak?
A legfontosabb előnye a fenntartási és az üzemeltetési költsége. Összevetve egy elektromos és egy modern dízelautó tervezett fenntartási költségeit, az elektromos autó oldalán ez lényegesen alacsonyabb. Ha például

egy Nissan Pulsart hasonlítunk össze egy dízelautóval, úgy a dízelautó fenntartási költsége közel 2,3-szerese egy elektromos autóénak.

Ráadásul egy elektromos, illetve hibridautó estében, ha az elektromos motor fékezéskor generátor üzemmódba kapcsol, a mozgási energia egy részét elektromos energia formájában el tudjuk tárolni, amit aztán vissza tudunk alakítani mozgási energiává, tehát lényegében, ennek az energiának a nagy része újrahasznosítható. Ezáltal kevesebb üzemanyagot használ, illetve a fékbetétek és féktárcsák sem kopnak el. És mivel elektromos autó esetében mechanikus féket egyáltalán nem használunk, mivel csak generátor üzemmódban fékezünk vele, így visszatöltik az akkumulátorba az energiát. A fogyasztás kérdése is izgalmas témakör. Forintra levetítve ugyanis, ha nem azt nézzük, hogy ingyen lehet tölteni, hanem, hogy a legdrágábban vesszük az elektromos áramot, úgy egy elektromos autó körülbelül 650–750 Ft-ból tesz meg 100 kilométert. Egy dízel Pulzar esetében, ami 3,6 liter üzemanyagot fogyaszt ugyanezen a távon, ez a szám már 1300 Ft, míg egy benzines esetében több mint 2000 Ft. Hogy miért jó még egy elektromos autó? Mert jó érzés vezetni, mert megváltoztatja a sofőrjét. Mert

díjmentes vele a közterületi parkolás, így nem kell állandóan az óránkat néznünk, hogy mikor jár le a jegyünk.

És a modern elektromos autók szinte mindegyike automata, így ez is fantasztikus vezetési élményt ad. Vitathatatlan előnye még, hogy szmogriadó esetén is használható, hiszen szinte nulla a széndioxid-kibocsájtása. Céges autó esetén pedig nem kell cégautóadót fizetni utána, ami havonta 11.000 és 30.000 Ft között mozog.

2015 őszén alakult meg Magyarországon a RECAR Autonóm Járművek Kutató Központ, amelynek célja, hogy partnereivel – mint például a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karral, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karral, az ELTE Informatikai Karral, vagy éppen az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel – kooperálva, egyesítse azok szakértelmét és műszaki hozzáértését, ezzel biztosítva a nemzetgazdaság versenyképessé és sikeressé tételét.

Kiknek ajánlott elektromos autó vásárlásában gondolkodnia?
Alapvetően futár- és fuvarcégeknek, illetve taxiknak, akik naponta többször is megállnak, majd újra elindulnak, akár kisebb, akár nagyobb távolságon is. Ilyen esetben, benzinüzemű autóval az üzemeltetés nagyon sokba fog kerülni, míg egy dízelautót tönkre is lehet tenni. Az eltömődő részecskeszűrő, az akkumulátor, a turbó, a motor tönkremenetele mind-mind óriási kiadás. Ezzel szemben egy elektromos autó esetében a gyakori megállás és elindulás, semmilyen hátrányt nem jelent. Ajánlott még olyan magánfelhasználóknak is, akik naponta ingáznak Budapesten belül, de nem tesznek meg 150–200 kilométernél többet. Azoknak, akik környezettudatosak, és mindenkinek, aki beleszeret.

Ön szerint az elektromos autóké a jövő?
Az elektromos autóipar és maga az akkumulátortechnológia is nagyon nagy tempóban fejlődik. A legnehezebb feladat eldönteni, hogy mikor vegyen az ember egy ilyen autót. Hogy az akkumulátoroké lesz-e a jövő, azt nem tudom, mert a teljesítménysűrűsége egy akkumulátornak lényegesen alacsonyabb, mint egy benzin- vagy dízelhajtóanyagnak, de hogy hibridautók lesznek és ez a jövő, ebben egészen biztos vagyok.

ÖNVEZETŐ AUTÓZÁS

A Continental élen jár az önvezető autózás és a hálózatba kapcsolt intelligens megoldások fejlesztésében. Hogy hogyan állunk most, mikor jelenhetnek meg az első önvezető autók az utakon, arról Rábai Dánielt, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Hogyan áll jelenleg az önvezető autók bevezetésének kérdése?
Röviden válaszolva: nagyon jól. Olyannyira, hogy lassan kijelenthetjük: már csak a jogi szabályozásra várunk, és ez egyáltalán nem túlzás. Mi a Continentalnál

úgy tekintünk a 2020-as évre, hogy az akkor újonnan forgalomba kerülő autók technikailag már szinte teljesen képesek lesznek az automatizált vezetésre.

2025-től pedig – várakozásaink szerint – valóban meg is jelenhet a teljesen automatizált vezetés az utakon. A labda már most erőteljesen a szabályozók asztalán pattog, sőt, a technológiai fejlesztések további sorsa is a modern jogi szabályrendszertől függ.

A vezetéstámogató rendszerek fejlesztésének hazai térhódítását elsők közt az AdasWorks Kft.-nek köszönhetjük, akik mesterséges intelligenciával és navigációs szoftverek fejlesztésével járulnak hozzá a környezettudatos autóvezetés fejlődéséhez.

Igencsak előtérben van már az automatizált vezetés, de azért akadnak még egyéb világtrendek, amelyek nagyban meghatározzák az autóipar jelenét, jövőjét…
Ez így van, az automatizált vezetés minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott az elmúlt években, és így lesz ez még jó pár évig. De igazából ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen szinte napi szinten jelennek meg forradalmi újítások iparágunkban, amik rendkívül izgalmasak és inspirálóak, ugyanakkor hatalmas kihívásokat is támasztanak. A már említett trend mellett az elektromos meghajtást, a környezetbarát közlekedést, valamint a minden eddiginél hatékonyabb baleset-megelőzést, illetve a közlekedésbiztonságot tartom a legmeghatározóbb világtrendeknek. És nagyon büszke vagyok arra, hogy a Continental ezen trendek alakítói, formálói közé tartozik.

Mi a helyzet a gumiabroncsokkal? Hogyan lehet környezetbarátabbá tenni az autógumikat? Elvégre a Continental gyökerei a gumiabroncsok gyártásához nyúlnak vissza…
A szívemhez, és egyben a munkakörömhöz is legközelebb, a minden eddiginél „zöldebb” gumiabroncsok fejlesztése áll.

A Continental lesz ugyanis az első olyan cég, amelyik a pitypang nedvével fogja helyettesíteni a kaucsukot, mint a gumiabroncsok egyik alapanyagát, ami óriási előrelépés a fenntarthatóság jegyében.

A legfrissebb hír e téren, hogy a németországi Anklam városától néhány napja megkaptuk a pitypangból készülő gumiabroncs-laboratórium építési engedélyét, amit 35 millió eurós beruházással fogunk felépíteni. Ez az utolsó lépés a sorozatgyártás megkezdése előtt. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez milyen jelentős forradalmi fejlesztés az egész gumiabroncsiparban.

Egyre égetőbb a munkaerőhiány, a szakemberek hiánya hazánkban. Hogyan küzd ez ellen a cégcsoport?
Kétségtelen, hogy egyre nagyobb nehézséget okoz a megfelelő képzettségű munkaerő toborzása. Különösen igaz ez a Dunántúlon, ahol sok járműipari cég épített ki gyártókapacitást. Nemcsak a mérnöki állások betöltetése egyre nehezebb, hanem a fizikai pozíciók, sőt már az irodai munkakörök esetében is akadnak kihívások. A Continental magyarországi cégeinél kellően attraktív csomagot kínálunk munkavállalóinknak, amiben a versenyképes bér mellett szakmai fejlődés, konszernen belüli globális karrierlehetőségek is bőven vannak. Ugyanakkor önmagában a béremelés, mint a képzett munkaerő vonzásának az eszköze, csak rövidtávon hozhat eredményeket. Ezért különböző platformokon is egyeztetéseket folytatunk – többek között a kormányzattal is, amellyel korábban stratégiai, partnerségi megállapodást kötöttünk –, hogy hogyan erősítsük közösen a felsőoktatáson belül a mérnökképzést annak érdekében, hogy a jelenleginél lényegesen több műszaki szakember végezzen egy-egy évfolyamon. Cégcsoportunk számára kiemelten fontos a tehetséges fiatalok támogatása és itthon tartása.

Hiszünk a napi szintű közös munkában az oktatási intézményekkel. Minden leányvállalatunk ösztöndíj- és talentprogrammal várja az elkötelezett fiatalokat,

de számos izgalmas verseny és nyílt nap segítségével is igyekszünk bepillantást nyújtani a cég működésébe. Hazai és külföldi szakembereink egyaránt tartanak előadásokat, vezetnek szemináriumokat főiskolákon, egyetemeken. A veszprémi egység például külön Continental szakot indított a Pannon Egyetemen, és a fővárosi gyár még az idén külön tanműhelyt is nyit. A jelenlegi munkaerőpiaci trendeket figyelembe véve, minden lehetőséget meg kell ragadjunk annak érdekében, hogy vonzó munkahely legyünk ne csupán a pályakezdők, hanem minden munkavállaló szemében.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin OKOS JÖVŐ című lapszámunkban!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

VÉGÁLLOMÁS, KISZÁLLÁS: ÍME, A MARS!

Következő cikk

ELJÁTSZANI ISTENT