A Fishing on Orfű fesztivál az egyik személyes kedvencem, a nyár egyik fénypontja. Talán veteránnak azért nem vagyok mondható, de hatodszorra veszek részt a jeles eseményen. Habár tavaly és előtte is kihagytam a fesztivált, idén több okból is úgy döntöttem, hogy lemegyek: 10. jubileum, Lovasi András 50. szülinapi koncertje, új helyszínek – Színházkert, Tűzhöz közel színpad. Orfű – már csak a táj miatt is – az a hely, ahova tényleg érdemes visszajárni. Habár a fesztivál területe idén még nagyobbra duzzadt, még mindig el lehet mondani, hogy az egyik legcsaládiasabb rendezvény.

-1. nap, 06. 19. hétfő

Van nekem egy hasonlóan Orfüggő barátom, Szöllősi Tomi – akit ezentúl becenevén, Sztomynak fogok hívni. Nos, az ő ötlete volt, hogy menjünk le már hétfő este a fesztiválra. Legyünk mi az elsők! Éjszakázzunk a tóparton, a fesztivál előtti csöndben. Az ötletet hallva, vegyes érzések keringtek bennem: az egyik felemet hajtotta a vágy, hogy elsőként lépjen a fesztiválra és Orfűre, a másik inkább szégyenkezett – „én ebből már kinőttem”. Pedig egyszer élünk, miért ne lehetne vagánynak lenni? Így is történt. Csatlakozott hozzánk még Németh Gábor, egy abszolút veterán fesztiválozó is. Egy kihalt, csendes, nyugodt és szép mecseki táj fogadott minket: fesztiválnak nyoma sem volt. Éreztem, hogy jó döntést hoztam, hogy lementem a „mínuszegyedik” napra, kell ez a nyugalom, mielőtt elszabadul a fesztiválpokol. Amíg azon tanakodtunk, hogy hova pakoljunk le, a stégekhez vagy a kemping bejáratához, mentőötletként talán Gábor dobta be: igyunk egy sört. Ha már itt vagyunk, adjuk meg a módját a fesztivál kezdésének! Iszogatás közben orfűi témákról diskuráltunk: korábbi fesztiválok, hol érdemes enni, milyen helyszínek lesznek. Ezután kimentünk egy stégre. A Pécsi-tó zavartalan volt a naplemente fényében.

Az időt – a beszélgetés mellett – azzal töltöttük, hogy a jól odahallatszó Lovasi-koncert beállásának számait találgattuk.

 

 

 

 

 

Ez például a Menetszél, aztán ez a Vedd fel a szép ruhád, ez meg itten a Szívrablás. És ki fuvolázik benne? Találgattuk egy jó darabig. Nagy rejtély. Mindegy, az első érkezőknek majd mondhatjuk, hogy „nem gondolnád, de biztos vagyok benne, hogy lesz fuvola a Szívrablásban!” Azután fölmentünk a kempinghez, és egy fa köré helyezett padokon ágyaztunk meg magunknak. Reggel indul a fesztivál!

0. nap, 06. 20. kedd

A tűző nap és a világosság hamar felébresztett minket. Olyan reggel 7 körül megérkeztek az első lelkes fesztiválozók, akik elképedtek, hogy mi már ott vagyunk. Pláne azon, hogy lesz fuvola a Szívrablásban! Míg Sztomy a kialakuló sorban, mely egyre hosszabbra duzzadt, vigyázott a csomagokra, Gáborral elmentünk egy tó körüli sétára, úsztunk is egyet, kávéztunk, vettünk reggelit, illetve megnéztük az egyik külső helyszín, a Fonó zeneudvar építését. Visszatérve, már valóban jó sok ember várta a kapunyitást. Jött még két barátom: Gabi és Angi, őket befogadtuk mögénk a sorba. Délben megjelent két Fishing-szervező, Egyedi Péter és Lévai Balázs, ez utóbbi, a fesztivál „védőszentje” hangtölcsérbe kiabált. Tűzött a nap, csorgott rólunk a víz, és akkor a védőszent még nekiállt fesztiválesküt mondatni. Ennek egyik sarkalatos pontja az volt, hogy „Isten éltesse az ötvenesztendős Lovasi Andrást”. Benyomultunk a kempingbe. Sztomy, Gabi, Angi és jómagam a Mutants Kemping felé vettük az irányt, ide szólt a sátorjegyünk. A kemping a Psycho Mutants zenekarról kapta a nevét, és valóban mutánsnak volt mondható: a fesztivál helyszínétől, vagyis a Panoráma Kempingtől egy kissé távolabb eső, elkerített, külön karszalaggal érvényes terület volt ez, melyet erdő határolt, és viszonylag kalandos út vezetett hozzá. Kiválasztottuk a legnagyobb árnyékot vető fát, aztán felállítottuk sátrainkat. A keddi ebédem lángos volt a tóparton: szemfülesen kiszúrtam, hogy csak 550 forint. Éhesen harapdáltam a vékonytésztájú étket, melynek zsírja átitatta a papírt. Jól meg volt kenve fokhagymával, tejföllel és bőségesen meg volt szórva sajttal. Egy baj volt csak vele: kicsi volt, nem lehetett vele jóllakni. A tóparton aztán fesztiválozó társaimmal együtt kitöltöttünk egy nagy, szülinapi Lovasi-kvízt. Egész jól teljesítettünk, szinte csak akkor hibáztunk, ha véletlenül félrenyomtunk valamit a telefonon. Még egy kis „chill” a pokrócon, aztán lassan kezdődtek a koncertek. Elsőként a Rackaláka. Ferenczi György zenekarának és a Kalákának közös koncertje az Orfű 10 Színpadon. Sajnos a két zenekar csak a koncert utolsó szakaszában játszott együtt, ez egy kis hiányérzetet keltett bennem, mert azt hittem, végig közösen adnak majd elő. Egy részeg ember (mily meglepő egy fesztiválon) dülöngélve élte bele magát a zenébe, amit egy bájos nyolcéves kisfiú csodálkozva, majd nevetve nézett. Gyerekek, felnőttek, részegek együtt: ilyen egy fesztivál. Ezután átmentünk a Kacat Nagyszínpadhoz Csík zenekarra. A színpadról azt kell tudni, hogy lényegében egy lejtő alján építik fel, ezért ha esős idő van, és már ittunk is egy keveset, remek, ám balesetveszélyes móka lecsúszni a színpad eleje felé. Tehát úgy kell elképzelni a Nagyszínpad előtti teret, mint egy sípályát. Csík zenekaron a társaságunk együtt kiabálta a Csillag vagy fecskét, és táncot jártunk a Most múlik pontosan áthangszerelt változatára. A jó kis népzene már felpörgetett, azért is (és ez nem volt megszokott számomra), mert fúvósok egész garmadája jött föl velük a színpadra, és rengeteg rész a balkáni zenét idézte. A Csík zenekar után bizony már nem mentünk sehova a Nagyszínpadtól. Hamarosan kezdődött Lovasi András 50. szülinapi koncertje. Sztomyval előrementünk, körülbelül a második sorba. Vicces volt körbenézni:

a koncerten a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből megjelent fesztiválozók hangoltak Kispál-énekléssel. Voltak itt szőkített nők, kopasz emberek, gimnazisták, focidrukkerek, negyvenes apukák…

Hiszen a Kispálon generációk nőttek fel, Lovasi az alternatív zene atyja és bálványa, bárki bármit is mond. Aztán 22 óra körül ki is jött a Bandi, és valami hiphop-alapot dobolt, ami aztán ismétlődött, míg a többi tag is a színpadra battyogott. És akkor elindult a Jutka! Lovi ötven! Rákkenroll! A koncert ambivalens érzéseket keltett bennem. Lovasi egész végig ingerültebb állapotban volt, ugyanis nem szólt a gitárja, gond volt az erősítővel. Elmondása szerint ezért nem foglalkozott annyira sokat a közönséggel. Valljuk be, igaza volt. A koncert ugyanakkor lényegében abból állt, hogy hol a Kiscsillag, hol a Kispál és a Borz zenészei tűntek fel a színpadon, és felváltva játszottak számokat. Illetve néhány Bandi a hegyről-dal is elhangzott. Vendégként ott volt Varga Livius, aki közreműködött a Jó voltam eddig (Meneküljetek) és a Vedd fel a szép ruhád című számokban, melyek igen jól szóltak. Kiss Tibi is feltűnt a színpadon A következő buszonnal. Aztán ott volt még Németh Juci, aki a De szeretnék mellett elénekelte a Tudtam, hogy jönni fogsz és a Légy szíves című dalokat a Kiscsillagtól. Szesztay Dávid zongorajátéka lenyűgözött, ám sem a Kispál-, sem a Kiscsillag-dalokban nem történt olyan áthangszerelés, amit vártam volna egy Lovasi 50. szülinapi koncerttől. Olyan volt, mint egy nosztalgikus Kispál-koncert, Kiscsillag-számokkal tűzdelve. Általában olyan dalokat játszottak, melyeket a legutóbbi koncerteken is hallhatott az ember. Katartikus volt viszont a végén a Húsrágó, hídverő, a Zár az égbolt és a Szívrablás is. Ez utóbbiban kiderült végre, hogy Németh Juci fuvolázik. A lezárás cseppet giccsesre sikerült, Lovasi felesége, Földes Eszter köszöntötte a férjét lufival, énekléssel. Bandi szemmel láthatólag meghatódott, de a közönség is, mert ez valóban felemelő pillanat volt. Lovasi koncertje után Budapest Báron buliztam egy hatalmasat. De az első nap számomra még mindig nem ért véget: felmentem a Borfalu Színpadhoz (nagyon impozáns, hajó alakú színpad a dombtetőn, a legkiválóbb borászatok standjaival körülvéve), ahol egy alkalmi formáció játszott: az Only Tonite – a frontember a kosárlabdaedző Rátgéber László. Igazi supergroup: Leskovics „Lecsó” Gábor gitározott, basszusgitáron Lévai Balázs játszott, aki ezek szerint nem csak a fesztivál védőszentje volt. Igen jól szólt az egész. Örökzöld punkslágereket nyomtak, Rátgéber üvöltött, a közönség őrjöngött és ugrált. Vicces volt az egész – a „komolyan vesszük magunkat és mégsem” nagyon jól állt ennek az alkalmi bandának. A koncert után indultam a Mutánsba, amit estére már bőven ellepett ezer meg ezer sátor: bolyongtam közöttük a sötétben, mintha egy őserdőben lettem volna. Ez volt a 0. nap.

1. nap, 06. 21. szerda

A délelőttök mindig egy kis punnyadással teltek a sátor előtt. Ez volt a „pokrócparti”. Az itt való „haldoklásból” általában Angi és Gabi mentő neszkávéja ébresztett fel minket: a maga módján profi kávé, habár hideg, de tejporral és vízzel felkeverve (méghozzá tejhabosítóval!), bizony nagyon remek és üdítő kezdése volt a napnak. Az evésről általában ezért el is feledkezünk. Általában ezután, olyan 13-14 óra fele indulunk el a strandra. Árnyékot ilyenkor már nagyon nehéz volt találni: a tópart nyüzsgött a fesztiválozóktól, egy talpalatnyi hely sem volt. Persze azért strandoltunk egy jót, és Gabi strandpapucsával is labdázunk. Ezek után mentem vissza a kempingbe. A nagyon hangulatos Tűzhöz közel színpad egy fenyőerdő ritkásabb részénél volt. Egy

láng alakú kis bódé, melyben éppen elfért egy pianínó, egy kottaállvány, meg egy mikrofon… oldalt csak egy keverőt lehetett látni, az egész konstrukció nomád volt és egyszerű.

Szóval itt lépett fel Sárközy Papa, a 30y zenekar billentyűse. Mikor odaértem, a koncert már elkezdődött, a zenész éppen valami Bartókot játszott. Aztán jött Weiner Leó Rókatánca. Felfedeztem a pultnál megbújó Lovit, aki élvezettel hallgatta a billentyűst. Papa a végén közkívánatra 30y-t játszott, a Rubikernő című dal zseniális intróját. Kedvet kaptam felugrani a színpadra és ráénekelni karcos, beckzolis hangon a szöveget. Végül persze nem tettem. Ebédelni a Szúnyogvár Étterembe mentünk – ez volt aztán a hely! Kiváló fogások jó áron, csapolt Pécsi Sör, mindez a kempingtől néhány percre. Ugyanannyit fizetsz, mint a kempingben valamelyik streetfood-standnál, csak jól is laksz. Hatalmas adag csirkés tésztát ettem, de volt ott minden, rántott hús, cordon bleu, levesek, saláták, desszertek. El is határoztam: ide eljövök máskor is. Megittuk a sört, majd hirtelen felindulásból felültünk a kisvasútra. A kisvasút lényegében a tavat körbevevő BKV-járat, ami karszalaggal vehető igénybe, és félóránként indul az említett étterem elől. A vonat zötyög, a sofőr egy őrült, de ha jelzel időben, akkor tényleg megáll. A koncertek sora hat órakor, az új felállású Európa Kiadóval kezdődött a Nagyszínpadon. Jól szólt, jót tett a hangzásnak, hogy immáron Bujdosó János gitározik benne. A Mocskos időkre már extázisban pörögtem. Nyilván fájó, hogy nincs ott Másik János, de végtére is arra jutottam, hogy az Európa Kiadó Menyhárt Jenőtől Európa Kiadó. Az orfűi bulijuk olyan volt, mint a korábbiak. Korán játszottak, leginkább lézengő emberek előtt, de a néhány ember, aki elöl állt, nagyon élvezte. Jenő meg nyomta, ordított, tette, amit kell. Utána Szabó Balázs Bandája kezdődött, szintén a Nagyszínpadon. Talán a szövegek kicsit túl vannak írva: nekem az egész mégis nagyon bejön. Nem volt mellettem senki, és rájöttem, hogy Szabóék koncertjei romantikával az igaziak. Sebaj. Aztán Vad Fruttik, akiknek a koncertje nagyon jó. Nem a kedvencem, most mégis nagyon tudtam élvezni, főleg a jó társaság miatt. Felugrottunk egy Puszira Jordán Adélhoz a Borfalu Színpadhoz, majd vissza, hiszen hiperkarma. Első sor. Rövid, de velős koncert, kevés dumával és sok zenével. Még egy-két koncertbe belehallgattunk, végül éjjel 3 körül már a sátorban voltunk.

2. nap, 06. 22. csütörtök

Ezen a napon a pokrócpartin random felolvasóestet tartottam Sztomynak Lévai Balázs: Lovasi című könyvéből.

Aztán 3-kor elmentem a Tűzhöz közel színpadhoz, egy rejtélyes nevű programra: Könnyedebb és virtuózabb szólóhangszeres darabok csellóra, klarinétra, hegedűre. Gondoltam, egy kis komolyzene, biztos jó lesz. Fenét. Zeneiskolások adtak elő klasszikusokat, a tanárnő zongorakíséretével. Eleinte élveztem a dolgot, pihentető volt a fenyőfák között hallgatni a csellót, zongorát. De a magasabb hangoknál felriadtam az álmodozásból: a hamis cselló/hegedű hangjánál kevesebb fülsértő dolog van a világon, egy ideig szurkoltam a kishölgynek, hogy ugyan már, kérem, találja már el azokat a papírvékony hangokat, de aztán hallva, hogy ez reménytelen, elmenekültem a helyszínről, nem bírtam tovább. Ezen a napon végül nem volt elég türelmünk várni a Szúnyogvár Étteremben az asztalért, ezért egy kissé kalandos kisvasutazás után Gabival és Angival a Kemencés Udvaron kötöttünk ki, ami a tó túloldalánál van, Orfű centrumához közel. Az udvar valóban kemencékkel van tele, illetve egy pajtaszerű hodály van kifőzdének és pékségnek berendezve. Minden étel ára eléggé borsos volt, az adagokhoz képest. A túrós batyu és a hideg eperkrémleves viszont nagyon ízletes volt. A Jurta Étteremben nem ettünk, viszont itt csak 350 forint volt a csapolt sör. Ezzel megtaláltuk a fesztivál területén kívüli legolcsóbb kocsmát a környéken. Egy kis emésztés után elindultunk, majd a tónál beleütköztünk a Fishing ellenbulijába: „Akik lemaradtak a Nagyszínpadról”. Azoknak a zenekaroknak a minifesztiválja volt ez, akiket évről évre NEM hívnak meg a Fishingre. A tópart felé vezető út mentén, a büfék mellett egy füves részen volt megrendezve stílusosan és puritánul, lerakva egy dobszerkó, néhány erősítő meg egy ruhafogas, amelyhez szigszalaggal volt hozzáerősítve a mikrofon. Laza! Éppen a Fat and Cute nevű zenekar játszott, a néhány 10 ember pedig tombolt, velünk együtt! A pofátlanul fiatal tagok keményen tolták a múlt századbeli garázsrockot. Visszamenve a fesztivál területére, először a Marlboro Man utolsó számaiba hallgattam bele, azt hiszem, most hallottam őket először. Őrületes bulit csináltak, a végén a dobok mögül kijött a frontember énekelni – a Quimbyben inkább háttérben lévő Gerdesits Ferenc itt igazi vezéregyéniség, ehhez nem fér kétség. Ezután kezdődött a Repetitor, egy szerb zenekar koncertje, amire kíváncsi voltam. Zúzós rock volt ez: hárman vannak mindösszesen, közülük a basszusgitáros és a dobos is nő. A koncerten szerb népzenét is hallottunk, rockosabb verzióban. Ezután kezdődött az Orfű 10 Nagyszínpadnál az Elefánt. Mivel végighallgattam az új albumot, minden ismerős volt, és nem zavart ez az új repertoár. A Paulinán és a Fakardon hatalmas pogo keveredett, melyből jobb volt kimaradni: ekkor megint éreztem, hogy öregszem, körülöttem mindenki gimnazista, én pedig ebből már kinőttem. Az Elefánt után sincs megállás: mentünk Besh o DroM-ra a Jameson Színpadhoz (a fesztivál talán leggyengébb helyszíne volt, de csak a hely kialakítása miatt: egy jó nagy sátor, fülledtség, rossz akusztika). Kis társaságunk benyomult a második-harmadik sorba. A zenekarban egyébként megint új az énekeslány, vagy csak helyettesített, és nem nagyon tudta (még) a szöveget, az ütőhangszeres Pettik Ádám nevetve segített. Gabival és Angival egy őrületeset táncoltunk a Tortapapíron és a Meggyújtom a pipámon. Ezután visszarohantunk az Orfű 10 Nagyszínpadhoz: itt kezdődött a Kistehén, amit szokásos extázisban hallgattunk –

innentől pedig az este leginkább arról szólt, hogy „szerelmes vagyok minden nőbe”.

3. nap, 06. 23. péntek

Program szempontjából egyértelműen ez volt a leggyengébb nap. Mindössze három teljes koncertet hallgattam meg. A strandra menő úton vicces és emlékezetes helyzetbe kerültünk: pumpát szerettünk volna kérni egy gumimatrachoz – és a tóparton piknikező Bräutigam Gábor (a Kispál első dobosa) és társasága fel is ajánlott egyet. Volt náluk egy nagyon aranyos kiscica is, amit majdnem elvittünk. A néhai Kispál-dobos egy Kisherceg-idézettel búcsúzott el: „Mindörökre felelősséggel tartozol azért, amit megszelídítettél”. Újra megtaláltuk az árnyékos részt, majd egy nagyon jót fürödtünk. Ezután tényleg nem volt más hátra, mint hogy valamit együnk a Szúnyogvárban. Előtte azonban még fél füllel meghallgattuk a Víziszínpadon játszó Üllői Úti Fuckot. A vihar pedig, ó, az orfűi vihar, ami tényleg mindig pénteken van, az pediglen eljött. Még szerencse, hogy az étteremben ért minket. Hirtelen lehűlt a levegő, feltámadt a szél, és sötét felhők közeledtek. Dörgött az ég és villámlott, majd eleredt a kedvenc felhőmből az a rohadt eső. Mi pedig ettük a hideg szélben a rántott húst, cordon bleut és miegymást. Elvonult a vihar, visszamentünk a sátorhoz, de amint odaértünk, újból elkezdett zuhogni, így szundítottam egyet a sátorban. Jó későn ébredtem, végül este fél tíz körül a Punnany Massifot hallgattuk meg először. A kemping ezen a napon már dugig volt, a Nagyszínpad utcájában mozdulni sem lehetett. A Punnany jó volt, ismét hozta a pozitív energiáit, amit annyira szeretek.

Az esős napon szétáradt a boldogság, nagy mosolyokkal tekintettünk egymásra, feltartott kézzel.

A zenekar a koncert végén szabadságot és békét hirdetett. Péterfy Bori koncertje jól indult, új számokkal, majd nagyon ellaposodott. Az összes tombolós szám ritmusa le volt lassítva, egyszerűen nem lehetett felpörögni, fele olyan tempóban nyomták a Vámpír és a Hajolj bele a hajamba című slágert is. Ennél a lassú koncepciónál csak maga Bori volt idegesítőbb: minden harmadik szám után bodysurfolt egyet. Kiábrándultan indultunk Sztomyval a Tűzhöz közel színpadhoz, Bérczesi Robi egyszálgitáros koncertjére. Robiban nem csalódtunk. Az Emléxel-lemezről játszott dalokat, és két Blabla-kedvencem (Bérczesi Robi hiperkarma előtti zenekara) a 23:50 és az Annyira bírlak is elhangzott. A végén pedig azt mondta, hogy nem játszhat többet, mert letelt a műsoridő, de akinek van kedve, kövesse a kempingbe, ahol még jammel a közönséggel. Szóval ilyen ez a fesztivál! Sajnos ezt nem vártuk meg, fáradtak voltunk. Talán picit korábban feküdtünk le, mint máskor, de jó volt ez így, kellett tartalékolni a zárónapra.

4. nap, 06. 24. szombat

Ezen a napon, a sok zene mellett színházzal is fel tudtam töltődni, hála a FOO Színházkertnek. Jegyem volt Mácsai Pál Örkény-estjére, az Azt meséld el, Pista! című előadásra. A Színházkert a Muskátli Vendéglő udvarában volt. Szerencsére még volt egy kis hely elöl az árnyékban, de mire elkezdődött az előadás, pont odatűzött a nap, ezzel nem számoltam. Iszonyatosan izzasztó volt a hőség – ez volt talán az idei Orfű legmelegebb napja.

A meleget, a kényelmetlen ülést, az éhséget, és még az ötnapos fáradtságot is el tudta feledtetni a zseniális színész, Mácsai Pál játéka.

A kétrészes előadás – vagyis inkább monológ – fantasztikus volt! Mácsai teljesen átlényegült Örkénnyé. A történetek minden szava lekötött – Örkény élete egyszerre volt tragikus és szomorú. Gabi és Angi is velem tartott erre az előadásra, majd együtt mentünk el pizzázni a tóparti étterembe, ahol hétfőn kezdtük a fesztivált. A pizza nagyon finom volt, az egyik legjobb orfűi vacsora. Utána a szokásos „kajakóma” jött, ezért a 30y-on nem mentem be a tömegbe Sztomyékhoz, hanem jobb oldalt álltam nyugiban. A koncert azért volt jó számomra, mert játszották a Rubikernőt, amit még talán sosem hallottam élőben.

Beck Zoli ezen a koncerten is megszeretgette az öccsét, mielőtt az elénekelt volna egy számot, és nagyon jól esett látni a „jó testvéreket”.

A kapott háztartási kekszet a tagok visszadobálták a színpadról a tömegbe (a közönség ugyanis a zenekar Kex-feldolgozását várta). 30y után Biorobot, Bérczesi Robi és Nemes András közös zenekara következett, a Kacat Nagyszínpadon pedig szinte rögtön utána, sőt, ezúttal kis egybecsúszással jött a Quimby, ami szintén velős koncertet adott. Aztán elmentünk Bëlgára. De csak belehallgatni volt időnk – a Boroson és a Nemzeti Hiphopon ugráltunk egy kicsit. Aztán Sztomyék már beálltak a Nagyszínpadhoz előre, várni a Kiscsillagot. Csatlakoztam hozzájuk. Az új Kiscsillag-számokat nem ismertem, de ellötyögtem rájuk, a régieket meg tudtam élvezni. Aztán a kellően beharangozott 10. Fishing on Orfű Záróhangversenye – Kiscsillag ráadásblokkja helyett – egy rendkívül gyenge véget adott a remek fesztiválnak. Feljött egy kórus – ez önmagában nagyon jó ötlet. Az elején úgy tűnt, hogy a Mindenkibe csöppentem, mert mindenki tátogott – ja, hogy azért nem szólalt meg senki és semmi, mert rossz volt a hangosítás! Aztán a probléma megoldódott: a Voisingers kitett magáért, de még így is halk volt az egész. És a hangszerelés sem volt túlzottan fantáziadús: gagyi, giccses, vonós alapra énekeltek rá alternatív számokat, a Fishing on Orfűt (Kiscsillag) többször is. Szerintem jobb lett volna, ha a ráadásblokkban inkább megszólal az eredeti Kiscsillag-nóta egy bulizós zárószámban! A végén kijött Lovasi, köszönet, visszaszámlálás, mert jön a 11. Fishing. Az az igazság, hogy aki nem volt ott, nehezen képzelheti el, de sajnos tényleg lehangoló volt az egész. Szerencsére ezután Varga Liviusék mindent feloldottak, A Kutya Vacsorájának koncertje méltó lezárása Orfűnek, és ezt a hagyományt tisztelni kell. Fáradt extázis volt már ez számomra. Liviusék megint betanítottak valami dalocskát, amit majd valakinek, akit ünnepelni kell, elő fogunk adni. Na, találgassunk. Elhívták Ákost, vagy mi? „Adj még, adj még, még nem elég”– szólt a dal. Meg persze Lowdown Motherfucker, A lány, akit csak egyszer látsz, Mindenkinek saját plázát… aztán a végén, éjjel 3-kor feljött a szülinapos , és akkor még Szilvafa-díjjal, Szilvafa-dallal, szilvapálinkával és szilvával ünnepelték Bandit. Na, ez már tényleg sok volt – legalábbis nekem. Kicsit olyan érzésem volt, mintha mind az öt nap a szülinaposról szólt volna. És valahol így is volt, és valahol teljesen jogosan volt így.

5. nap, 06. 25. vasárnap

A vasárnap mindig arról szól, hogy nyögvenyelősen búcsút veszünk ettől a csodás héttől. Sátorleszedés, pakolás, üldögélés, búcsú. Beszálltam az autóba. Átmenet Orfűről Pestre, a fesztiválból a valóságba.

Kicsit olyan volt ez, mint egy álom, ami Orfűn történik, az ott is marad.

A hazaúton aludtam, és Újbuda-központnál ébredtem fel. Vége van, ez már nem a kisvasút, hanem a 61-es villamos. Móricz Zsigmond körtér, Moszkva tér. A pokrócom még nem száradt meg teljesen, ezért a hónom alatt cipeltem. Csak nehogy elfelejtsem a beleragadt száraz leveleket kirázni!

(Fotók: Fishing on Orfű – Facebook)

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ÉN-KÉPZÉS című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!