Home»Cross»Überjó hajók Airbnb-szellemben

Überjó hajók Airbnb-szellemben

0
Shares
Pinterest Google+

Egyre népszerűbbek a sharing economy elvein alapuló szolgáltatások hazánkban is. Egy magyar startup, a frissen alapított Boatly is ezt a modellt alkalmazza a hajóbérlés területén. Cikkünkben az alapítóval, Deák Mártonnal beszélgettünk az egyedi szolgáltatás ötletétől a megvalósulásig.

Sharing economy – az ötlet csírája

Deák Márton alapító érdeklődésünkre elmondta, a Boatly ötletét egy sharing economy modellre épülő startupverseny adta. „A kiírásban olyan vállalkozásokat, ötleteket kerestek, amelyek erre a modellre épülnek és az adott terület még kiaknázatlan. Abban az időszakban már rendszeresen jártam vitorlázni, és beugrott, hogy rengeteg kihasználatlan hajó áll a kikötőkben. Egy hajó fenntartása elég jelentős anyagi ráfordítást jelent, ezért azt gondoltam, van létjogosultsága az ötletnek.” Deák Márton sejtette, hogy a megvalósítás már kemény dió lesz, hiszen a tulajdonosok számára a hajójuk általában a szívük csücske, így az, hogy odaadja egy vadidegennek bérbe, nem csupán üzleti, hanem elég jelentős érzelmi döntés is – fejtette ki az ötletgazda. Jelenleg a Balatonon, hozzávetőleg 3000 hajó van, amelyek nagy része kihasználatlan.
A tulajdonos hisz a különböző megosztáson alapuló szolgáltatásokban. Mint elmondta,

az Y generációnak már nem az a legfontosabb, hogy birtokoljon dolgokat, hanem, hogy hozzáférjen.

Nem hiába népszerűek az ilyen típusú szolgáltatások, legyen az lakás, autó, szerszám vagy akár egy feleslegessé vált koncertjegy. A modern technológia pedig egyre inkább lehetővé teszi, hogy ezek a szolgáltatások könnyen és egyszerűen működjenek. „Nem gondolom, hogy a sharing economy modellen alapuló szolgáltatások át fogják venni a klasszikus szolgáltatások szerepét, de mindenképp fontos kiegészítőként szolgálnak egy adott piacon, nem mellesleg kiegészítő jövedelmet nyújtva, mondjuk egy hajó tulajdonosának, amivel ellensúlyozni tudja a költségeit” – véli Deák Márton.

A jól működő szolgáltatás alapja – a bizalom

Deák Márton érdeklődésünkre elmondta, a startup elindítása előtt készítettek egy nem reprezentatív felmérést, online kérdőív formájában, amelynek alapján látták, hogy van igény a szolgáltatásra. „Nagyjából 50-50% volt a megoszlás azok között, akik bérbe adnák ilyen formában a hajójukat, és akik nem.” Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az Airbnb-alapon működő szolgáltatás miért előnyös a tulajdonosoknak. „Kétféle hajótulajdonost szoktunk megkülönböztetni, azt, aki már eddig is bérbe adta a hajóját/hajóit, és rendelkezik megfelelő engedélyekkel, ők a chartercégek, illetve azokat, akik még nem, ők jellemzően magán-hajótulajdonosok.

A chartercégeknek mi egy további értékesítési felületet jelenthetünk, nekik ezért is előnyős a szolgáltatásunk. A magán-hajótulajdonosoknak pedig azért, mert a Boatly elintézi a szükséges engedélyekkel kapcsolatos papírmunkát, illetve ennek a költségeit is átvállalja, valamint igény esetén, biztosító partnerünk révén, felülbiztosítást is nyújtunk a hajóikra. Így az adminisztráció után már nekik is lehetőségük van arra, hogy bérbe adják a hajóikat, akkor és akinek szeretnék. Ezáltal a hajójuk akkor is pénzt keres nekik, amikor nem használják”

– magyarázta az ötletgazda.
Az alapító kérdésünkre kifejtette, vannak, akik szkeptikusan állnak a kezdeményezéshez, hiszen a szeretett hajójuk bérbeadása ismeretlen személyeknek elképzelhetetlen, de a Boatly célja annyi, hogy sikerüljön megtalálniuk azt a vékony réteget, akiknek tetszik ez a szolgáltatás. „Ha a 3000 magánhajóból csupán 50-60-at sikerül megnyernünk magunknak, az már azt jelenti, hogy a balatoni hajóbérlési piac kínálati oldala közel a másfélszeresére nőne, és a Boatly rendelkezne a legnagyobb »flottával« a magyar tengeren. Mindenképp szükséges egyfajta nyitottság és az, hogy megbízzunk a másikban. Hogy ezt segítsük, a Boatlyn minden bérlés után lehetőség van értékelni a hajót is és a bérlőt is. Tehát, ha valaki nem olyan állapotban ad vissza egy hajót, ahogy elvárható, vagy nem korrekten viselkedik, az meg fog jelenni az értékelésében, amit egy következő bérlésnél a következő bérbeadó lát, és ha nem találja megfelelőnek, akkor nem köteles odaadni a hajóját” – fejtette ki Deák Márton.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin SZÍVÜZLETEK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

 

Előző cikk

Labdarúgás újragondolva – Terítéken a Teqball-sztori

Következő cikk

Tőkésítés mesterfokon – Befektetési alapokat hozott létre a kormány