Home»Startup»Okoskerekesszék-platform a NowTechnologies-tól

Okoskerekesszék-platform a NowTechnologies-tól

1
Shares
Pinterest Google+

A legsúlyosabb mozgássérültek életét is megkönnyítő innovatív termék, a kerekesszék-irányító rendszer folyamatos fejlesztésén és tesztelésén dolgozik a számos hazai és nemzetközi díjat is elnyert magyar startupvállalkozás, a NowTechnologies. István Márkkal, a vállalat igazgatójával beszélgettünk küldetésükről, a termék szolgáltatásairól, képességeiről és előnyeiről, illetve a cég üzleti modelljéről.

A mozgássérültek is dolgozhatnak az okosheadsettel

István Márk, a NowTechnologies cég vezérigazgatója megkeresésünkre kifejtette, az elsősorban orvosi és gyógyászati segédeszközökre specializálódott startupvállalkozás egyik legígéretesebb fejlesztése a nyaktól lefele lebénult emberek életét megkönnyítő GyroSet, melynek segítségével a mozgássérültek fejükkel irányíthatják kerekesszéküket. Az innovációs ötlet Juhász Márton nevéhez fűződik, aki kávézásai alatt figyelte meg a mozgássérült emberek „középkori szerkentyűkkel” való közlekedését. Mivel épp egy fejegér-koncepción dolgozott, felmerült benne, hogy ír egy programot arra, hogyan lehetne irányítani fejmozgásokkal a széket, megkönnyítve ezzel a mozgássérültek életét. A PortfoLion és az OTP-Day One tőkebefektető társaság, meglátva a piaci rést a tervekben, 2014-ben 100 millió forintot fektetett a cégbe – ezzel az összeggel kezdték el gyártani a prototípusokat, és dolgozni fejlesztésükön. István Márk egy startupversenyen találkozott Juhász Mártonnal, ahol az ötletgazda megbízta őt az üzlet vezetésével, így együtt indították el a vállalkozást.
Első lépésként, a már említett 3D-s fejegérként működő headset fejlesztésén kezdtek el dolgozni, mellyel a használó a fejére téve tud pici mozgásokkal számítógépet irányítani, illetve a kerekesszékét is vezérelheti. „Ez viszonylag egy elérhető és egyszerű technológián, a szenzorokon alapul, ami a mobiltelefonokban is megtalálható, viszont nagyon nehéz ezeket úgy beállítani és olyan pontos algoritmusokat létrehozni, hogy az biztonságos fejvezérlésként is működjön. Ezért is kezdtünk el ezzel foglalkozni” – magyarázta érdeklődésünkre István Márk, hozzátéve, hogy mindenki azt kérdezte tőlük, akkor miért nem agyhullámokkal vezérlik a széket? „Mindent lehet, mi is kísérletezünk vele. Elég futurisztikus dolgokat csinálunk, viszont amikor elkezdtük a fejlesztést, percenként jöttek be azok az emberek, akiknek erre szükségük van, hogy a haladás felől érdeklődjenek, ezért nekünk minél hamarabb egy piacra vihető terméket kellett készítenünk” – fejtette ki. Így kezdtek el dolgozni a fejvezérlésen, alapvetően négy végtagbénult embernek, akik jelenleg I-joystickokat használnak önmaguk irányítására. A NewTechnologies a fejlesztés alatt figyelembe vette, hogy vannak locked-in szindrómás sérültek (például egy baleset következtében), akiknek az agyuk jól működik, okosak, intelligensek. István Márk kiemelte,

„az volt alapvetően a küldetésünk, hogy ne csak mobilitást adjunk a mozgássérülteknek, hogy sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjanak közlekedni, hanem hogy valamilyen módon hozzásegítsük őket ahhoz, hogy dolgozni tudjanak. Így született meg a számítógépeket fejvezérléssel irányító headset.”

Az eszköz úgy működik, hogy amikor a használója felteszi a fejére, még inaktív, ha hátranyomja a fejét a fejtámlához, aktívvá válik.

„Az ember felteszi a fejére, összekapcsolja a számítógéppel, és a kacsintásérzékelő segítségével, fejmozgásokkal irányíthatja az egeret. Emellett, mivel egy kamera figyeli az arcot, a szemet, a szájat, bármilyen mimikával tud klikkelni vagy droppolni a használója.

Ez egy nagy újítás, mivel más még nem tudta ezt megcsinálni. Ezáltal 3-4x olyan gyorsan lehet vele gépelni vagy weblapokat nézni, mint a mostani megoldásokkal. Gondolkodunk azon, hogy ha ennek a fejlesztésnek vége, akkor ebből egy játékverziót is kihozunk majd” – tette hozzá az igazgató.
A headseten három üzemmód lett kialakítva, ezeket egy hosszan nyomással lehet átváltani: csak fejmozgásokkal számítógépet irányítani; képernyőt megjeleníteni az egérrel azoknak, akik képesek használni a kezüket is; illetve kerekesszéket irányítani. A headsetet jelenleg Németországban, Franciaországban és Belgiumban értékesítik.
Amint elkészült az első prototípus, a következő lépés a kerekesszékekkel való összekötés volt, amelynek volt egy nagy akadálya: annak a két cégnek, amelyek még kerekesszék-vezérlőket gyártanak, zárt rendszereik vannak, amelyekhez nem tudnak kapcsolódni – tudtuk meg a cég vezetőjétől. Ezért elkezdtek saját kerekesszék-vezérlőt fejleszteni.

Kerekesszék-irányítás a GyroSettel

István Márk érdeklődésünkre elmondta, mivel a headset jeleit fel kell dolgozniuk, és az azokat feldolgozó elektronikának nagyon erősnek kell lennie, egy teljes fedélzeti számítógépet építettek a rendszerbe.

„Ezáltal nem csak fejvezérlésre tudjuk használni, hanem rengeteg más szolgáltatást tudunk vele biztosítani, emiatt számítógépen is lehet futtatni, tehát egy programozható, appokkal bővíthető okoskerekesszék-platformot hoztunk létre.

Ez az üzleti modellben is meglátszik, mert míg a versenytársaink úgy működnek, hogy egy kerekesszékhez van egy joystickes vezérlőjük, amihez külön adják el a kiegészítőket, mi egyazon integrált vezérlőbe építünk be mindent” – magyarázta. Ezáltal különböző algoritmusokat tudnak aktiválni, mint elektronikus menetstabilizátort, ami a közlekedést segíti, például az emelkedőkön. Emellett van egy environmental control nevezetű szolgáltatásuk, amellyel kommunikálni tudnak a Google-lal vagy más okosotthon-szolgáltatókkal, így a mozgássérültek redőnyt ereszthetnek le az otthonukban vagy ajtót, ablakot nyithatnak, légkondit, tévét kapcsolhatnak be vele. Ezen kívül van rajta beszédszintetizáló, ami arra szolgál, hogy ha valaki például nem tud beszélni és a keze sem működik, akkor a headsettel karaktereket tud kiválasztani a képernyőn, össze tudja állítani mondatokat, a kontroller pedig felolvassa ezeket helyette. Ugyanígy hangvezérlés is van benne, amely jelenleg még fejlesztés alatt áll, illetve van rajta navigáció, internetelérés, bluetooth és wifi is – tudtuk meg István Márktól.
„Az üzleti modellünk is ezen alapszik, ugyanis a legtöbb országban nem szeretik azt, ha minden bele van építve a rendszerbe – kivéve Új-Zélandot és Dániát, ahol mutatkozik erre igény –, inkább a teljes alapfunkcionalitást kedvelik, és utána a felhasználók dönthetik el, hogy milyen appokat vagy aktivációs kódokat vásárolnak meg hozzá. Ezek az appok már bele vannak építve a vezérlőbe, a felhasználónak csak meg kell vásárolnia az online boltból és aktiválnia” – fejtette ki az igazgató.

A teljescikket olvassa el a Business Class Magazin KÍSÉRLETEZŐK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

 

Előző cikk

Tőkésítés mesterfokon – Befektetési alapokat hozott létre a kormány

Következő cikk

Youtuberek és influencerek nyomában a NuHeadz Talent Managementtel