Borbély Alexandra 2017 év végén zokogva vette át az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját, a tehetséges és gyönyörű fiatal színésznő meghatódott beszédét mi nézők is sokan megkönnyeztük. A Katona József Színház társulati tagját a díjjal járó teherről, nemzetközi irányt vett filmes karrierjéről, színészi lehetőségeiről kérdeztük, és arról, hogyan képzeli el az életét öt év múlva.

A Business Class Magazin üzleti lapként egyéves fennállása óta mindig bemutatta a hazai kulturális élet fontos és izgalmas szereplőit, így korábbi lapszámainkban interjút készítettünk Jordán Tamással és Máté Gáborral is. Ők a te életedben is meghatározó személyek, hiszen a mentoraid.
Így igaz. Máté Gábort még azelőtt megismertem, hogy felvett volna a főiskolára (Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelyet a közbeszédben a mai napig főiskolaként szokás emlegetni – a szerk.), egy nyári táborban vettem részt, ahol az adott tematikákban egy-egy darab jeleneteit dolgoztuk át és próbáltunk el, amiket a tábor végén bemutattunk. Itt ismertem meg Máté Gábort, akihez a második felvételimet követően kerültem. Az első jelentkezésem ugyanis nem sikerült, de nem bánkódtam, hiszen egy órával később Jordán Tamás felhívott telefonon, hogy töltsem nála a következő egy évet a Nemzeti Stúdióban. Úgyhogy a sorrend Máté Gábor, Jordán Tamás, majd Máté Gábor volt. 2012-ben pedig idejöttem a Katonába, mert Máté Gábor iskoláját követtem, és ezt is akartam csinálni.

Az új évadtól a társulat tagja például Dér Zsolt is, aki szintén Máté Gábor-tanítvány. Mennyire érződik a közös nevelés?
Van egy érezhető összhang, a Máté-tanítványok nagyon jól tudnak együtt dolgozni. Persze mindenkivel szeretek együtt játszani a társulatban, de talán mi könnyebben megértjük egymást.

 

 

 

 

 

A beszélgetésünkre készülve megnéztem, hogy mik a legfontosabb témák, amelyekre veled kapcsolatban rákerestek, és amelyeket emiatt első helyen listáznak a keresőoldalak. Ezek az Instagram-profiloddal, a párkapcsolatoddal és a magasságoddal kapcsolatosak.
Micsoda? (nevet)

Elárulod a magasságodat, hiszen ezek szerint sokakat érdekel?
177 centi vagyok. (nevet)

Nagyon megható volt látni, ahogy átveszed a legjobb európai színésznőnek járó Európai Filmdíjat, nehéz volt nem könnyezni az őszinte mondataid hallatán, mondhatom, hogy nézőként a legtöbben veled együtt sírtunk. Készültél egyébként beszéddel?
A nomináltaknak kötelező beszédet írniuk, és még be is kellett gyakorolnunk, hogy hol tartsunk szünetet, melyik részeknél tapsol majd a közönség. És mi lett ebből? (nevet) Ott volt a beszéd a táskámban, gyakorolnom kellett volna, de addig húztam az időt, hogy végül nem tanultam meg. Délután elővettem ugyan, de aztán megkérdeztem magamtól, ugyan minek tanulom? „Csak nem hiszed, hogy te fogsz nyerni?” – mondtam magamnak, és eldobtam. Később a díjátadón akartam átolvasni, de rájöttem, hogy mindenhol kamerák vannak, itt ülnek körülöttem a sztárok, mögöttem Juliette Binoche, itt nem vehetek elő egy fehér papírt. Úgyhogy végül felmentem a színpadra, és ez lett belőle.

Fantasztikus eredmény az Európai Filmdíj, de hol tartasz most a feldolgozás folyamatában? Sikerült már megélned ezt az eredményt?
Nemrég voltam egy cseh koprodukciós film megbeszélésén, ahol együtt játszom majd többek között Claes Banggal is (a 2017-es Európai Filmdíj legjobb európai színésze, A négyzet című film főszereplője – a szerk.). Egy asztalnál ültünk, és ott ült velünk a felesége, és arról beszélgettünk, hogy én hogy érzem magamat, mert Claes egy héten át csak otthon ült, és nézett maga elé mereven. Mondtam, hogy velem ugyanez történt. Ervin megkérdezte (Nagy Ervin színész – a szerk.), hogy mi van velem, miért nem beszélek a díjról, az érzéseimről? Bár örültem, mégis legbelül azon gondolkodtam, hogy most mi lesz? Hogyan kell ezután működnöm, hogyan kell résen lennem, hogyan kell elvállalnom egy következő szerepet úgy, hogy az a folytatása legyen a karrieremnek? Aztán néhány napja jöttem haza vonattal, és egy cikkben megláttam Enyedi Ildikó nevét a nyolc férfié mellett (Oscar-shortlist). Természetesen felsorolták a film eddigi díjait és ott állt az is, hogy Borbély Alexandra, európai filmdíjas színésznő. Akkor ott egyedül a vonaton megértettem ezt az egészet, és el is sírtam magamat. Végre nem siettem sehova, volt egy kis időm átadni magam ennek a gyermeki örömnek. Pedig már egy hónap is eltelt a díjátadó óta.

Tudatosan készültél a színészi pályára, de sok spontaneitás is ért az egyes állomásokon. A szorgalmad, az alázatod és a szerencse együtt kovácsolta ezeket a mérföldköveket. Mennyire tartod magadat jelen pillanatban sikeresnek?
Amikor az ember egyszerre érzi a boldogságot és közben a fáradságot, a sok megkeresés miatt, amikor sok megerősítő üzenetet és ajánlatokat kap, ráadásul külföldről, akkor sikeresnek érezheti magát. Igen, azt hiszem, ez maga a siker, ami most velem történik. Mindig úgy dolgoztam, hogy hozadéka és következménye legyen az erőfeszítéseimnek. De az Arany Medve után, amit a film először elnyert, ez még nem igazán volt érezhető számomra. 2015-ben forgattuk le a filmet, és utána egy szünet következett, amikor a színházi munkák mellett nem forgattam. Megjelent a film, de ez a helyzet nem változott egészen addig, amíg én magam személyesen nem lettem díjazva. Ez elindította a megkereséseket is. Sokat gondolkodtam és őrlődtem ezen, hogy miért nem elég egy sikeres film főszereplőjének lenni. Hosszú volt a várakozás és sok a szorongás, hogy akkor mit is kellene tennem, ha ez sem elég. Nem tudom és nem is akarom magamat felkínálni, szerintem ez nem is passzol hozzám. De az sem elegáns, hogy erről panaszkodjak, mert ez rám is rossz fényt vet. Inkább a sikeres és mindig boldog emberekhez vonzódunk, az ő társaságukat keressük, az nem fér bele, hogy az általunk rajongott embernek hétköznapi problémái legyenek.

Most viszont, hogy a díj után egymást érik a megkeresések, úgy érzem, hogy beszélnem kell erről. Nem volt egyszerű, és éppen ezért nem is hat rám bódítóan a siker. Mindenki azt kérdezi, hogy lehet 31 évesen ilyen teherrel élni. Úgy, hogy minden munka előröl, a nulláról kezdődik. Éppen egy cseh forgatókönyvet olvasok, és közben arra gondolok, hogy az adott szerep mennyire lesz nehéz, hogyan alakítom majd, vajon mit várnak el tőlem és vajon miért engem választottak. Most minden összefügg a díjjal, hiszen jó ajánlás, hogy a szereplő az európai filmdíjas színésznő. Egy éve beszéltem arról, amikor egy szlovák fesztiválon zsűriztem, hogy szívesen játszanék cseh és szlovák filmekben. De a megkeresések nem akkor, hanem a díj után kezdődtek. A sikert is fel kell dolgozni, rá tud telepedni az emberre és nyomasztóvá tud válni, ha nem kezeljük a helyén.

Többször adtál hangot annak az utóbbi időben, hogy hosszú távon a filmezés inkább élvezhet előnyt a karrieredben, mint a színház. Hogy látod ezt a megkeresések fényében?
Ez most kétségtelenül így van, mert Ildikó annyira megkedveltette velem a filmezést és annyira csodálatos volt a közös forgatás, hogy ez  most talán jobban előtérbe került, de sosem szeretném a színházat elveszíteni az életemből. Vannak időszakok, amikor kicsit eltolódhat a figyelem, ami nálam nemcsak a filmezést, hanem az idegen nyelvű filmezést is jelenti. Mostanában jöttem rá arra, milyen előnye lehet a nyelvtudásomnak. Mindig volt haszna annak, hogy egy másik nyelven is jól beszélek, de ez eddig kimerült abban, hogy a horvátországi nyaraláson megértettem magamat. Mivel otthagytam Szlovákiát, soha nem gondoltam volna, hogy ennek komolyabb haszna is lehet, ez az új állapot pedig egy plusz izgalom számomra.

Sikerül?
Van 3 cseh film – melyből az egyik az előbb említett koprodukció – mind nagyon izgalmas. Az egyik főszerepem egy kocsmáros, a másik pedig egy igazi falusi cseh lány lenne. Mindhárom film kapcsán azzal kerestek meg, hogy nincs casting, enyém a szerep. Érdekes megélni, hogy 10 éve járok castingokra, sokszor tudtam, hogy úgysem engem választanak majd, és ami érdekes, hogy utólag ezeknek örülök is. Szerintem lehet bízni az utunkban, és abban, hogy mi lett nekünk szánva. Úgy hiszem, hogy van valamiféle gondviselés, amit én bátran nevezek Istennek, hiszen valahogy mindig jó helyen vagyok.

Hogy látod magad 5 év múlva?
Otthonosan mozgok az EuroCityvel Prága, Pozsony és Budapest között. Mindenhol van egy kis zug, ahol otthon érezhetem magamat, és van gyerekem. Nagyon szeretnék már most is, de még meg kell ragadnom ezt a hullámot, viszont 5 év múlvaszeretném, ha már anya lehetnék.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin PÉNZFORGATÓK című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!