Home»Gasztro»A Budai pék- és gasztrobirodalom cégére a minőségnek és a vevőorientált gondolkodásnak

A Budai pék- és gasztrobirodalom cégére a minőségnek és a vevőorientált gondolkodásnak

0
Shares
Pinterest Google+

Két új helyszínnel erősödött a Budai-brand: a Budai 3 kávézóval a MOM Park közelében, illetve az EZ IS BUDAI-val a Széna térnél. A tulajdonosok szerint a siker abban rejlik, hogy közvetlenül tapasztalták meg a vásárlói visszajelzéseket és építettek az igényekre. Gyulai Ágnessel, Kovács Tamással, Juhász Gáborral és Pletrich Ákossal beszélgettünk.

Kiszámoló: Budai 1, 2, 3 – a minőség jegyében

Kovács Tamás, a Budai Pékség alapító tagja beszámolt arról, hogy Juhász Gábor és Pletrich Ákos társtulajdonosokkal, és egyben gyerekkori barátaival, mindhárman más területen dolgoztak. Míg Juhász Gábor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított, Pletrich Ákos egy multinacionális cégnél dolgozott, ő maga pedig egy családi vállalkozásban. Mindig is nyitottak voltak a gasztronómiára. „Kamaszkorunk óta izgatnak minket a borok, hobbiból szerettünk étterembe járni, majd amikor elindult a kávéforradalom, akkor az is a fókuszunkba került. Leginkább a kávé miatt kezdtünk el ezzel a vállalkozással foglalkozni.” –mesélte. Azonban úgy érezték, a kávé mellé kell még valami, amivel beléphetnek a vendéglátás piacára. Végül a reggelizős vonalat választották, és megnyitották az első boltjukat, a Budai Pékséget – ennek már 8 éve. „Nagyjából egyszerre indultunk azzal a hullámmal, amikor beindultak Budapesten a kézműves pékségek.” – magyarázta a tulajdonos. „Az első boltunk kicsit öncélú is volt, a saját igényeinket próbáltuk kielégíteni. Szerettünk volna egy helyet, ahol jó kávét lehet inni és kellemesen meg lehet reggelizni. Mondhatnánk, hogy hobbiból professzionális hobbi született.” – tette hozzá.

Érdeklődésünkre kifejtette, hogy egy jó minőségű olasz kávéval indították az üzletet, ami nagyon népszerű volt a vásárlók körében. Három évvel később nyitották meg a Budai Kettőt, amikor mindkét boltjukban átváltottak az újhullámos kávéra.

Néhány évvel később, tavaly decemberben egyszerre két újabb helyet nyitottak a fiatal vállalkozók: a Budai 3 kávézót és a Budai Kettő közvetlen közelében az EZ IS BUDAI vendéglőt. A Budai 3 azért született, mert időközben az alapítók megismerkedtek egy mestercukrásszal, Gyulai Ágnessel, aki kezdetben szabadúszóként dolgozott, majd elhivatottságának és szenvedélyének köszönhetően szorosabbra fűzték az együttműködést, és létrehoztak egy saját sütemény- és szendvicsműhelyt. „Kifejlesztettem egy saját termékportfóliót, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy már képesek vagyunk 20-25 kávézót és éttermet is ellátni. Ezeket a termékeket néhány évvel ezelőtt kezdtük el gyártani, mára pedig már 30-35 süteményből, pohárkrémből és szendvicsből áll a választék.” – magyarázta érdeklődésünkre a cukrász, hozzátéve, a sikerük annak is köszönhető, hogy nagyon sok klasszikus süteményt alternatív lisztekből készítenek. „Ez egy különleges dolog, hiszen a mandulalisztből készült termékeinket gluténérzékenyek is fogyaszthatják, illetve a sajttortáinkat el tudjuk készíteni laktóz- vagy cukormentes változatban is.” – mesélte. A közelmúltban nyílt BUDAI 3 egyfajta bemutató üzletként is szolgál, hiszen alkalmat kínál a teljes süteményszortimentjük bemutatására, ahol a partnereknek lehetőségük van kóstolásra is. Egyedi megrendelésre, rendezvényekre is készítenek partisüteményeket és partiszendvicseket, illetve születésnapi tortákat is.

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ÉBEDŐ ERŐ című lapszámában! 
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Fogalommá válni: 15 éves a Mai Mano Kávézó

Következő cikk

Napjaink első számú elektromos autót gyártó cége a Tesla