A Müpa szinte bármely pontjáról csodás panoráma tárul az ember szeme. A kulturális létesítmény Európában is egyedülálló sokszínű programkínálatával és elsőrendű akusztikájával, Magyarországon pedig a Forbes nemrégiben a hetedik legmenőbb márkának választotta. Káel Csaba vezérigazgató büszke az intézményére és a Müpa által szervezett fesztiválokra. Hogyan jött létre az intézmény? Mire hivatott? Milyen marketingtechnikákat használ? Kiket akar megszólítani? Mit kell tudni a tavasz egyik legfontosabb eseménysorozatáról, a 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválról? Káel Csabával beszélgettünk. 

Ön kapta Budapest kulturális és turisztikai nagykövete 2018 díjat, amihez gratulálok. Mit jelent számára az elismerés?
Mindenképpen nagy megtiszteltetés. Általában a nagyköveteket kijelölik, nem pedig választják. Ha egy embert nagyköveti pozícióba emelnek, akkor azt feltételezik róla, hogy méltóképpen tud képviselni egy közösséget, én pedig eleve szerencsés helyzetben vagyok a Müpa közösségének tagjaként. Azért nagyon érdekes ez, mert nem csak egy munkatársi közösségről van szó, hanem az itt fellépő művészek és a közönség speciális együttéléséről. Ez a közösség az elmúlt tizenhárom évben kovácsolódott össze, és Budapest hatalmas értéke lett. Része a Müpa-élménynek, amire nagyon büszke vagyok. A világszerte ünnepelt tenor, Jonas Kaufmann fogalmazta meg most, a legutóbbi koncertje után, hogy ő a világ legnagyobb és legelőkelőbb operaszínpadain lép fel, de sehol sem találkozott ilyen közönséggel, mint nálunk. Kijavítottam, hogy igen, mert

ez nem közönség, hanem közösség.

 

 

 

 

 

Ő is azt érezhette, hogy itt van egy hely, ahol szeretjük és megbecsüljük az értékeinket. Azt hiszem, hogy a nagyköveti szerep éppen az, hogy én ezt a közösséget képviselhetem itthon és külföldön is. Az elmúlt évek munkája is arról szólt, hogy megerősítsük a Müpa és az általunk szervezett nagy városfesztiválok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál pozícióját, hogy ezeket a brandeket még láthatóbbá tudjuk tenni. Ezért tartom nagy megtiszteltetésnek, hogy én kaptam a díjat.

Operarendezőként, filmrendezőként is nemzetközi elismeréseket kapott, valóban rengeteg dologban alkotott maradandót. Mindezek tudatában elégedett azzal, amit elért?
Elégedett soha nem lehet az ember. Büszkeség van bennem, főleg azokat a dolgokat illetően, amikről beszéltem. Ezt tartom minden tevékenység közül a legfontosabbnak. Az élet rövid, ezért azt gondolom, hogy amit csinálunk, azt csináljuk örömmel. Ezt hangsúlyozom, ha filmet rendezek, ha színpadon dolgozom, vagy ha a munkatársaimmal működöm együtt. Hogyha ez a boldogságtudat érződik, átragad az emberekre is, és ezt a Müpában meg lehet tapasztalni. Azt szoktam viccesen mondani, hogy

a Müpa olyan, mint egy kulturális töltőállomás.

Munka után idejönnek az emberek, akiknek nem volt éppen jó napjuk, aztán a koncert vagy az előadás szünetében kijönnek a nézőtérről, és olyan, mintha kicserélték volna őket. Örülnek, mert itt vannak egy közösségben, ahol nagyon sok barátjuk van, ahol tudnak egymással beszélgetni. Ez generációs szinten is érdekes, mert az unoka lehet, hogy nem hajlandó eljönni egy Wagner-operára, de beülhet egy újcirkusz-előadásra, vagy egy könnyűzenei koncertre.

Alapvetően mi hívta életre ezt a komplex kulturális intézményt, ahol a legpopulárisabb műfajoktól a legprogresszívebbekig szinte minden teret kap?
Ennek két sarokköve van. Az egyik az a mérhetetlen kulturális tradíció, ami ebben a városban létezik, és minden műfajt érint. Zenei örökségünk pedig különösen nagy és gazdag. Érdekes, hogy az európai építészetben az előadóművészeti központ kategóriája sokáig nem létezett. Bár Bécsben hasonló funkciót tölt be a Konzerthaus, de olyan – amilyen az Egyesült Államokban a Lincoln Center vagy a Kennedy Center for the Performing Arts –, ahol a balett, az opera, a komolyzene és a képzőművészet egy helyen van, mint nálunk, sokáig nem létezett Európában. A Müpával egy időben négy ilyen intézmény épült fel a kontinensen. A Müpa abban különleges, hogy rendelkezik egy csodálatos közösségi térrel, az előcsarnokkal, úgy is szokták ezt hívni, hogy kulturális agora. Ez a tér az üvegfelületeivel a Dunára nyílik, átlátható, bejárható tér, igazi találkozóhely, hiszen adott a lehetőség, hogy az emberek a koncertek előtt és után itt gyűljenek össze, itt legyenek együtt. A tervező, Zoboki Gábor nagy találmánya ez, és érdekes módon nemcsak esztétikai, hanem épületfilozófiai kérdés is, hogy egy kulturális tér hogyan foglalja össze a különböző kulturális tevékenységeket.

Amikor a Müpáról mint közösségről beszél, akkor arra is gondol, hogy a produkció és a közönség közötti éles határok elmosódnak, és egyfajta kapcsolódás jön létre az előadó és a befogadó között?
Mindenképp elmosódnak. Ha csak a nézőktől hallanám ezt, akkor azt mondanám, hogy biztosan csak meghatódtak, mert olyan nagy világsztárok lépnek fel Budapesten, akik a Müpa létezése előtt nem léphettek volna fel, mert nem volt ilyen színvonalú hangversenytermünk. De a legjelentősebb művészek is azt mondják, hogy ilyen közönség nincs máshol. Egy előadás sikerét pedig sokszor a csönd mértékében lehet lemérni. Amikor már senki sem moccan, és egy köhintés sincs, akkor lehet érezni, hogy mindenki feszülten figyel. De talán ehhez a csöndhöz a termeink intim atmoszférája is hozzásegít.

Mit jelent az intim atmoszféra pontosan?
Egy operaház általában 18-19. századi akusztikával rendelkezik, ezért ott ki kell ereszteni a hangot. Itt viszont, az építészeti és akusztikai megoldásoknak köszönhetően, csodálatosan lehet játszani a hang dinamikájával és karakterével. A hang egyszer csak nem pusztán az éneklés, hanem a kifejezés eszközévé válik. A Budapesti Wagner-napok esetében például ez fajta közelség és akusztika az operaénekesnek és a nézőnek is rendkívüli élményt ad. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ilyen szempontból is páratlan tér.

A Nemzeti Színház és a Müpa közötti „kulturális levegőt” is ki lehetne tölteni, és ezáltal a „tér” is bővülne. Nem volt Önökben olyan szándék, hogy összekapcsolják ezt a két létesítményt a gyakorlatban is?
Úgy fogalmaznék, hogy ez a tér még nincs befejezve. A Millenniumi Városközpontot annak idején úgy álmodták meg, hogy lesz itt még egy kongresszusi központ és egy médiaközpont is. Ez az elképzelés jelenleg is aktuális. A városfejlesztési terv része, hogy létrejöjjön egy Müpához kapcsolódó rendezvényközpont, ahol nemcsak előadóművészeti programoknak, de turisztikai eseményeknek, konferenciáknak is helyszínt tudunk biztosítani. Óriási potenciál van ebben a városrészben: ha itt, Budapest déli határában leszúrunk egy körzőt a térképre, akkor kiderül, hogy olyan egy-másfél kilométeres körzetben van majdnem az összes fontos budapesti egyetem. Ez potenciálisan hatvanezer fiatalt jelent, ami döbbenetes szám. Másrészről itt vannak mellettünk a nagy cégek innovációs központjai is. Azaz itt, a Rákóczi híd lábainál egy új kulturális és kreatív ipari városközpont születhet. Élnünk kell ezzel a lehetőséggel, hiszen ezeket a fiatalokat nekünk kell helyzetbe hozni a jövőben.

Mi mondjuk is nekik, hogy a Müpa az övék, nekik épült, az ő házuk is.

Szoktam is ide járni, és az a tapasztalatom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. De azt is gondolom, hogy ha buliról van szó, akkor a fiatalok szívesebben mennek az A38-on lévő 30Y koncertre, mint a „csendesülős” müpásra. Mi a recept arra, hogy jöjjenek?
Mi mindenkitől valamilyen egyedi produkciót kérünk, olyat, ami ehhez a helyhez illik. Ezért vannak olyan sorozataink, mint az MR Akusztik és az MR Szimfonik a Müpából, ami kicsit más köntösbe öltözteti a könnyűzenét. A művészek számára is kihívás, amikor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem tereiben kell gondolkodniuk. Nagyon nehéz manapság ebben a hatalmas médiazajban minőségi kultúráról beszélni, de nem lehetetlen, egyszerűen a történetmesélés új, innovatív eszközeire van szükség. A márka és a Müpa-élmény része, hogy itt olyat láthat a közönség, amit máskor és máshol nem. Ez minden generáció számára vonzó. A műfajok közötti átjárásban pedig ott a hatalmas lehetőség: van, aki az újcirkusz műfajába kóstol bele nálunk először, ugyanakkor a zene, a látvány, a mozgás és az akrobatika révén egy összművészeti jelenséggel találkozik. Lehet, hogy ekkor olyan zenét hall meg, amit egyébként sosem hallgatna, és ennek az élménynek köszönhetően választ majd legközelebb egy komolyzenei koncertet. A Müpa – első látásra videósorozatunk is erről szól. A pozitív élménynek indikátorhatása van, és ilyen szempontból egy újcirkusz-előadástól nem feltétlenül van messze Mozart vagy Bach sem. 

Illetve az sem jelentéktelen információ, hogy a fiatalok jelentős kedvezménnyel, egy nagyon barátságos áron nézhetik meg a programokat.
Ez egy természetes gesztusunk kell hogy legyen. Nagyon boldog voltam, hogy a Kaufmann-koncerten zsúfolásig megteltek diákokkal a harmadik emeleti állóhelyek. Diákként én is örültem volna, ha ilyen lehetőségem adódik. Amikor Johann Sebastian Bach háromszázharminc éves volt, huszonnégy óra alatt eljátszottuk az összes orgonadarabját. Ebben benne volt az éjszaka is, kispárnával és hálózsákkal lehetett hallgatni Bachot. Körülbelül nyolcezren jöttek el, hatalmas élmény volt a fiatalok számára.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin PLAKÁTVAGÁNYOK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!