Home»Startup»Megújuló technológia a mezőgazdaságban

Megújuló technológia a mezőgazdaságban

2
Shares
Pinterest Google+

A Gremon Systems célja olyan innovatív rendszerekkel ellátni a világban működő vállalkozásokat, amelyek használatával optimalizálni tudják működésüket, jelentősen csökkentve környezeti terhelésüket és költségeiket akár már rövid távon is. Két terméket fejlesztettek ki: a munkafolyamatok monitorizálására alkalmas rendszert, amellyel valós időben nyomon követhetők az üvegházban és annak környezetében végzett munkafolyamatok, illetve a Trutina nevet viselő, növények súlyát mérő rendszert, amely az öntözés tervezhetőségét segíti elő. Hogy miért hatékony és környezetkímélő ezek használata a kertészetekben, arról Lóczi János cégvezetőt kérdeztük.

Piaci rés kiaknázása digitalizációval

A Gremon Systems létrehozásának első lépéseit a 2010-es évek elején tették meg a csapat tagjai, amikor egy, a Szegedi Tudományegyetem Informatikai Tanszékéhez köthető spin off fejlesztő cég keresett izgalmas projekteket, amely Lóczi Jánost is inspirálta, így társaival Szeged elhelyezkedéséből és adottságaiból kiindulva megvizsgálták, hogy a mezőgazdaság területén milyen szoftverfejlesztési igények merülhetnek fel. A munkában aktív részt vállaltak Újszászi Andrással, későbbi alapítótársával, aki abban az időben az egyik leginnovatívabb magyar kertészetet irányította – idézte fel Lóczi János cégvezető. Az elindított fejlesztések eleinte pályázati pénzekből valósultak meg, amelynek alapkoncepciója egy olyan, piaci potenciállal bíró ötlet megtalálása volt, amelyre érdemes lehet innovációs stratégiát építeni. „A kertészeti technológiában a hollandok a piacvezetők, így versenyképesen csak egy új termékkel és kedvezőbb árakkal érdemes piacra lépni.” Így azonosították a munkaerő-monitoring területét, és elkezdtek fejleszteni egy Android-alapú szoftvert. Mivel a piaci mobileszközök költségesek voltak, az alapítóknak úgy tűnt, hogy saját hardvert fejleszteni olcsóbb lesz, mint megvenni egy, már létező technológiát. „Amikor csatlakoztam a céghez, a rendszert kibővítettük egy új fejlesztési iránnyal, ezáltal megteremtve azt az innovatív terméket, amely átértelmezi a hagyományos súlymérés szisztémáját. A hardver által gyűjtött adatokból egy központi adatbázist építünk szoftveres úton, amiben összegyűjtjük a növények viselkedési adatait, ezeket az adatokat elemezzük, és valós időben megmutatjuk a felhasználóinknak. Digitalizáltunk egy olyan folyamatot, amelyet eddig csak ránézésre tudtak megállapítani a kertészek: hogy jól érzi-e magát a növény, vagy sem” – mondta el Lóczi János.

Insight Manager a precíz és költséghatékony munkavégzésért

Az Insight Manager munkafolyamat-monitorozó rendszer, amellyel a felhasználó valós időben nyomon követheti az üvegházában és annak környezetében végzett folyamatokat. Erre építve precíz statisztikai kiértékelőfelületeken tudja követni vállalkozása termelékenységét. „A munkaerő elérhetősége, megtartása, a hatékonyság optimalizálása, annak adminisztrációja és digitalizációja mind külön problémák, mi ezekre átfogó megoldást biztosítunk oly módon, hogy a dolgozó egy terminálon vagy egy mobileszközön regisztrálja magát és a munkafolyamatait, amelyekkel éppen foglalkozik.” A szerveroldali szoftveren a felhasználó konfigurálni tudja, hogy kik a dolgozók, milyen területeken dolgozhatnak, ott milyen munkafolyamatokat és milyen időben végezhetnek. A beléptetőkapukkal az is figyelemmel kísérhető, hogy a munkás mikor érkezik meg, és mikor távozik a munkahelyről.

A rendszer így a normát, a produktivitást és a kiegyensúlyozottságot is nyomon tudja követni a dolgozóin, és össze is tudja hasonlítani őket. Néhány kattintással kiértékelhető minden dolgozó erőssége és hiányossága az elvégzett munkák területén.

Emellett a rendszer ki tudja segíteni a felhasználót számos adminisztrációs szegmensben, és további rendszerekkel is könnyen integrálható. Lóczi János elmondta, hogy bár ők mezőgazdasági területre koncentráltak, a fejlesztés során azt látták, hogy a rendszert bármilyen iparágban fel lehet használni. A szoftvernek számos funkciója van. A dolgozók által regisztrált adatokat a döntéshozók többféle nézetben is láthatják valós időben. Van egy, a teljesítmény vagy a betakarítás alapján kimutatott rangsor, amelyen jól látható, hogy egy megadott időintervallumban például mennyi termést sikerült betakarítani. Emellett a betegségek, táppénzes időszakok kezelésében és láthatóvá tételében is segít, illetve a programmal könnyebben lehet megszervezni a szabadnapok kivételét.
A rendszer képes arra, hogy a munkaidő kezdeténél elvégezzen egy kalkulációt, hogy egy bizonyos létszámmal és egy bizonyos tempóval a mezőgazdasági alkalmazottak az adott feladatot képesek lesznek-e befejezni a kitűzött időpontig, vagy sem. Ebből az előrejelzésből a döntéshozó tudni fogja, hogy szükség van-e még emberre, hogy a megadott határidőig teljesíthesse a tervet. Továbbá be lehet állítani a bérezést is, amelyet a rendszer automatikusan és részletesen kiszámol.
A rendszernek van egy olyan modulja is, amely képes követni a rendellenességeket. Például amikor a dolgozó egy adott munkafolyamatot befejez, akkor lehetősége van arra, hogy regisztrálja, ha valami problémát fedezett fel az adott munkaszakaszon (például hogy a 3. sor 5. ágyásában beteg a paradicsom – a szerk.). Növények esetén előfordulhat fertőzés, eltört öntözőcső vagy kidőlt palánta. „Ezt egy nagyon jól áttekinthető felületen meg tudjuk jeleníteni, így

ha észrevesznek egy fertőzést a terület sarkában, majd több hasonló bejelentés érkezik, akkor tudhatják, hogy az a fertőzés terjed, amire különböző akciókat lehet létrehozni. A mezőgazdaságban ennek a növényvédelmi előrejelzésnek óriási szerepe van. Ha időben lokalizálnak egy problémát, és beavatkoznak, hatalmas költségeket spórolhatnak meg.”

A tapasztalataik alapján a rendszer használatával 10%-ot takarítanak meg a mezőgazdasági vállalkozók, a legtöbb esetben a munkabérrel. A „Nagy Testvér mindent lát” szisztémával ugyanis a dolgozók nem keresik a lehetőséget a lazításra. „Tipikus példa, hogy ha egy növénysorban a dolgozó elkezdi a munkát, de látja, hogy 10 órakor szünet lesz, nem fog sietni, hanem úgy kalkulálja ki az időt, hogy épp a munka végére érjen. A rendszerben be lehet állítani egy riasztást, hogy a saját tempójához képest az adott ember aktuálisan milyen ütemben halad, és jelezni a döntéshozóknak, hogy valami nincs rendben, majd a felelős utánajárhat az okoknak” – fejtette ki a cégvezető. Érdeklődésünkre, hogy ez a megoldás mennyire lehet nyomasztó a munkásoknak, azt a választ kaptuk, hogy aki lelkiismeretes, az nem érez ebből semmit, úgyis elvégzi a munkáját tisztességgel, sőt a jobb teljesítményét a rendszer segítségével többletfizetséggel is lehet jutalmazni.


Mivel többhektáros területekről van szó, és adott esetben több száz ember munkáját kell tervezni, az egész munkafolyamat nehezen átlátható egy ilyen rendszer segítsége nélkül. „A visszajelzés és a gyors reagálás nagyon sokat segít a produktív munkavégzésben. Betakarításnál az első óra regisztrált adatai alapján a vezető kap egy előrejelzést, hogy a teljesítmény szerint mennyi termést fog betakarítani az adott napon. Ha az a piaci igénye alatt van, akkor azonnal tud rá reagálni. Lehet ember- vagy terméshiány is az adott területen.”
Annak ellenére, hogy a rendszer rengeteg adatot képes rögzíteni, ezek a folyamatok csupán másodperceket vesznek igénybe. A dolgozóknak csak kétszer kell megbökniük a mobilfelületet egy munkafolyamat-váltás során. Egy QR-kód beolvasásával azonnal meg tudják adni a rendszernek, hogy éppen hol tartózkodnak, és milyen munkát fognak végezni. Az applikáció letölthető a felhőből a világ bármely pontján.
A rendszert a Gremon Systems minden esetben személyre szabja. „Készítünk egy tervet, egy térképet a felhasználó területéről, hogy láthassa a növényház vagy a gyümölcsös, akár az iroda elhelyezkedését. Ezt néhány adat alapján el tudjuk készíteni, és benne van az alapárban.”

A teljes cikket olvassa el a Business Class Magazin ZÖLDÜGYEINK című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

A zöldülés hajnalán vagyunk

Következő cikk

Mindenki öltözködhet tudatosan