A szerzőről

Haragonics Zalán Áron

Haragonics Zalán Áron

Haragonics Zalán vagyok, és már gyerekkoromtól fontos része az életemnek az írás. Mesékkel kezdődött, amelyeket csak a családnak, később az osztálytársaimnak mutattam meg. Majd drámák írásába kezdtem, illetve néhány novellámat irodalmi portálon publikálhattam is, mostanában
azonban leginkább dalszövegeket írok. A szépirodalom mellett ugyanúgy pici koromtól kezdve vonzott az újságírás – a családomnak jelentettem meg a kézzel rajzolt Abulti magazint, majd az iskolában Sulilap címen alapítottam havilapot, melynek körülbelül két évig főszerkesztője is voltam.
A Business Class Magazin Kult rovatába írni – hab a tortán, pont az i-n. Megtisztelőnek tartom a feladatot, és igyekszem helytállni. Szenvedélyesen merülök bele egy-egy témába, a magyar kulturális élet szereplőinek őszinte, nyitott válaszaira, leginkább a személyükre és cselekedeteik mozgatórugóira vagyok kíváncsi. Próbálok az aktualitások mellett egyedi, személyre szabott kérdéseket feltenni nekik. A kultúra közkincs, ennek szolgálatában állni pedig nemes feladat és nagy felelősség – ehhez mérten igyekszem szövegeimből a maximumot kihozni.

Nagy múltú helyen, Karinthy kedvenc kávézójában találkozunk; az interjú előtt hosszú időt szentelünk a fotózásra. Orsolya szőke parókában, óriási nyaklánccal, tetszetős gyűrűvel, nagyon csinosan jelenik meg. Számára a találkozókhoz hozzátartozik az öltözék, bár állítása szerint ma annyira sietett, hogy nem talált ki külön koncepciót. Ezt nehezen hiszem el neki. Az extravagáns megjelenésű költő- és írónőnek, újságírónak 2017 őszén jelent meg legújabb, a függőséget és az alkoholizmust tematizáló családregénye, a Szirén. Az alkoholizmus démonától immár nyolc éve megszabadult művésznővel egy hosszú beszélgetés keretében a külső megjelenéstől kezdve a Szirén könyvborítóján, történetén és szerkezetén keresztül egészen a függőségtől való megszabadulásig és a gyereknevelésig jutottunk el.

A Star Wars legújabb epizódjait övező viták olyan alapvető kérdésekig vezethetőek vissza, minthogy helyénvaló-e egy filmet pusztán a nosztalgia okán megnézni, és kell-e, hogy egy sorozat újabb része merőben újat is mondjon. Érdemes egyáltalán szót ejteni az újabb változatokról? Mi ezeknek a célja? Nyíltan vállalva csupán annyi, hogy a Csillagok háborúján felnőtt nemzedék nosztalgiázzon egy kicsit? A pénzszerzés, az üzlet, a bevétel? A sagával való teljes szakítás és az újraértelmezés? Rengeteg kérdés merül fel, és körülbelül annyi válasz létezik, ahány rajongó. A következőkben az egyik ilyen választ kísérelem meg leírni. Vagy mégsem?  

  A Kossuth- és Prima Primissima díjas író legújabb regénye, a tavaly év végén megjelent Kőbéka utópisztikus szatíra egy jövőbeli Magyarországról és világról, egy „mesély”, ahogy az alcímben szerepel, melyben a bumfordi főhős, Kálmánka bebarangolja a fél világot szülőfalujától, Záptól egészen Iowa Cityig és Afrikáig. Hazánkban és a világban egyaránt abszurd, ám sajnos nem elképzelhetetlen rendszerek és viszonyok működnek – így Kálmánkából először ispán, majd cégtulajdonos, végül magyar miniszterelnök-jelölt válik, de valójában minden elképzelhető titulust megkap – ám mindebből keveset fog fel. A regény egy pontján végül 1946 őszének Budapestjén, a Lipótmezei Elmegyógyintézetben találja magát – hogy aztán a regény végére visszatérjen saját „idejébe” és falujába. Az íróval a regényről, fikcióról és valóságról, kollektív tájékozatlanságról, a realisztikus próza és a mese viszonyáról, valamint 2018-ról is beszélgettünk.

Nem szereti a semmittevést, ezért örül, hogy a zenélés mellett dolgozik, tanfolyamra jár és tanít. Nem is szereti csupán zenészként meghatározni magát. Ennek ellenére több zenekart megjárt, mire a Szabó Benedek és a Galaxisok nevű együttesével országos sikerre tett szert. A harmincéves zenész-dalszerző szerint alaphozzáállás, hogy elhiggyük magunkról, ha tehetségesek vagyunk valamiben, ugyanakkor olyan típusnak vallja magát, akit a saját elégedetlensége visz előre. Szabó Benedekkel a zenetanulás, a dalszövegírás és a magyar alternatív műfaj mellett a nyugati identitásról és a sikerhez vezető útról is beszélgettünk.

Nevéhez sok címkét ragaszthatnánk: költő, műfordító, dalszövegíró, dramaturg, rapper. A sokoldalú művész éppen egy Feydeau-átiraton dolgozik, miközben „lerohan” beszélgetni a Kelet Kávézóba. Szeptemberben jelent meg harmadik verseskötete, amiért nemrég neki ítélték a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Rengeteg írói munkája mellett doktori képzést folytat az ELTE-n. Habár sokan az Akkezdet Phiaiból ismerik, sosem volt „gengszterrapper”, és ma már színpadi szerzőként és költőként is számontartják. Závada Péterrel többek közt családi háttérről és tehetségről, a jó drámaátiratról, új verseskötetéről és a társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk.

Magyarországon novemberben, 1-jén reggel 7 órától 30-a este 7 óráig tart a Száraz november és valljuk be, legalább ennyit illene kibírni édes és keserű, testes és könnyed nedűk nyalogatása nélkül, ha nem is az önmegtartóztatás miatt, hanem például a WHO tavalyi felmérése tükrében, amely szerint a magyarok évente fejenként 12,3 liter alkoholt fogyasztanak. De miért olyan nehéz mégis megállni az ivást, és hogyan lehet boldogabbá tenni ezt az óraátállítással megterhelt, utolsó őszi hónapot, ami már délután 4-kor ránk sötétedő napokat és csípős hideget ígér? Ahogyan oly sok esetben, itt is a közösség ereje és az összefogás lehet a megtartóerő. Egy havi önuralom és lemondás – a Száraz november kulturális és médiaerejéről.

Prózát írni nem gyerekjáték. Felismerhető stílusjegyekkel megtűzdelt, mégis eredeti prózát megalkotni sem piskóta. Értően és kifinomultan parodizálni a felismerhető stílusjegyeket, és ennek ellenére is eredeti prózát írni: csúcsteljesítmény. Stand-up comedy sztárként tollat ragadni, majd értően és kifinomultan parodizálni a felismerhető stílusjegyekkel megalkotott, ennek ellenére is eredeti prózát: le a kalappal, Jedi mester! Talán így lehetne röviden összefoglalni Bödőcs Tibor humorista első könyvét, az Addig se iszik címet viselő prózaparódiákat tartalmazó kötetet. A humorista eredetileg egy Hamvas Béla-paródiát írt, amit elküldött Cserna-Szabó Andrásnak, aki nagyon biztatta, majd elkezdett Krúdyt olvasni, és ebből aztán újabb paródia született. Erre már Cserna-Szabó is azt mondta, hogy legyen a paródiákból kötet. Így is lett. A Helikon felajánlotta a könyv kiadását – így a humorista kénytelen volt befejezni és összefűzni az írásait.

Péntek délután, amikor felhívom, Beck Zoli éppen palacsintát süt Pécsett – de szerencsére közben hajlandó beszélgetni. „Majdnem olyan, mintha cigarettáznék.” A 30Y zenekar frontembere és dalszerzője, aki a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán is tanít, mesél a művészi alkotás folyamatáról, zenekarának megéréséről, tanítási elveiről, popkultúra és művészet viszonyáról, valamint a társadalmi felelősségvállalásról. És még a sütéssel is elkészül, szóval mielőtt letenném, mondhatom neki: „Köszönöm, Zoli, jó étvágyat! Szerintem ebből egy nagyon jó anyag lesz!”

Dragomán György nevéhez néha elég annyit mondani, hogy A fehér király. Ilyenkor sokan bólogatni kezdünk, hogy igen, a magyar író, akinek a regényét több mint harminc nyelvre fordították le. A szerző második regényének sikerei óta megírta a diktatúra-sorozatba illeszthető Máglyát, 2015-ben pedig megjelent első novelláskötete, az Oroszlánkórus, de rövidebb szövegeit az interneten is olvashatjuk. Fél éve mutatták be azt a kosztümös brit filmet, melynek forgatókönyvét A fehér királyból írták. Az elkészült alkotásra a magyar kritika nem reagált túl pozitívan. Az íróval, műfordítóval, aki három regényen dolgozik párhuzamosan, többek között a kritizálásról, az elbeszélői hang hitelességéről, irodalmi környezetben való felnövésről és a hatalom természetéről is beszélgettem.

A Kistehén zenekar augusztus 31-én ünnepelte tizenötödik születésnapját a Budapest Parkban. A zenekar frontembere az ezt megelőző évben ünnepelte ötvenedik születésnapját. A zenész-előadó sok dologgal foglalkozik: a Kistehén új lemeze mellett hamarosan megjelenik új novelláskötete, és nagy sikernek örvend Rengeteg című, tavaly megjelent, harmadik szólóalbuma. Kollár-Klemencz László néhány éve leköltözött dömörkapui tanyájára, ahol gazdálkodással foglalkozik, eteti a lovait, vagy éppen építkezik. Délutánonként azonban átváltozik rockzenésszé, és jön föl Budapestre. Most is így tesz, jön Szentendre felől, hatalmas terepjáróval kanyarodik be a Bem térre, hogy a Bambi presszóban beszélgessünk a Kistehén elmúlt tizenöt évéről, a magyar társadalom konformizmusáról, a művész politikai szerepvállalásról és az alternatív zene leáldozó korszakáról.