Bejegyzések innen:

Kult

Elkészült az Aranyélet című, az HBO Europe saját gyártású magyar sikersorozatának befejező, harmadik évada, amely lezárja Miklósiék keserédes kalandjait, és nyugvópontra kíséri az ügyeskedő család négy szereplőjének történetét. Azt, hogy ez Magyarország legsikeresebb televíziós sorozata, a rajongói várakozások és a sorozat körüli buzz is igazolja. Összesen négy évig dolgozott rajta egy közel 250 fős állandó stáb. Két kamera, két rendező, nemzetközi követelmények, nagyjátékfilmes budget és feszített tempó jellemezte az Aranyélet forgatásait, az utolsó évad pedig nemcsak a képernyőn, hanem a háttérben is tartogatott meglepetéseket az alkotóknak. Hogy mi mindent, arról egy, a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai épületében zajlott forgatáson tett látogatásunkon mesélt Angyalosy Eszter, az HBO Europe forgatókönyv-fejlesztésért felelős szakembere, és Fodor Judit, a Laokoon Filmgroup és a sorozat gyártási producere, valamint Marosi Gábor vezető operatőr, aki a sorozat esztétikájáért felelt.

Romlások és javulások, gyerekesség és felnőtté válás, lecsúszás és talpra állás, korrupció és becsület – és a folyamatos lavírozás a tisztességtelen és a tisztességes lét között. Csak néhány ellentétpár azok közül, amelyek köré csoportosítható az Aranyélet. Az HBO saját gyártású sorozata október 14-én harmadik, egyben befejező évadához ért. Sokat sejtet az évad szlogenje: „Az örökség utolér”. Ónodi Eszter ezt úgy fordítja, hogy „mindenki megkapja azt, ami jár neki”. De mi mindenen kell ehhez keresztülmenniük a karaktereknek? Hogyan változnak? És vajon mi lehet a sorozat sikerének a kulcsa?

A Művészetek Völgye hazánk egyik legrégebbi és legsokszínűbb összművészeti fesztiválja, az idei már a huszonnyolcadik lesz. A Márta István alapította rendezvény a csaknem harminc év alatt rengeteg változáson ment keresztül, de a legjelentősebb a 2013-as „megújulás” volt. Idén a sokak által csak Kapolcsnak hívott fesztivál másik két helyszíne ismét Taliándörögd és Vigántpetend lesz. A Művészetek Völgye megújulásáról, megítéléséről, a korábbi pénzügyi nehézségekről és még sok minden másról Oszkó-Jakab Natália programigazgatóval beszélgettem.

A népszerű írót és feleségét, Péterfy-Novák Évát 2017 őszén hívták meg a kínai Lu Xun Akadémiára – egy hónapos utazásukról ketten írtak egy nagyon izgalmas útinaplót, amely az idén jelent meg kötetként. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatójával többek között a kiadók helyzetéről, a kínai utazásról, a közös írásról, a kínai és a magyar mentalitásról és a Kitömött barbár aktualitásáról is beszélgettünk.

Dokumentumfilmet nézni sokszor megrendítő és maradandó élmény, a kijelentés pedig különösen igazzá válik Mila Turajlic személyes és őszinte alkotása, a The Other Side of Everything, vagy magyarul A másik oldal című alkotását nézve. Az anya-lánya beszélgetésekből kibontakozó film rendkívül intim közegében, saját mikrokozmoszán keresztül enged bepillantást Szerbia egykori és mai történelmi-politikai helyzetébe. A film szimbolikus helyszín, így nemcsak a film készítője és szereplője számára fontos mementó, de egy kor lenyomata is egyben, így az egyszerű élettérben megjelenő misztikum a film egésze alatt fenntartja az érdeklődést és a tudni, megismerni vágyást. Az HBO Europe gyártásában készült dokumentumfilmet egy zártkörű vetítés keretében volt szerencsénk megnézni, utána pedig beszélgethettünk a film alkotójával, a belgrádi születésű Mila Turajlic rendező-producerrel és a film executive producerével és az HBO Europe dokumentumfilmes vezetőjével, Hanka Kastelicovàval, akikkel a film mellett szóba került a filmkészítés nehézsége, szépsége és a dokumentumfilm megbecsültsége is.

Kora reggel az igazgató úrral együtt érkezünk a Nemzeti Színház tágas, kényelmes, teleplakátolt, kék szőnyeggel borított irodájába, ahonnan csodás panoráma tárul elénk. Miután Vidnyánszky Attila kávéval és csokoládéval kínál minket, elhelyezkedünk a kényelmes fotelekben, és beszélgetni kezdünk – miről másról, mint a Nemzeti Színházról, Beregszászról, apa és fia szakmai kapcsolatáról, közösségről, társulatról, színházi nyelvekről, a kritika megítéléséről vagy a nézők szeretetéről. Vidnyánszky Attilát és színházát kezdetben sok politikai támadás érte, a kétes megítélésű intézménynek ma markáns törzsközönsége van, az igazgató által képviselt színházi nyelv pedig magáért beszél. Aki kíváncsi, nézze meg a Nemzeti előadásait, vagy járjon el az itt meghonosított, egyre nívósabb MITEM (Madách International Theatre Meeting, magyarul Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) fesztiválra. Az igazgatói címet idén újabb öt évre elnyerő rendező-igazgatóval beszélgettünk.

A rendkívül elfoglalt színész-rendező-színházigazgatóval, aki immáron tizenhét éve vezeti a kezdetekben Madách Kamara néven ismert mostani Örkény Színházat, második emeleti irodájában találkozom, ahol a falon az édesapja által rajzolt térkép lóg, az ablakból pedig a Károly körútra lehet kibámulni. Az igazgató úr felhívja a figyelmem, hogy sosincs megelégedve a vele készült beszélgetések írásban való visszaadásával, de ez talán az ő hibája. Így innen el is tudjuk indítani a mostani beszélgetést, mely az Örkény Színház társulatát, a Terápia című sorozatban való szereplést, a színház jelentőségét és a repertoár koncepcióját is érinti.

Április 11-én – József Attila születésnapja mellett – az egész magyar költészetet ünnepeljük. Ha nem is olvasunk nap mint nap verseket, illetve nem járunk gyakran felolvasóestekre vagy kötetbemutatókra, ez a nap kiváló alkalom arra, hogy mindezt megtegyük. Aki szemfüles volt, és kitartóan keresgélt, az 2018-ban is számos programot találhatott magának. Jómagam délután vettem be magam a fővárosba, a felhozatallal kapcsolatban vegyes érzéseim voltak – a következő hasábokon az olvasók ezekből az élményekből kaphatnak ízelítőt.