Bejegyzések innen:

Kult

9 év, 2,9 milliárdos költségvetés, 72 forgatási nap, több száz statiszta, 97 ló, másfél év utómunka – és elkészült Herendi Gábor grandiózus látványvilágú, sok kalanddal, fordulattal és humorral fűszerezett kosztümös nagyjátékfilmje. Az 1870-es években játszódó Kincsem Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) és Otto von Oettingen (Gáspár Tibor) rivalizálását meséli el. A magyar nemes a szabadságharc után mindenét elvesztette. Céltalan, kicsapongó életet élt, amíg egy nap megjelent élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel minden versenyt megnyert az európai lóversenypályákon, és végre legyőzhette ősi ellenségét. A bonyodalom ott kezdődött, amikor beleszeretett Klára von Oettingenbe (Petrik Andrea), apja gyilkosának lányába. Herendi Gábor rendezővel beszélgettünk az ötlet születéséről, a szereplőválogatásról, a forgatási napok kihívásairól, az utómunkáról és a forgalmazásról.

LÉVAI BALÁZS, rendező, producer. Tévés karrierjét már általános iskolai tanárként elkezdte. Műsorai vezetése mellett szerkesztette és rendezte is azokat. Olyan nagysikerű műsorokat készített a köztévén 1996 és 2010 között, mint a Nagy Könyv, a Dob+Basszus vagy a Bestseller. Később dokumentumfilmeket forgatott: 2012-ben jelent meg Szentimálom címmel a 30Y-ról szóló zenés etűdfilm, 2013-ban az Örök átutazó, amely Ákos Karcolatok című lemezén hallható dalainak történeteit dolgozta fel. 2015-ben Engedem, hadd menjen címmel készített dokumentumfilmet a Quimby Csík zenekar által is feldolgozott slágeréről, majd 2016-ban a Tankcsapda filmje is elkészült, a Három rohadék rockcsempész címmel. 2004-ben és 2008-ban jelentek meg Bestseller című könyvei, melyekben világhírű írókkal folytatott beszélgetéseit olvashatjuk. 2014-ben Lovasi Andrásról írt könyvet. 2016-ban jegyzi első nagyjátékfilmjét producerként, a Wellhello-dalok alapján készült #Sohavégetnemérőst.

A dokumentumfilm ereje abban áll, hogy valódi sorsokon keresztül mesél el igaz történeteket. A tömegek agymosásáról rengeteg film készült már, az alábbi három azonban elementáris erővel mutat rá a manipulálhatóságra és a megtévesztés erejére. Bárki legyen is az áldozat, a cél mindig ugyanaz: a meggazdagodás és a hatalomvágy kielégítése.

Napjainkban a legapróbb egyéni vállalkozásoktól a giga méretű multikig, sztárok, sportolók, közszereplők, mindenki jelen van a legnépszerűbb online közösségi oldalakon – legyen szó a Facebookról, Twitterről, Instagramról vagy Tumblr-ről – egy kidolgozott marketingstratégiával. De mi a helyzet az írókkal? Annak ellenére, hogy a magyar szerzőknél még nem egy általános tendencia a közösségi oldalakon történő aktív jelenlét, egyre több alkotó – felismerve és kihasználva a lehetőséget – tudatosan építi ki olvasótáborát, rekordidő alatt szerezve népszerűséget és publikációs lehetőséget.

Robert Kirkman 2003-as The Walking Dead című képregényszériája kezdetben csak arra a koncepcióra épült, hogy hogyan lehet létezni a mindennapokban egy (zombi) apokaliptikus világban, ahol nem tudsz leugrani a zöldségeshez, nincs hétvégi meccsnézés a haverokkal, és többé nem kell reggel elvinni a gyereket az óvodába, mert nincsen már óvoda, de ha mégis, akkor jobb messzire elkerülni azt. Nincs sarki fűszeres, nincs internet, nincs Facebook, és nem jön a következő Marvel szupermozi, nem kell már rá várni. Valahogy így indult a dolog, majd elmélyültek a gondolati szálak. Az AMC által televíziós sorozattá gyúrt képregényfolyam idővel átlép minden tabut és határt, és az emberi közösségek mindennapi túlélő show-ját egy alternatív társadalomépítő tesztté teszi, ahol a sorozat szereplői két sétáló halott szétvágása között arra tesznek kísérletet, hogy a közösségi szerveződés minél jobban biztosítsa a „normális” életre legalább nyomokban emlékeztető hétköznapokat.