fbpx

A közelmúltban két nívós nemzetközi szervezet (Born Free Foundation, PETA) petíciót indított az ellen, hogy delfinárium épüljön Budapesten. Hogy mi? Igen, jól látja, delfinárium. „Ez butaság!” – gondolhatja, viszont ne legyen ebben annyira biztos. Ugyanis a Tropicarium Budapest pár hónapja egy PR-interjúban ismertette ezen terveit. Megkérdeztük a két szervezetet, a cápákat és egyéb tengeri élőlényeket „sikeresen” felvonultató társaságot, az Agrárminisztériumot és a Magyar Turisztikai Ügynökséget, valamint hazai természetvédelmi szervezeteket, hogy utánajárjunk a kérdésnek.

Januárban ismét kitárta kapuit a CES, a világ legjelentősebb technológiai szakkiállítása, amely idén az emberiség aktuális problémáira kereste a megoldást – így többek között a környezetszennyezésre, a kiberveszélyre, az egészségügyi gondokra, az energiaellátásra, az aszályra vagy más természeti katasztrófákra. A Las Vegas-i szakkiállításon több magyar cég is részt vett.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen sikeres sztrájk, mint amilyet az elmúlt napokban az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) szervezett. Az eredmény béremelési hullámot indíthat el, az „első fecske” ebben a tekintetben a Bosch, ugyanakkor a kkv-k nehéz helyzetbe kerülhetnek. Összeszedtük az Audi-sztrájk körül történt legfontosabb eseményeket. 

Milyen innovációkkal próbálták megreformálni a mozit az elmúlt évtizedekben? Áttekintés az óriásvásznak, az extra dimenziók és a több érzékre ható élmények világáról.

Olykor bosszantóan az arcunkba tolják, néha viszont ügyesen elrejtik a történetben, de bárhogyan is sikerül, a termékelhelyezés szinte megkerülhetetlen eleme lett a filmeknek, hiszen a marketing egyik leghatásosabb formája lehet, ha jól csinálják.

„Volt egyfajta kisugárzásom, amit aztán 15 évig utáltam magamban, amiért még mindig ezt látják bennem” – mondta el Dobó Kata, aki úgy véli, sokak szerint nem járta végig azt az utat, amelyet elvártak volna tőle, ami aztán egy kereszt lett az életében. Most azonban úgy érzi, megerősödött, és megtalálta a saját útját. Első filmje február 14-én debütál, a Kölcsönlakás kapcsán beszélgettünk vele a film elkészültéről és új „szerepéről”, jövőbeni terveiről és arról, milyen előnyei vannak az elhúzódó énkeresésnek. 

Miért is nevezhetjük Magyarországot Európa Hollywoodjának? Ebben a cikkben végigvesszük, hogy miért választják a világ legnagyobb stúdiói is hazánkat forgatási helyszínnek.

Lajos Tamás a saját alapítású Film Positive filmgyártó cég producere, aki olyan filmeket jegyez, mint A berni követ, a Félvilág, az Örök tél vagy a márciusban a mozikba kerülő Apró mesék. A Nemzeti Kulturális Alapban is vezető pozíciót betöltő filmes szakemberrel a történelmi filmek megújulásáról, a magyar film brandingjéről és nézettségéről, a karrierjéről, a filmjeiről és a vezető pozícióiról beszélgettünk. És persze megkérdeztük tőle, hogy elvállalná-e a Magyar Nemzeti Filmalap vezetését.

A Filmalap születése és a filmgyártás hazai átszervezése komoly munkát igényelt, és aggasztó jelenségek előzték meg. Mára szabályozott keretek között, mondhatni, virágzik a hazai filmgyártás, számos rangos nemzetközi elismerést kapnak az elkészült filmek. A Filmalap utódlásánál is nagyobb kérdés, hogy valójában kinek is készülnek a mai filmek, és miért nem fogyasztunk idehaza magyar filmeket?

Életének 75. évében elhunyt Vajna András György, akit mindenki csak Andy Vajnaként ismert, továbbá aki többek között a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint a TV2 tulajdonosa volt. A nemzetközileg elismert producert nehéz elhelyezni a magyar oligarchák polcán, hiszen korántsem volt aggályoktól mentes a tevékenysége, viszont a kormánybiztosi működése alatt a hazai filmipar szárnyalni kezdett. 
SHARE

Hírek


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/www/wp-content...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34