A 18 évvel ezelőtt megalapított Fabak kanizsai bútorgyár rohamos fejlődésével beírta magát a sikeres vállalkozók történelmébe. A több mint 80 család megélhetését biztosító vállalat alapítójával és vezetőjével, Németh Pál Leventével beszélgettünk a gyár fejlődéséről, tevékenységeiről, sikerekről és nehézségekről.

Az április 4-én megrendezésre kerülő SMART konferencia, hazánk legjelentősebb tech szakmai eseménye, mely a fintech, a mobiltechnológia, az 5G, az IoT, az autóipar, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a kiberbiztonság és az automatizáció aktualitásait vizsgálja. Az alábbiakban tájékozódhat a konferencia programjáról! Zöld terem: Digitális határterületek A Digitális határterületek teremben kiemelkedő hazai és nemzetközi …

A startup építés nem országokról, hanem városokról szól, legalábbis a régiónkban. Nem feltétlenül kell Budapestnek önmagában startup központtá válnia, sokkal fontosabb lenne, hogy a térség nagyvárosaival együtt tudjon olyan egységet létrehozni, ami erőteljesebb jelenlétet biztosít a globális porondon – véli Kovács Péter, a Budapest Startup Safary és a Central European …

Ki ne ismerné a Winklevoss fivérek történetét, akikkel Mark Zuckerberg, a közösségi média óriásának szülőatyja csúnyán elbánt azzal, hogy lenyúlta az ötletüket. Most azonban Fortuna asszony megfogta a testvérpár kezét, befektettek a Bitcoinba, így ők az elsők, akik milliárdossá váltak a kriptovalutának köszönhetően.

Magyarország első közösségi irodájában, a hazai loft építészet egyedi példájaként kialakított Loffice Paulay Ede utcai székhelyén jártunk, hogy interjút készítsünk a Klementz testvérpárral, akik nemzetközi inspirációkból és tapasztalatokból tanulva, az elsők között indították el Budapest talán legnépszerűbb és legimpozánsabb coworking irodáját, amely mára már hálózattá alakult. Kettejük közül most Kata viszi az irodák működtetését, mert testvére, Panni kisbabát vár, így vele beszélgettünk a coworking irodák megalakulásáról, szolgáltatásaikról, programjaikról, a közösség kialakulásának és az együtt gondolkodás fontosságáról.

A világon először megrendezett, a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínáló Zsolnay-aukción „debütált” aukcióvezetőként Kelen Anna művészettörténész, a 20 éve fennálló Virág Judit Galéria munkatársa, aki rövidesen vezetőként is kiemelt szerepet vállal majd a két tulajdonos, Virág Judit és Törő István mellett. Társadalomtudományi tanulmányai ma már inkább kitérőként értékelhetők, hiszen nyolcadik éve csak a művészettörténetnek és az impozáns Falk Miksa utcai galériának él, pedig annak idején csak egy évre akarta magát kipróbálni, mint galerista. A Zsolnay-aukció mérföldkő volt a nagy árverések vezetéséhez történő úton. Kelen Anna tisztában van kvalitásaival, de tudja, hogy ezen a pályán folyamatosan fejlődni kell.

A Bill Gates nevéhez – és a legtöbbünk számítógépéhez – fűződő vállalat hazai kirendeltsége jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi pár hónapban, amelyek a cég humánerőforrási, partnerkapcsolati, lakossági és adatvédelmi szegmensét is befolyásolták. Cikkünkben az érintettekkel, illetve az ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a GDPR-ról, a felhőforradalomról, illetve a cég pedagógusprogramjáról.

Az Aranycipó Kft. egy 1991-ben alapított családi vállalkozás, amely Pécsváradon indult, kezdetben hat fővel, meglehetősen szerény körülmények között. Ma már a dél-dunántúli régióban abszolút piacvezetőnek számítanak, termékeik országszerte megtalálhatóak a multinacionális cégek polcain, szakboltjaik pedig jelen vannak Baranyán kívül Győrben és Budapesten is. A családi vállalkozást jelenleg az alapítók gyermekei, az üzleti végzettségű Büki László és testvére, az élelmiszermérnökként végzett Büki Tamás vezetik szüleikkel közösen, így az Aranycipónál jelenleg is zajlik a generációváltás. A testvérpárt kérdeztük.

Képes egy étterem térképre tenni egy kisvárost? Turizmust kialakítani? Közösséget építeni? Az Anyukám Mondta étteremnek sikerült, a titok pedig a legjobb alapanyagok beszerzése, a vendégekhez való alkalmazkodás, a nyitottság, a folyamatos jelenlét és az idő. Dudás Szilárddal, az alapító testvérpár egyikével beszélgettünk a helyszínen.

Nem szereti a semmittevést, ezért örül, hogy a zenélés mellett dolgozik, tanfolyamra jár és tanít. Nem is szereti csupán zenészként meghatározni magát. Ennek ellenére több zenekart megjárt, mire a Szabó Benedek és a Galaxisok nevű együttesével országos sikerre tett szert. A harmincéves zenész-dalszerző szerint alaphozzáállás, hogy elhiggyük magunkról, ha tehetségesek vagyunk valamiben, ugyanakkor olyan típusnak vallja magát, akit a saját elégedetlensége visz előre. Szabó Benedekkel a zenetanulás, a dalszövegírás és a magyar alternatív műfaj mellett a nyugati identitásról és a sikerhez vezető útról is beszélgettünk.