Posts Tagged

Google

Megoszlanak a vélemények arról, hogy manapság van-e értelme a meetingnek, hiszen szinte már nincs olyan dolog, amit egy csevegőalkalmazás segítségével ne tudnánk megbeszélni. Ráadásul sok időt vesz el mind az utazás, mind maga a megbeszélés, és egész egyszerűen az is előfordulhat, hogy valaki megbetegszik, vagy külföldre kell utaznia, ezért nem tud személyesen megjelenni. Ugyanakkor mindaz, ami egy megbeszélés előtt vagy után történik, sokszor fontosabb, mint maga a meeting. Ez a felhőalapú platformvilág egyik legnépszerűbb üzleti kommunikációs megoldása, amely havonta több mint 30 millió online konferenciának add otthont.

Kovács Péter körülbelül három hónapja vette át a legnagyobb videómegosztóval járó feladatok menedzselését Bíró Páltól, aki jelenleg a Google magyarországi irodájának vezetője. YouTube-hirdetésekről, influencer marketingről, a társaság kényes ügyeiről, valamint a Momo-jelenségről is beszélgettünk.

 Fiatal kora ellenére a Google-nál volt marketingigazgató, később a társaság elcsábította Londonba, aztán pedig az egyik hazai sikervárományos startupnál, a Tresoritnál dolgozott, ekkor nyerte el az „Év fiatal vezetője – 2016” címet is. Kindli Erna mostanra átkerült egy másik ágazatba, a Bátor Tábor ügyvezetőjeként igyekszik továbbvinni szemléletmódját. Élményeiről, az adakozói kultúráról, motivációiról beszélgettünk vele, de szóba kerültek a techóriások adakozási szokásai és az egészségügy is.

Mi a helyzet az itthon bevételt generáló, de magyarországi adókötelezettséggel nem rendelkező (leggyakrabban multinacionális, online) cégek esetében? Az utóbbi pár hónap egyik kiemelt híre volt, hogy ezt a problémát a reklámtörvény módosításával próbálják megoldani. A változtatásnak köszönhetően a Google és a Facebook – mint a digitális reklámpiac két óriása – felkerült a NAV több mint 100 millió forintot meghaladó adótartozók feketelistájára.

Larry Page és Sergey Brin kitartásának és újító algoritmusának terméke a Google, ami az elmúlt években világmárkává nőtte ki magát. Bemutatjuk a kezdeteket, honnan indultak, hogyan lett belőlük cégóriás, és mitől olyan sikeres a Google, ami büszkén hirdeti: „Ne légy gonosz!”