Posts Tagged

Heineken

Koncerten, meccsnézés közben, valamint futás után. Hogy micsoda? Többek között ez is szóba került a szakemberrel folytatott beszélgetésünk során, hiszen az alkoholmentes termékek piaca az elmúlt években nagyot ugrott, és nemcsak az íz fejlődése miatt, hanem a kiváló tápanyagtartalmának és hidratáló hatásának köszönhetően is, legalábbis ezt vallja Palkó András, a Heineken Hungária marketingigazgatója. Elmondása szerint a társaság nem akarja kiszorítani a kisüzemi gyártókat a piacról, hiszen jól megférnek egymás mellett. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben komposztálható, növényi alapú poharakból fogjuk inni a sört műanyag pohár helyett, valamint azt is megtudtuk, hogy a tavalyi évet az ominózus Csíki–Heineken-ügy ellenére is jól zárták.

Többszörösen kellemetlen az Igazi Tiltott Sör, hajdani Igazi Csíki Sör és a Heineken körül kialakult botrány véleményezése mind a külföldi tőkét képviselő, mind a hazai vállalkozások számára, pedig nem a Kelet-indiai Társaság bűneivel egyenrangú ügyről van szó, hanem csak egy védjegyvitáról.