Posts Tagged

Pszichológus

A Four Seasons Hotelben találkoztunk Dr. Robert Hogan amerikai pszichológussal, a Hogan Assessments alapítójával, aki az elsők között intézményesítette a személyiségmérő eszközök használatát a munkahelyi teljesítmény növelésében, és akinek szervezete a Fortune 500 cégek több mint felét kiszolgálja. Budapestre április közepén, az Akváriumban rendezett „Future of Coaching in Organisations” nemzetközi konferenciára érkezett, de szakított ránk egy kis időt egy pohár chardonnay mellet. Az izgalmas beszélgetés során kiderült, hogy a szaktekintély szerint miért nem volt jó vezető Clinton, Bush vagy éppen Obama, mi a hasonlóság és a különbség politikus és cégvezető között, megváltoztathatja-e a digitalizáció az emberi természetet, és egyáltalán, mi kell az eredményes vállalatvezetéshez és az üzleti sikerekhez.

A rendkívül elfoglalt színész-rendező-színházigazgatóval, aki immáron tizenhét éve vezeti a kezdetekben Madách Kamara néven ismert mostani Örkény Színházat, második emeleti irodájában találkozom, ahol a falon az édesapja által rajzolt térkép lóg, az ablakból pedig a Károly körútra lehet kibámulni. Az igazgató úr felhívja a figyelmem, hogy sosincs megelégedve a vele készült beszélgetések írásban való visszaadásával, de ez talán az ő hibája. Így innen el is tudjuk indítani a mostani beszélgetést, mely az Örkény Színház társulatát, a Terápia című sorozatban való szereplést, a színház jelentőségét és a repertoár koncepcióját is érinti.