Posts Tagged

Terápia

A rendkívül elfoglalt színész-rendező-színházigazgatóval, aki immáron tizenhét éve vezeti a kezdetekben Madách Kamara néven ismert mostani Örkény Színházat, második emeleti irodájában találkozom, ahol a falon az édesapja által rajzolt térkép lóg, az ablakból pedig a Károly körútra lehet kibámulni. Az igazgató úr felhívja a figyelmem, hogy sosincs megelégedve a vele készült beszélgetések írásban való visszaadásával, de ez talán az ő hibája. Így innen el is tudjuk indítani a mostani beszélgetést, mely az Örkény Színház társulatát, a Terápia című sorozatban való szereplést, a színház jelentőségét és a repertoár koncepcióját is érinti.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy meghatározó szereplői vagyunk a filmkészítésnek.” – mondta el az HBO saját gyártású sorozatának, a Terápia befejező évadának bemutatása céljából szervezett sajtótájékoztatón Angyalosy Eszter forgatókönyvekért felelős producer. A szakember hangsúlyozta, hogy mostanra a kereskedelmi csatornák is felfedezték a heti fikciós sorozatokban rejlő lehetőségeket. „Arra szintén nagyon …

Senki sem születik sikergyárosnak, a kreatív produceri munkakör is rengeteg zsonglőrködéssel jár, és az HBO-sorozatok sikerei nagy hatással voltak és vannak a magyar sorozatgyártásra és annak felélénkülésére. Krigler Gábor, az HBO Magyarország kreatív producere az Aranyélet sikeréről, a Terápia folytatásáról és egy új sorozat tervéről mesélt a Business Class Magazinnak. …

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy meghatározó szereplői vagyunk a hazai filmkészítésnek.” – mondta el az HBO saját gyártású sorozatának, a Terápia befejező évadának bemutatása céljából szervezett sajtótájékoztatón Angyalosy Eszter forgatókönyv-fejlesztésért felelős szakember. Az alábbiakban bemutatjuk az esemény alkalmából készült fotógalériánkat! Fotó: Kiss András