Home»First Class»Kötelesség továbbvinni az értékeket, és megőrizni a filozófiát – Interjú Szamos Lászlóval

Kötelesség továbbvinni az értékeket, és megőrizni a filozófiát – Interjú Szamos Lászlóval

1
Shares
Pinterest Google+

Szamos László cukrászmesterrel, Szamos Mátyás fiával és a Szamos második generációs képviselőjével a két éve nyílt, Kossuth téri Szamos kávézó felső szintjén, a Csokoládé Múzeumban volt szerencsénk beszélgetni. A múzeumi bejárás után, amelynek során Szamos László minden fontosabb történeti elemet és eszközt bemutatott nekünk a marcipán- és csokoládékésztés múltjáról és a családi legendáriumról, egy finom kávé és két szelet sütemény – a szőlős, fehér csokoládés Budapest desszertje és egy mandulás szelet – társaságában leültünk beszélgetni az Országház szomszédságában. (Egy Országház-makett egyébként a múzeumban is van, és mi másból készült volna, mint marcipánból, de az ablakból is a Parlament látható.) Hosszú és kedélyes beszélgetésbe kezdtünk családról, cukrászatról, tradícióról, marcipánról és manduláról, generációkról, jövőről és múltról, és persze a siker titkáról.

Karácsony előtt beszélgetünk, így adódik a kérdés, mit jelent ez az ünnep egy csokoládémanufaktúra és családi vállalkozás számára?
A karácsonyra való készülődés már önmagában is ünnep, hiszen ez a várakozás, az elcsendesedés és a figyelem időszaka. Az üzletekben ilyenkor a különböző díszítőelemekkel, fenyőfával és a dekorációval hívjuk fel a figyelmet az ünnep közeledtére, hiszen ezek meghitt hangulatot varázsolnak, és így a betérő vásárlók és vendégek áthangolódását is segítik. A termékekben pedig megjelennek az ünnepi klasszikusok, mint a kalács és a bejgli, a különböző aprósütemények, teasütemények.

A szaloncukor idénye ez. Mennyire fontos a karácsonyi csemege az önök számára?
Természetesen készítünk szaloncukrot, amelynek régi családi hagyománya van, hiszen már az ötvenes években is együtt csináltuk: sparhelten főztük a cukorszirupot, a kész fondantot ízesítés után gumiformákba öntöttük, majd amikor megdermedt, selyem- vagy sztaniolpapírba csavartuk, a két végét spárgával meghúztuk, a papírszéleket ollóval rojtoztuk – ahogy a nagykönyvben meg van írva. A szaloncukor egyébként sajátosan magyar termék, amelyről érdemes tudni, hogy szinte sehol másutt a világban nem használják karácsonyfa-díszítésre. De a karácsonyfát annyiképpen lehet díszíteni, miért ne lehetne rajta éppen a csomagolt édesség is? Úgy érzem, hogy a szaloncukor elengedhetetlen kelléke az ünnepnek.

Szamos Mátyás 1971-ben alapította meg a vállalkozást. Miért csak ilyen későn gondolt a cégindításra?
Bár már 1968-ban önállósultunk, valóban 1971-ben kezdtünk a saját nevünkön, Szamosként működni. Apám köztiszteletben álló, igen elismert, nagy szaktudású cukrász volt, akit mindig érdekeltek a kihívások és a kreatív ötletek. Gondolt egy nagyot, és kitalálta, hogy otthagyja a biztos állást, ahol nagyon jó fizetést kapott. Hatalmas változás volt ez a család életében, és gyerekként nem igazán tudtuk, hogy hova fog ez vezetni. Apám nagy ultis is volt, és a kártyában is kellett kockáztatni, ő pedig amolyan 19-re is lapot kérő ember volt. (nevet) De bíztunk a döntésében, amivel a magunk urai lehettünk. Az idő pedig minket igazolt.

A család szinte minden tagja kivette a részét az újdonsült vállalkozásból. Mégis, mennyire nevezhető klasszikus családi vállalatnak, vagy mennyiben volt kényszer diktálta döntés, hogy mind együtt dolgozzanak?
Kényszerről szó sem volt, inkább kihívást jelentett. Láttuk, hogy megvan a kereslet, hiszen az ipari engedély megszerzése előtt fusiban már végeztünk egy kis piackutatást a saját termékekkel, és rájöttünk, hogy nagy igény van rá. A család maximálisan támogatta ezt az ügyet, mindenben apánk mellett voltunk, anyánk hihetetlen munkát végzett annak érdekében, hogy a cég sikeres legyen.

Ön cukrászként szakmai segítő, fejlesztő, és a lányai is a vállalkozásnál dolgoznak. Kérem, segítsen áttekinteni ezt a kissé márquezi családfát!
Az én generációmat a sógorom, Kelényi Gyula, a nővérem, Kelényi Szamos Gabriella, a sógornőm, Szamos Katalin és én képviseljük. A sógorom a mérnöki pályáról érkezett, hihetetlenül okos ember, akinek mindig is nagyon jó meglátásai voltak a jövőt illetően, hogy mit és mennyit gyártsunk, mit fejlesszünk, milyen célgépekbe ruházzunk be. A nővérem matematika-fizika szakos tanárnő, aki a cukrászat felé fordult, és ösztönös ízléssel, autodidakta módon sajátította el a design és az enteriőr kialakításának tudományát, és ezáltal maradandót alkotott a cukrászataink kialakításában. A sógornőm közgazdász, ő foglalkozik a könyveléssel és a pénzügyi kérdésekkel, én pedig cukrász vagyok, aki a szakmai vonalat képviselem. A minőségi ráta megtartásáért és a technológiai fegyelem betartásáért felelek. A nővérem két fia közül Ádám pénzügyes, aki a számvitellel, pénzforgalommal, valamint a banki ügyletekkel foglalkozik, míg Kolos nagyon ügyes kereskedő, aki jó érzékkel tárgyal és képviseli a Szamos filozófiáját. Az én két lányom közül Annamária a webshopért felel, Evelin pedig szintén a cukrászat és a kávékészítés felé fordult, elvégezte a barista- és a latte art tanfolyamokat, és nagyon lelkes a szakmájában. Fáradság nélkül dolgozik, és mindenre odafigyel az árubeszerzéstől a kipakoláson át a tortadíszítésig. Az anyánk habitusát örökölte, maximalista.  

A fontos, vállalatot érintő stratégiai kérdésekről egységesen dönt a családi tanács. Hogyan hangolható össze többgenerációnyi, üzletről alkotott szemlélet, és mennyire könnyen jutnak egyességre?
Nagyon nehezen. (nevet) Logikus és érthető, hiszen a nővéremmel egy másik generáció vagyunk a mai digitalizált világot képviselő Ádámhoz és Koloshoz képest. Ez megmutatkozik a szemléletben és az érzelmekben is. A két generáció nézet- és ízléskülönbsége nagy vitákat és hosszú tárgyalásokat eredményez, de azért a végére mindig kikristályosodnak a jó döntések.

Az önállósodás és a cégalapítás után a családi vállalat fő helyszíne a pilisi gyár lett, de egyre-másra kezdtek nyílni a cukrászüzletek Pesten és Budán. Mennyire volt szükség marketingeszközökre a piacra lépéskor?
1971-ben indultunk, és az első üzletünket 1987-ben nyitottuk meg a Párisi utca 3.-ban, és bár akkor is léteztek már azok a fogalmak, hogy reklám, marketing vagy márkaépítés, ilyesmivel nem foglalkoztunk. Mindig azt mondtuk, hogy a minőség felé megyünk el, maximalisták vagyunk és leszünk, és ebben nincs megalkuvás, ez amolyan szent dolog. Nehezen bírtuk, és ha három műszakban dolgoztunk volna, az sem lett volna elég, mert akkora volt az igény a termékeinkre. Akkoriban még nem volt ennyire elterjedt a marketingszemlélet, hiszen a cukrászok maguktól elmondták egymásnak, hogy ott van Szamos Mátyás, akinél érdemes tortadíszeket vásárolni, mert szépek, mutatósak, és ezzel a helyzettel mindenki nyert. Idővel persze, ahogy egyre több cukrászat jelent meg, szükségessé vált marketinggel is foglalkozni, hogy a márka is tudatosodjon az emberekben, és hogy tudják, mit is takar a Szamos.

A rendszerváltozás után alakult meg a Szamos Marcipán Édesipari Termelő és Kereskedelmi Kft. Mit jelentettek a 90-es évek és a szabad piac a Szamosnak?
Kinyíltak a kapuk és a lehetőségek, és a cég ezt sikeresen ki is használta. Az üzletlánc úgy indult, hogy bár tortadíszkészítő kisiparosokként kezdtük a vállalkozást, rájöttünk arra, hogy csupán termelőcég vagyunk, így nincs saját üzletünk, vagyis ki vagyunk szolgáltatva a kereskedőknek, a cukrászoknak, akik vagy megveszik a termékünket, vagy nem. Rájöttünk, hogy saját üzlethálózatot kell kiépítenünk. Első, már említett Párisi utcai boltunkban még nem voltak cukrászsütemények, csak bonbont és egyéb csemegéket, illetve fagylaltot és természetesen marcipánt árusítottunk. Azt azonban hamar láttuk, hogy az irány jó, és ezekre a sikerekre érdemes építenünk. Ma már 23 üzletünk van, azon belül cukrászdák, illetve van egy pár klasszikusabb édességboltunk is. Ez a rendszerváltásnak is köszönhető volt, hiszen ugrásszerűen megnőttek a lehetőségeink, és tudtunk terjeszkedni. A rendszerváltással ezenfelül megjelent az export is, egy szintén cukrászcsaládból származó, osztrák testvérpár fölfigyelt a termékeinkre, és Nyugaton, Ausztriában és Németországban elkezdte értékesíteni őket, amellyel igen komoly exporteredményeket értünk el.

Fél éve aztán holdinggá alakultak, és új ügyvezetőt neveztek ki egy külsős személyében. Miért volt erre szükség?
A holding a jelenlegi öt céget fogja össze, amelyek eddig külön prosperáltak, igaz, átfedésekkel, de a pénzügyi tranzakciók és az árubeszerzés és egyéb, ügymenettel kapcsolatos kérdések miatt úgy éreztük, hogy kényelmesebbé, átláthatóbbá és egyszerűbbé válik a rendszer egy ilyen döntéssel. Nekem cukrászként szintén meg kell még szoknom ezt az új szisztémát, de ez egy nagy lépés mindannyiunk számára. A Szamosnak mindig is megvolt az az ösztönös tehetségen alapuló, és jó megérzésekkel megáldott üzleti szemlélete, amelynek köszönhetően magunk is képesek voltunk vezetni és növelni a vállalkozást. A fejlesztést, a marketinget, a kereskedelmet mi magunk autodidakta módon tanultuk ki. A nagyságnak ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy az ember hiába ügyes és tehetséges, eljut arra a pontra, ami után egy ekkora cég már nem kezelhető házon belül. Egyfajta új szemléletre, új gondolatokra volt szükség, amihez elengedhetetlen pénzügyi, szervezetvezetési tapasztalat, hiszen ezen a szinten már nem elég önmagában az ösztön, a tehetség, szükséges egy szakember jelenléte is. Justin István ügyvezető több évet töltött az édesiparban, tapasztalt, tehetséges vezető, akiről úgy gondoljuk, hogy hasznos tagja lesz a cégnek.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin CUKORVÁROS című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

A magyarok és az autógyártás kapcsolatának rövid története

Következő cikk

„Nincs kettős mérce” – Interjú a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával