Home»Cross»Mint a madár fent a fán

Mint a madár fent a fán

1
Shares
Pinterest Google+

Az élelmiszeripar komoly kihívások előtt áll, amelyek középpontját a népességnövekedési kérdések adják, hiszen a jövőben valahogyan meg kell teremtenünk a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagot. A tudományos kutatások el is kezdődtek: egyesek laboratóriumokban szeretnének húst előállítani, mások a vegán életmódban, megint mások a tücskök-bogarak fogyasztásában hisznek. Ugyanakkor lehet, hogy a probléma megoldása közelebb van, mint gondolnánk: a különleges eljárás során magokból táplálékkiegészítő termékeket készítő, egyúttal már milliódolláros bizniszt lebonyolító Rain International regionális menedzserével, Kupai Krisztiánnal beszélgettünk a jövő lehetséges megoldásáról.

A Föld bolygó ökológiai katasztrófa előtt áll számos kutató és tudós szerint, de a kellemetlen változásokat az átlagpolgárok is megérzik, elég csak arra gondolni, hogy az évszakok kezdeti és végidőpontjai eltolódtak, valamint elég bizarr hőmérséklet-ingadozások játszódnak le (ilyen volt például, amikor pár éve Magyarországon még havazott áprilisban, illetve a 2018 novemberi időjárás, amelyben még napozni lehetett).
A kiváltó okok eredője a népességnövekedés: ezen cikk megírásakor (2019. február 11., 17:45) a Worldometers számlálója szerint közel 7,7 milliárd ember élt a planétán, 2019-ben – tehát kicsit több, mint egy hónap leforgása alatt – pedig 9,3 millióval lettünk többen, amibe kalkulálva vannak a halálozási számok is.
Ennek a folyamatnak számos negatív hatása van, többek között megnő a műanyag- és a légszennyezettség, illetve az erdőirtások aránya. Az ipari termelésnek, a megsokszorozódó elektronikaieszköz-használat – és még rengeteg minden – miatt pedig az üvegházhatás fokozódik, tehát felmelegedik a bolygó. Kijelenthetjük, hogy az előttünk álló évek arról fognak szólni, hogy mennyi és milyen terméket vásárolunk (energiatakarékos, többször használható satöbbi), és a felmerülő hulladékot miképpen kezeljük. Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy az említett problémák, valamint az egyre kevesebb mértékben és nehezebben előállítható élelmiszer miatt opcionális táplálékkiegészítőkhöz kell nyúlnunk, akár a betegségek megelőzése végett is (arról meg egy külön regényt lehetne írni, hogy az élelmiszeripari vállalatok milyen káros anyagokat, tartósítószereket, színezékeket csempésznek a termékeikbe). 

Madarakká válunk?

A sáskaevésről szóló híresztelésekről már sokat lehetett olvasni – ami egyébként egyes kultúrákban teljesen elfogadott –, azonban talán új keletűnek tűnhet, hogy a jövőben akár a magok jelenthetik a kiutat a sötét ökológiai alagútból.
„A Rain magalapú termékeit eredetileg arra fejlesztették ki, hogy a daganatos megbetegedések kezelése során, a páciensek terápiától legyengült szervezetét megfelelően felerősítsék, hogy könnyebben felvegyék a harcot a betegség és a terápia káros mellékhatásai ellen. Tehát fontos leszögezni, hogy nem a leukémiát gyógyítja a termék, hanem természetes tápanyagokkal kiegészíti a hagyományos orvoslást” – nyilatkozta lapunknak Kupai Krisztián, a Rain International regionális salesmenedzsere. A szakembertől megtudtuk, az egészséges emberek esetében is kritikus helyzet alakulhat ki, ezért napjainkban az étrend-kiegészítőkre nagyobb szükségünk van, mint valaha. „Az elmúlt években a zöldségek és gyümölcsök tápanyagtartalma radikálisan lecsökkent, emiatt már csak mennyiségi táplálkozásra van módunk, nem pedig minőségire. Az élethez szükséges tápanyagokat már pusztán ezekből a forrásokból nem tudjuk bejuttatni a szervezetünkbe. Ezzel egy időben az élelmiszeripar soha nem látott mennyiségű adalékanyagokat használ fel az élelmiszerek előállításához. A kettő együttes eredményeként a szervezetünkben kritikus mennyiségben halmozódtak fel a méreganyagok, míg a másik oldalon súlyos tápanyaghiányt kell elszenvednünk. Erre kínál megoldást a Rain, és segít felvenni a harcot súlyos betegségek ellen is” – mondta Kupai.

Űrben született ötlet

Az űrkutatás fejlődése során az űrhajósoknak praktikus és technikai okokból kifolyólag egyszerűen kezelhető, kompakt csomagolású, kis helyigényű élelmiszerkészítményeket biztosítanak az űrhajón, hogy megfelelő minőségű tápanyaghoz jussanak. A Rain termékei nagyban hasonlítanak ehhez az elvhez „Magalapú tápanyag-kiegészítői 30 és 60 milliliteres tasakos kiszerelésben is elérhetők, amelyek bárhová könnyen szállíthatók, és szükség esetén egy mozdulattal nyerhető ki belőlük a magokból kisajtolt folyadék” – tudtuk meg a társaság munkatársától.

Több termékből lehet csipegetni
A Rain több terméket is forgalmaz: a Soul feketemálnamagból, feketeköménymagból és chardonnay szőlőmagból készül, amely a szakember tájékoztatása szerint biztosítja a napi tápanyagbevitelt, és radikálisan meggátolja a sejtjeink öregedését, továbbá jóval nagyobb védelmet biztosít a szabadgyökökkel szemben, mint a piacon kapható termékek, valamint természetes módon, sejtszinten csökkenti a gyulladásokat, amelyek gyakran a krónikus betegségek kiinduló forrásai. A Core teljes tápanyagbázisként a méregtelenítő hatásán túl rendkívüli módon segíti az immunrendszerünket. Összetevői: feketeköménymag, máriatövis, vörösáfonyamag, leveles kel, klorella, aloe vera, gyermekláncfű. A Bend lenmagból, feketeköménymagból, kurkumából és glükozamin-szulfátból áll, ami az ízületek egészséges működését támogatja. Végezetül pedig a Form az izmok építését segíti elő, aminek összetevői: chiamag, vörösáfonyamag, szőlőmag, tökmag, borsófehérje, inulin.

Tartósítószerek kiiktatva

A Rain nem előállítja a magokat, hanem felhasználja őket, amit az élelmiszeripar nem hasznosít – ilyen például a szőlőmag. Ezenfelül természetesen vannak olyan növények, amelyeket kifejezetten a magjai miatt termesztenek, de tipikusan olyanokat használnak fel, amelyekből bőven rendelkezésre áll a szükséges mennyiség akár a teljes emberiség számára. Ugyanakkor az előállításuk a bekezdésben említettek miatt nem okoz ökológiai katasztrófát – tehát nem kell erdőket kiirtani –, a szakember állítása szerint akár egyedül Magyarország el tudná látni az egész világot elegendő alapanyaggal. „A Rain a termékei előállításánál ötvözte a magok területén meglévő, több ezer éves tapasztalatot és a modern tudományt. Egy speciális, szabadalmaztatott hidegsajtolási eljárással nyeri ki a tápanyagokat a magokból, amelynek során szétválasztja a rostokat és az összetett antioxidánsokat, esszenciális zsírsavakat, foszfolipideket, oldott ásványi anyagokat. A magok természetes összetevői a hidegen sajtolási eljárás során erőteljes, koncentrált energiát biztosítanak. Ezt töltjük minden egyes termékünkbe. Ennek eredményeként pedig a fogyasztó erősebbnek és egészségesebbnek érzi magát, tudatában annak, hogy a legtisztább energiaforrás áll a rendelkezésére. A folyamat a durva kémiai vagy magas hőmérsékletű feldolgozással ellentétben nem károsítja a magban található tápanyagokat” – összegezte Kupai Krisztián.

A Rain nem használ a termékek előállítása során tartósítószereket, az összetevők között nincsenek genetikailag módosított anyagok, vagyis nem tartalmaznak laboratóriumban átalakított összetevőket. Továbbá nem használ kártékony növényvédő szereket, illetve egyéb természetellenes eljárásokat. „A Rain összes terméke független laboratóriumok által bevizsgált, minősített és teljesen organikus” – tette hozzá a szakember.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin JÁRMŰIPAR című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!

Előző cikk

Van a delfineknek elég bajuk, ne zárjuk börtönbe őket – Főleg ne Budapesten!

Következő cikk

Tanulást segítő alkalmazás egyetemistáknak és tanároknak: Cogito