Till Attila részben saját élményekből táplálkozó új filmje éppúgy könnyed, lendületes és zavarba ejtően vicces, mint nagy sikerű előző rendezése, a Tiszta szívvel. Az És mi van Tomival? ugyanakkor a mai Magyarország látlelete, kordokumentum és vitaalap. Hiánypótló alkotás, amely betekintést enged a függők életébe, akik fontos támaszt tudnak nyújtani egymásnak a legnehezebb percekben.

Sanyi (Thuróczy Szabolcs) bábművész és alkoholbeteg. Pali (Polgár Tamás) liftszerelő és alkoholbeteg. Együtt keresik a haverjukat, Tomit, aki már több anonim alkoholista gyűlést kihagyott. Próbálnak józanok maradni, ami nem könnyű egy olyan országban, ahol az ivászat széles körben elfogadott napi gyakorlat. Az És mi van Tomival? megható és izgalmas története a barátság, a kitartás és az közösség gyógyító erejének témáit járja körül, miközben bepillantást nyújt egy alkohol által átitatott világ mindennapi kihívásaiba. A film az Oscar-díjas Saul fia producerei gyártásában, magánfinanszírozásból készült.

Az És mi van Tomival? ötlete évekkel ezelőtt megszületett Till Attila rendezőben. Tilla maga is érintett az alkoholbetegségben, és jelenleg absztinens állapotát hosszadalmas leszokási folyamat előzte meg. Stalter Judittal, a Laokoon Filmgroup egyik alapítójával tizennyolc éve dolgoznak együtt, Tilla összes filmje közös munkájuk gyümölcse. Stalter a pénzügyi feladatok intézése mellett forgatókönyv konzultánsként is részt vesz Tilla filmes projektjeiben. 

A film társforgatókönyvírója, Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus ugyanazon az ambulancián dolgozott, ahová Tilla is járt a szakmában elismert Dr. Rigó Péter pszichiáterhez. Kapitány-Fövény több könyvet írt az alkoholbetegséggel kapcsolatban, és szerette volna, ha egy kortárs dokumentumfilm készül a témáról. Egyik kollégája ajánlására felvette a kapcsolatot Till Attilával, aki nyitott volt az együttműködésre, hiszen ekkor már formálódott benne a saját, a témával kapcsolatos filmjének gondolata, Kapitány-Fövény pedig nyitott volt rá, hogy egy fikciós filmet készítsenek együtt. 

Tilla kiindulópontnak először esetleírásokat kért a szakpszichológustól, hogy jobban megértse, milyen a függő emberek szociális háttere, pszichés állapota. Ezt követően másfél évig fejlesztették közösen a forgatókönyvet. Kapitány-Fövény ötlete volt, hogy egy Anonim Alkoholista gyűlés adjon keretet a történetnek, és a film központi cselekménye az legyen, hogy két, már nem ivó, gyűlésre járó tag egy váratlanul eltűnt barátjukat keresik. Tilla főként a karaktereket dolgozta ki, és szituációkat hozott a könyvhöz. Szerinte a legnehezebb megalkotni egy alkoholbeteg film kapcsán azt, hogy valaki miért iszik, és nem is biztos, hogy ezt expliciten kell ábrázolni. A főszereplő Sanyi esetében az alkoholprobléma gyökerét az a tehetetlenség adja, amit híres színész édesapja árnyékában érez.

Tilla ezt a nehéz és súlyos témát szélesebb kör számára szerette volna fogyaszthatóbbá tenni, emiatt több groteszk, humoros elemet emelt a történetbe. Ezzel a törekvésével Kapitány-Fövény eleinte nem értett egyet, de idővel belátta, hogy így valóban oldani tudják a téma súlyosságát, és a befogadónak nem lesz olyan érzete, hogy agresszívan le akarnak tolni a torkán valamilyen fajta társadalmi célú üzenetet. Kapitány-Fövény szakmailag fontosnak tartotta, hogy hangsúlyos elemek megjelenjenek a filmben, mint a függő emberekre jellemző családi mintázatok, vagy a családtagokra gyakorolt agresszív, elnyomó viselkedésük. Megjelennek a filmben praktikus terápiás tapasztalatok is, például sok alkoholbeteg, amikor józanodik, átáll az energiaital fogyasztásra, ahogyan a film főszereplője, Sanyi is teszi.

„Ez egy mai történet, ami itt van velünk, nem valamiféle földtől elrugaszkodott dolog. Az alkoholról való leszokás útjának sosincs vége. Fontos volt számunkra, hogy a filmnek legyen egy edukatív oldala. Hogy olyan reális, ám pozitív történet legyen, amely más függőkben azt az érzést keltheti, hogy ’igen, ez van velem is, és nem könnyű, de igenis nyomni kell tovább’” – állítja Tilla. „A legtöbb filmben teljesen normális, hogy mindenki iszik, és az az alkoholista, aki elveti a sulykot. Mi olyan filmet szerettünk volna készíteni, aminek van durvasága és mélysége is”  – fejti ki a rendező.

Az És mi van Tomival? Till Attila eddigi legszemélyesebb filmje. Bár a történet nem teljes mértékben róla szól, mégis sokat merített személyes tapasztalataiból. Tizenöt évesen kezdett el alkoholt inni, és harminc éven át fogyasztott. A különféle bulikban gyakran túllőtt a célon, és teljesen természetesnek tűnt neki ez az életmód, hiszen akkoriban a barátai, környezete és olyan zenész idoljai is mind alkoholmámorban éltek, mint Iggy Pop vagy Nick Cave. Ám az évek során egyre nagyobb gondot jelentett számára ez a viselkedés, ön- és közveszélyes tudott lenni a részegség hatására. Tilla több fajta módszert kipróbált a leszokás alatt, majd nála is eljött egy olyan mélypont, amikor kénytelen volt számot vetnie az életével. Tilla nyolc éve egyáltalán nem iszik alkoholt. „Sok fajta alkoholbeteg van, sok fajta műfaj van az alkoholbetegségen belül. A kérdés az, hogy ki az, aki felismeri, hogy nem ihat. Eljutni ehhez a felismeréshez nagyon nehéz. Ha valaki nem fogyaszt alkoholt, az valamilyen jelentéssel bír. Jelentheti azt, hogy valaki antialkoholista, és soha életében nem ivott, vagy éppen ellenkezőleg: nagyon is van köze hozzá, és ez az egy útja maradt, hogy normális életet éljen” – számol be Tilla saját tapasztalatairól.

A filmben a Thuróczy Szabolcs által bemutatott karakter szintén egy nem ívó alkoholbeteget alakít. A hasonló cipőben lévő rendező nem akart aktív alkoholfüggőről készíteni filmet, jobban érdekelte a nem ivással járó küzdelem, és ennek a felhőszerű, maszatszerű ábrázolása, amellyel magyar filmben még nem találkoztunk korábban. „Tillának olyan témák kerülnek az érdeklődési körébe, amelyek valamilyen szinten határsértőek és  a társadalom perifériájára szorult emberek sorsáról mesélnek. Történeteiben volt már szó pánikbetegekről (Pánik – 2008), modern kori rabszolgaságról (Csicska – 2011), kerekesszékesekről (Tiszta szívvel – 2015), de az alkoholbetegség volt az első olyan téma, ami őt személyesen is érinti.” – mesél Stalter Judit alkotótársa, Tilla témaválasztásairól.

A film országos premiere a köztudatba már beépült „Száraz november” kezdő napja elé esik. A kezdeményezést Magyarországon 2016-ban kezdte el a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány a külföldön már népszerű kihívás elterjedését követően, amelynek lényege, hogy november 1-től november 30-ig a résztvevők nem fogyasztanak alkoholt. Kapitány-Fövény szerint a kihívásnak nem az az elsődleges célja, hogy 3000, 5000 vagy 12000 ember betartja, hanem hogy a társadalmi párbeszéd része lesz, jelzi a problémát, és felhívja a figyelmet arra, Magyarországon az alkoholbetegség valós probléma.

„Magyarországon sajnos van egy mélyre ágyazott, túlságosan megengedő kultúrája az alkoholfogyasztásnak, ami nem csak elnézi a nagymértékű italfogyasztást, de még értéket is társít hozzá. Azokban az országokban, amelyek többszörösen traumatizáltak történelmileg, eleve megengedőbbek bármilyen önpusztító magatartással szemben. Itthon is sajnos egy új generáció van születőben, mert a fiatalok a férfiassággal kapcsolják össze az alkoholfogyasztást” – fejti ki Kapitány-Fövény Máté.

A függőség betegségével mind Till Attilának, mind Thuróczy Szabolcsnak és Polgár Tamásnak is köze volt életük egy pontján, így valós, múltbeli élményeik is belekerültek a filmbe. A rendező szerint az ilyen típusú filmeknél fontos, hogy a színészek olyan karaktereket játszanak, amikhez van közük, tudnak kapcsolódni hozzájuk, mert ilyenkor jobban szeretik, jobban értik, szívesen elemzik, gyakorolják a szerepüket.

Elképesztő siker – fittylárokból

Tilla és Stalter a Tiszta szívvel (2015) után több filmpályázattal próbálkozott a Nemzeti Filmalapnál, de egyik ötletüket sem támogatták. Ebből a várakozásból és frusztráltságból született meg az az ötlet, hogy olyan forgatókönyvet írjanak, amit kevés pénzből meg lehet csinálni. Céljuk volt, hogy az anyagi korlátozottság ellenére ne színházi kamaradráma legyen a végeredmény, hanem egy mozgalmas, Tillára jellemző mozi.

Stalter Judit számára nem volt ismeretlen az alacsony költségvetés, produceri pályája során többször került hasonló helyzetbe. Volt már gyakorlata ebben, így Tillával is tudatosan raktak félre előző filmjeik bevételéből, hogy alapot biztosítsanak egy következő film elkészültére.

Tilla azt érzi, az utóbbi években elindult a magyar filmkészítésben egy új hullám azzal, hogy több low- budget, pályázati pénz nélküli alkotás készül – hasonló módon, ahogy a  ’70-es évekbeli Budapesti Iskola filmjei készültek. Az És mi van Tomival?-ban is sok az eredeti helyszín, a világítással nem bíbelődtek, sok a véletlenszerű helyzet, keveredik a valóság a fikcióval, és bátran beszéltetve vannak a karakterek. Mivel alacsony költségvetésből készült a film, olyan emberekre, barátokra volt szükségük, akik elsősorban szívből, jelképes összegért, vagy akár teljesen ingyen voltak jelen. A rendező úgy érzi, ez egy paradox helyzet, mert azt a hamis látszatot kelti, hogy igazából nem is kell pénzt adni az alkotóknak, anélkül is boldogulnak. Több szakember jött a múltból, és segítettek, vagy az ő javaslataikra érkeztek új, fiatal filmesek. 

„A film egy közösségi műfaj, csapatmunka. Rendkívül fontosak a társak. Ez egy közösségi film, a közösség maga, mint alkotó van jelen. Nem lehet sokszor ilyen típusú filmet csinálni” – jegyzi meg Tilla.

Az alacsony költségvetés miatt kulcsfontosságú volt, hogyan áll a projekthez Stalter Judit producer és Győri Márk operatőr. Győrinek köszönhetően már-már gerillamódszerekkel, minimális helyszíni stábbal megvalósítható volt a forgatás. Egyhuzamban három-négy napokat tudtak forgatni, mert az alkotók rá voltak kényszerülve, hogy más, több pénzzel járó munkákat is elvállaljanak a forgatás alatt. 

„Iszonyú fontos, hogy előre eldöntsd, mik azok a dolgok, amik költségvetési okokból nem lehetnek a filmben. Le kell mondanod arról, hogy fahrt-síneket építsetek, bonyolult steadicames felvételekben gondolkozzatok, hogy darun legyen a kamera, komolyabb trükkök legyen a filmben, amiket csak az utómunka során lehetne drágán előállítania. A kezdetektől megkötések vannak. A kulcs, hogy az elejétől úgy állj hozzá, és alapvetően olyan filmet akarj csinálni, ami kibírja ezt” – enged betekintést az alacsony költségvetéssel járó lemondásokba a rendező.