Home»Kult»„Odaállni a színpadra, és önmagamat adni – mindig is ez volt a célom”

„Odaállni a színpadra, és önmagamat adni – mindig is ez volt a célom”

2
Shares
Pinterest Google+

Lekvárherceg, vagy valódi nevén Papp Olivér, a törökszentmiklósi rapper a Budapest Open Mic HipHop Talents tehetségkutató verseny harmadik évadának győztese, aki a nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat során vált országosan ismertté. Ganxsta Zolee mentoráltjának most szembe kell néznie a sikerrel és a kihívásokkal, hiszen a verseny véget ért a 700 fős közönség előtti döntővel, ahol győzelme után apja könnyeivel küzdve ölelte meg őt, míg mentora, Ganxsta Zolee is elismerte Olivér tehetségét és szenvedélyét. A csavaros névválasztást kutyája (Lekvár) és kedvenc könyve, A kis herceg ihlette, mely olyan fontos értékeket közvetít számára, mint a szeretet. Dalaiban gyakran foglalkozik a vidéki lét kihívásaival, a meg nem értettséggel, és a közösség erejével. Zenéje egyedi hangzást képvisel, amely a hip-hop magját ötvözi Olivér saját személyiségével és stílusával. A győztessel beszélgettünk. 

Hogy vagy a döntő után? 

Beindult az életem, folyamatos telefonálásokban vagyok, sok dolgot kell most megbeszélnünk Wolf Olivérrel, a produceremmel vagy inkább ‘bro’duceremmel. (Nevet). 

Mikor jön ki az albumod? 

Áprilisban tervezzük kihozni, ha minden a terv szerint halad, de egyelőre úgy tűnik, hogy minden nagyon jól alakul. Rengeteg hatás ért a verseny óta, ami a zeneírást is nagyon segíti, elmúlt az eddig jellemző rágörcsölés, hogy jaj mit írok, vagy túl sok az e-betű. Egy óra alatt megírtam egy komplett dalt, ami az album befejező trackje lesz. Ezt a magabiztosságot, hogy szorongásmentesen tudok dolgozni a BOM-nak köszönhetem és annak a folyamatnak, ami a verseny hatására lezajlott bennem. Egy nagy személyiségfejlesztő utazás volt, aminek hatására végre nem görcsölök, hanem egy sokkal szabadabb áramlást engedek a zenélésnek. 

Sokszor megkaptad a verseny során, hogy kiforrott előadó vagy, holott ez nem igaz, mégis lehengerlő és erőteljes a színpadi jelenléted. Korábban is vonzott az előadói pálya? 

Általános iskolában kezdtem el szerepelni szavalóversenyeken, de akkor még nem igazán bontakozott ki bennem a vágy, hogy mindig a középpontban legyek. Később, középiskolában egy nagyon fontos szereplője az életemnek, a magyartanárom ösztönzött, hogy szerepeljek. Egy csapatfeladaton belül mi voltunk az egyetlenek, akik kiálltak az osztály elé és előadták a feladatot. Amikor megkérdezték, hogy ki volt az ötletgazda, azt mondtam, hogy én, és ezután a tanárom felajánlotta, hogy szerepeljek a suliban egy színdarabban. Kilencedikben megkaptam a főszerepet, amit nagyon élveztem. Emellett részt vettem különböző szavaló – és  beszédversenyeken is. Két alkalommal jelentkeztem, egyszer harmadik lettem, és nem jutottam tovább országosra, mert akkor már inkább a zenélésre koncentráltam, ami sokkal fontosabbnak tűnt számomra. A középiskolai szerepléseim, a színház és a versenyek egyaránt meghatározó tapasztalatok voltak abból a szempontból, hogy valamilyen formában, de ezt akarom csinálni. 

Hogy és mikor jött a szövegírás az életedbe? Mi volt a motivációd?

A szövegírás első impulzusa akkor jött, amikor a legjobb barátomnak nem volt pénzem ajándékot venni, így úgy döntöttem, hogy írok neki egy rap szöveget, mivel folyamatosan rapet hallgattunk. Először nem voltam biztos benne, hogy jól sikerült, de mégis emlékezetes pillanat volt. Később, amikor zűrös családi helyzetekkel küzdöttem, a felgyülemlett haragot és indulatokat próbáltam valahogy levezetni. Valahogy ezt találtam a legjobb módszernek, hogy kifejezzem magam, még ha nem is volt tökéletesen rímelő vagy jelentőségteljes. Ez lett a kezdet, és az írás hamar terápiás jellegűvé vált számomra. Még most is, ha valami problémám van, írok; fokozatosan nőtt bennem az írás iránti szeretet, és egyre inkább a rap zene irányába terelődtem.

A sorozatban kiderül, hogy sokat gyakorolsz tükör előtt. Mindig is a közönségnek írál, mindig is az előadás, a színpadon állás volt a cél?  

Mindig is az volt a célom, hogy kifejezzem magam, és soha nem akartam bent tartani semmit. Már 15-16 évesen is videoklipeket csináltam, és bár még nem találtam meg teljesen a saját utamat, éreztem, hogy valami nagy dologra készülök. Soha nem voltam teljesen elégedett magammal, mindig úgy éreztem, hogy még nem vagyok elég jó, de nem hagytam abba. Például emlékszem, amikor láttam Vikidál Gyulát az István a király rockoperában, és azt mondtam magamban: „Ezt akarom csinálni!” Az előadók mindig is inspiráltak, nem imádtam őket, de azt akartam, hogy én is így kapcsolódjak az emberekhez, és hogy úgy mutassam meg magamat, ahogy ők. Odaállni a színpadra, és valóban önmagamat adni – ez mindig is az én célom volt.

A sorozat első válogatóján, ahol feltűntél már megfogalmaztad, hogy nyerni jöttél, és hozzá tetted, hogy már 10 éve nyomod, írsz szövegeket, dalokat. Milyen volt ez a tíz év számodra? 

Folyamatos útkeresés és fejlődés volt. Az első rap zeném körülbelül tíz éve született, és azóta is minden nap ezen dolgozom. Elhagytam a sulit, melóhelyeket cseréltem, mert tudtam, hogy a zenélés a célom, és bár lehet, hogy más területeken többet kerestem volna, mindig arra koncentráltam, hogy ez legyen a munkám. Az évek alatt rengeteg szöveget írtam, voltak mélypontok és magaslatok, de minden egyes pillanat hozzájárult ahhoz, hogy megtaláljam a saját hangomat és identitásomat. Tíz éve kutatom, keresem magam, és most, végre, elkezdi meghozni a gyümölcsét.

Megjártál más tehetségkutatót is idén, szerepeltél a Sávlekötőben, de a BOM-ban elsöprő sikert arattál már rögtön a válogatón. Mennyire láttad a lehetőséget, mennyire bíztál a sikerben? 

Nem igazán számítottam arra, hogy ekkora sikerem lesz. Mindig azt éreztem, hogy jó lesz, de nem akartam túl nagy elvárásokat támasztani. Inkább úgy álltunk hozzá Olivérrel együtt, hogy sodródunk, és ami jön, az jön. Igazából nem találtam olyan lehetőséget, ami igazán megmozgatott volna. A BOM-ot már ismertem korábbról és a mentorok miatt döntöttem végül úgy, hogy elindulok. De  igazából nem volt semmi tudatos, csak bíztunk benne, hogy jól fog sikerülni.

A válogatón te voltál az utolsó fellépő. Sok erő kellett kivárni az előtted fellépő harmincvalahány embert, de legalább azt is láttad, mennyire erős a mezőny és kik a versenytársaid. Mennyire érezted azt a fellépésed előtt vagy után, hogy ez megvan?

A fellépés előtt nem éreztem, hogy megvan a dolog. Ott volt a feszültség, meg kellett várnom a többieket, ami borzalmasan nehéz volt. Csak magammal voltam elfoglalva, pörögtem, idegeskedtem, és teljesen más dolgok jártak a fejemben. Kicsit olyan volt, mint a Nyolc mérföld című filmben, amikor a srác a vécén mossa az arcát. Pontosan ezt éreztem, hogy most jön egy hatalmas lehetőség, amit nem szabad elrontanom. 

Abszolút bizonytalan voltam a válogató után is, még akkor is, ha ovációt kaptam. Az unokatesóm felvett egy videót, ahol Ganxsta Zolee is állva tapsol, és aztán annyiszor megnéztem, hogy szinte megőrültem. Zoli reakciói viszont igazán megerősítettek, őszinte és zsigeri reakciók voltak, amik segítettek megnyugodni, és azt mondtam magamnak, hogy talán tényleg jó volt. A visszajelzésekre óriási szükségem volt, mert nem ismertem annyira Zolit, nem volt számomra az a nagy ikon, de annyira éreztem, hogy egy igazi ember, és hogy ő is hasonlóan gondolkodik, mint én. Azzal ért fel, mintha apám mondta volna. 

A stressz a versenyben sem csökkent, hogyan élted meg ezt a másfél hónapot, amíg tartott? 

Nagyon embert próbáló volt számomra. Sokszor éreztem úgy, hogy elegem van, hogy nem akarom ezt csinálni, mert az egész túl nehéznek tűnt. Azt éreztem, hogy olyan helyzetekbe kerültem, amik teljesen kívül esnek a komfortzónámon, különösen mások előtt rappelni. Eddig mindig attól féltem, hogy lehurrognak, mert sokan kritizáltak már, és elég érzékeny vagyok erre, de a BOM-nak köszönhetően végre le tudtam vetkőzni ezt a félelmet. Már nem volt ciki mások előtt rappelni, mert rájöttem, hogy igazából nem ez számít.

De az egész folyamat tényleg nagyon stresszes volt, nem tudtam másra koncentrálni, csak a versenyre. Az egész időszak arról szólt, hogy tervezgettük, hogyan oldjunk meg egy-egy feladatot. Állandóan azon gondolkodtunk, hogy mi lesz, ha ezt vagy azt kell csinálni, és közben mindig arra jutottunk, hogy úgyis tudom, hogy végül hogyan fogom érezni magam. Az a másfél hónap óriási nyomást helyezett rám.

A gátlások legyőzése mellett a verseny egyik nagy előnye, hogy csapattá, közösséggé tudtatok formálódni a versenytársakkal. Mi az, ami ebből megmarad számodra és jelentőséggel bír? 

A verseny egyik legnagyobb tanulsága számomra, hogy már nem félek magamat megmutatni másoknak. Rájöttem, hogy az a legjobb, ha önmagam vagyok, és hogy a közönség reakciója nem számít annyira. Az önkifejezésről van szó, és soha nem szabad szégyellni magad azért, aki vagy. Ezt a verseny adta meg nekem, és hihetetlen önbizalmat nyertem tőle. Azóta már nem aggódom, hogy mások mit gondolnak rólam. Tényleg rengeteget fejlődtem ezen, és amint vége lett a döntőnek, tudtam, hogy ez egy új kezdete a fejlődésemnek.

A legszebb pillanatok közé tartozik, amikor a többiek is lejöttek hozzám a stúdióba, és ott együtt rappeltünk. Az, hogy mindenki gátlások nélkül tudott önmagával lenni, számomra elképesztő volt. Én például nem tudok freestyle-ozni, és úgy éreztem, hogy a többiek sokkal jobbak benne, de nem éreztem szégyent vagy leértékelést. Éppen ellenkezőleg, mindenki bátorított, ölelt, pacsizott, és ez tényleg segített abban, hogy elengedjem a félelmeimet. Ez az élmény hatalmasat adott nekem, és úgy érzem, hogy nagyon sokat jelentett számomra.

Hogyan definiálod azt a fajta zenét, amit te csinálsz? 

Ez vagyok én, ez maga a “Lekvárherceg”. Nincs neki konkrét stílusjegye, mert egyszerűen én vagyok benne. Ez egy olyan zene, amit csak én tudok csinálni, mert az én egyedi világom, érzéseim és gondolataim jelennek meg benne. Azt sem tudom pontosan, hogy mi a stílus neve, de talán rap elemekkel díszített valami. De igazából, nem is a műfaj a lényeg, hanem az, hogy én magam legyek benne.

Lett egy komoly rajongótáborod, mire elég most ez a hirtelen jött érdeklődés? 

Nem számítottam ekkora figyelemre, de az a legjobb benne, hogy nagyon sokat nőttünk, folyamatosan nő a követőim száma, és olyan sok kedves üzenetet kapok. Az emberek nem csak annyit írnak, hogy “szia, jó, amit csinálsz”, hanem tényleg olyan hosszú, személyes üzeneteket küldenek, amelyekben megosztják a saját világukat, és elmondják, hogy miért volt jó számukra, amit csinálok. Nagyon jó érzés, hogy valahogy kiváltottam ezt a reakciót, és azt érzem, hogy valóban kapcsolódunk egymáshoz. A támogatás, amit kapok, rendkívül kedves és szeretetteljes, és nagyon hálás vagyok érte. A számok is azt mutatják, hogy szépen haladunk, és hogy nem egy hirtelen, véletlenszerű sikerem van, hanem az elérések és az építkezés folytatódik. Nagyon örülök annak, hogy fokozatosan, lépésről lépésre tudok haladni. Az úton, amit most járok, ugyanúgy dolgozom, mint eddig, csak most másképp. Szépen növekszünk, és ezt az egész folyamatot nagyon élvezem.

Említetted korábban, hogy először mindenféleképpen szólóalbumot akarsz csinálni. Addig hozol-e ki bármilyen számot, lesz-e koncerted? Decemberben bongor előtt lépsz fel, ami szintén óriási dolog. 

Igen, decemberben jönni fog egy karácsonyi dalom, amit “Kari” címmel hozok ki. Az album előtti karácsonyi zene egy kicsit viccesebb lesz, Grandmaster Flash-stílusú rappeléssel és régi iskola hangzással. Egy személyes ajándékként adom a rajongóimnak. A dal hamarosan elérhető lesz streaming platformokon, és egy klippel is kiegészítem.

Januártól pedig beindul az album előkészítése, és folyamatosan csöpögtetni fogok új zenéket. Az album tizenkét vagy tizennégy számot fog tartalmazni, és az első szám, amit a döntő után kiadtam, januárban klippel is meg fog jelenni. Az album előtt még a BOM által nyert klip is kijön, egy nagyobb dobásra tartogatom közvetlenül az album megjelenése előtt. Szóval, folyamatosan érkeznek majd új számok, és remélem, hogy a rajongók imádni fogják!

A decemberi koncertem Bongor előtt tényleg óriási lehetőség, és már nagyon várom.

Milyen a kapcsolatod a mentoroddal, Ganxsta Zolee-val a verseny után? 

Másnap felhívott, megkérdezte, hogy hogy érzem magam, és hogy minden rendben van-e. Úgy érzem, hogy ha bármi van, akkor mindig ott lesz. Az egyik videó, amit most kitettem, még a döntő előtti próbán készült, és Zoli gitározni kezdett, én meg rávágtam a szöveget. Nagyon jó pillanat volt, nekem ez az egyik kedvenc számom, és örültem, hogy Zoli is benne volt. Bár nem beszélünk minden nap, mindig ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, és továbbra is óriási támogatást kapok tőle. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk, de mindenképp számíthatok rá.

Ha egy konkrétumot kellene mondanod, akkor mi a célod e, mi az, ami kielégítene, vagy amire azt mondanád, hogy igen, erre hajtottam, idáig kellett eljutnom?

Azt érzem, hogy már eljutottam oda, ahova szerettem volna és innentől kezdve a célom az, hogy tényleg a legtöbbet hozzam ki magamból. Fejleszteni akarom magam, például énekórára járok, és a nyereményből vásárolok egy midi kontrollert, hogy a zongorázást is elkezdjem tanulni. Továbbra is szeretném fejleszteni a tudásomat, most például többet olvasok, hogy gyarapodjon a szókincsem. Úgy érzem, hogy a következő évben az lesz a legnagyobb munkám, hogy magamat fejlesszem tovább. A legfontosabb, amit most elértem, az az, hogy megbékéltem saját magammal, és megtaláltam, hogy ki vagyok. Ez volt az eddigi legnagyobb feladatom. Most pedig már csak tovább kell fejlesztenem magamat. Alázattal, tisztelettel, de megyünk tovább!

Előző cikk

Kinek nem ajánlott a vegánság életmódváltásként?

Következő cikk

Magyar biotech startup került be az AWS globális AI programjába