A magyar labdarúgó-válogatott fájdalmas veresége után beszélgettünk Sinkó Gáborral, a Final Score Media tulajdonosával a hazai sport állapotáról, a klubok valódi értékéről és a mentális lemaradás okairól. Szóba kerültek a külföldi befektetők furcsaságai, a magyar sportmédia fejlődése, valamint az is, hogyan kapcsolódik össze életében a sport és a kortárs művészet – és hogy mit tartogat 2026 a sportkedvelőknek.

Kezdjük egy aktualitással. Látta a tegnapi meccset? (A magyar válogatott kétszer is vezetett, mégis 3–2-re kikapott Írországtól a vb-selejtezők utolsó fordulójában, miután a vendégek a 96. percben döntötték el a mérkőzést. A vereséggel a magyar csapat vb-álmai szertefoszlottak, az írek pedig pótselejtezőt érő helyre kerültek – szerk.)
Sajnos – vagy talán szerencsére – nem a helyszínen, de természetesen követtem a mérkőzést. Nehéz megszólalni egy ilyen találkozó után. Az ember mindig bizakodik, látja a fejlődést a magyar sportban és a labdarúgásban is, mégis újra és újra előkerülnek azok a hibák, amelyek az elmúlt húsz évben folyamatosan kísértek minket. Az utolsó pillanatokban jelentkező mentális vagy erőnléti hiányosságok rendre visszaköszönnek, függetlenül attól, milyen szintű az infrastruktúra vagy mennyit fejlődött az utánpótlásképzés. Úgy érzem, még mindig le vagyunk maradva – nemcsak Nyugathoz képest, hanem sok, mentálisan erős balkáni országhoz viszonyítva is.

Vagyis inkább fejben vagyunk lemaradva?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Úgy gondolom, igen. A mentális felkészítésünk még nem tart ott, hogy azok a készségek és stabilitások valóban beépüljenek a fiatal játékosokba, és később, érett futballistaként is megbízhatóan kitartsanak mellettük.

Mi az, amiben viszont fejlődtünk az elmúlt évtizedben?
A magyar labdarúgás szerintem rengeteget lépett előre brand szempontból: a klubok marketingértéke jelentősen nőtt, és ma már sokkal eladhatóbbak, mint korábban. Ebben a Ferencváros nemzetközi szereplése is kulcsszerepet játszik, hiszen évről évre olyan szinten teljesít, ami az egész magyar futball megítélését erősíti. A külföldi befektetők és potenciális tulajdonosok számára is jóval vonzóbbak lettek a magyar klubok, amihez nagyban hozzájárult az elmúlt évek infrastruktúra-fejlesztése: akadémiák, pályák, stadionok, egészségügyi központok épültek országszerte, Kisvárdától Budapestig.

Ez a látványos fejlődés azonban nem jelenti azt, hogy a bevételi modellünk közelebb került volna a külföldi klubokéhoz. A magyar nézőszámok – a Ferencváros meccseit leszámítva – nagyjából 3500 fő körül alakulnak egy NB I-es fordulóban, így a jegy- és mezeladás továbbra is csak minimális részét fedezi az éves bevételeknek. Mégis azt látom, hogy befektetői szemmel mára sokkal értékesebbé vált a magyar sport. És ha kicsit túltekintünk a futballon: olyan sikersportágakban, mint a vívás, kézilabda vagy vízilabda, szintén elindult az a fajta infrastrukturális előrelépés, amely hosszú távon még komolyabb eredményeket alapozhat meg.

Honnan érkeznek ezek a befektetők? Hazai vagy külföldi tőke érdeklődik inkább a magyar sport iránt?

Rengeteg a külföldi érdeklődő – maradjunk a futballnál, mert abban vagyok a leginkább autentikus, és erre látok rá a legjobban az elmúlt 15 év tapasztalata alapján. A magyar klubok iránt gyakorlatilag mindig van külföldi figyelem: ha egy klub eladóvá válik, az ajánlatok között szinte biztosan ott van két-három külföldi befektető is.

A magyar piac ugyanakkor sajátos. Olyan történelmi, érzelmi beágyazottsága van bizonyos klubneveknek és hagyományoknak, amit egy külföldi befektető sokszor nehezen ért meg. Jó példa erre a Videoton–Fehérvár névváltoztatások körüli helyzet: a szurkolók erősen kötődnek a Videoton névhez, miközben a mögötte álló cég már rég nem ugyanúgy támogatja a klubot. Egy amerikai befektető számára például teljesen természetes, hogy egy stadion vagy egy csapat nevét egy szponzor miatt gond nélkül lecserélik – nálunk ez elképzelhetetlen lenne. A magyar sportban a hagyományoknak és az érzelmi identitásnak sokkal nagyobb súlya van, és ezt a külföldi tőkének nehéz elsőre megértenie.

Sinkó Gábor a Final Score Media Kft. tulajdonosaként Magyarország egyik legnagyobb sportmédia-portfólióját építette fel és irányítja. A vállalat 12–13 különböző sporttematikájú weboldalt fog össze, lefedve a hazai labdarúgást, a multisportot, a küzdősportokat és az autósportot is. Fő üzleti fókusza a sportmédia, ahol meghatározó piaci jelenlétet és országos elérést alakított ki, emellett művészeti kommunikációval is foglalkozik.

Ki lehet fejezni, hogy összességében mekkora médiaértéke van a magyar sportnak? Létezik erre egzakt mérőszám, vagy ez túl összetett?
Úgy gondolom, ez sokkal széttagoltabb kérdés annál, hogy egyetlen mérőszámmal le lehessen fedni a magyar sport egészét. A nemzetközi piac teljesen más dimenzió: egy Premier League-mérkőzés globális elérése – amit hetente tíz- vagy akár százmilliók követnek – össze sem vethető a hazai bajnokságokéval, bármely sportágról is beszélünk. Ráadásul a labdarúgás kivételével nagyon kevés sport képes olyan mértékű, mindennapi médiaérdeklődést kiváltani, hogy a lakosság 20–30%-a rendszeresen leüljön megnézni egy mérkőzést.

Éppen ezért össz-szintű „sportmédiaértékről” beszélni nehéz. Sokkal inkább klubszinten érdemes vizsgálni a helyzetet: ki hogyan építi a saját márkáját, mennyire tudja magát értékesíteni. Olaszországban például a Pro Recco kiemelkedő médiaértékkel bír a vízilabdában, míg más nagy múltú klubok – mint a Jug Dubrovnik vagy akár itthon a Ferencváros és az OSC – szintén erős márkát képviselnek. Ugyanakkor látható, hogy vannak legendás klubok, mint a Vasas, amelyek évente bizonytalan anyagi helyzetben működnek.

A sportmédia mellett más területeken is dolgozik. Mivel foglalkozik még?
A sportmédia a fő profilom, de mellette kisebb, tanácsadói szinten a mai napig foglalkozom művészeti kommunikációval is. Úgy gondolom, hogy ez egy kiemelten fontos területe Magyarországnak, amelyben érdemes lenne élen járnunk. A magyar kortárs művészet hatalmas értéket képvisel, és szerintem az egyik legfontosabb feladat az elkövetkező években az, hogy ezt a tudást, ezt az itthon már jelen lévő művészeti anyagot minél szélesebb körben meg tudjuk mutatni a közönségnek. A művészet társadalmasítása, a társadalom felé való nyitása óriási jelentőséggel bír, és ezen a területen igyekszem én is hozzájárulni a fejlődéshez.

Hogyan találkozik az életében a sport és a kortárs művészet?

A sport és a művészet gyerekkoromtól kezdve egyaránt része az életemnek. Fiatalon vízilabdáztam, fociztam, kajakoztam, atletizáltam – a sport mindig ott volt körülöttem, később pedig négy éven át az M4 Sport kötelékeiben is dolgoztam. A művészet pedig családi örökség: édesapám festőművész, nagyapám grafikusművész volt, így a művészet szeretete szó szerint belém ivódott. Az élet úgy hozta, hogy sokáig elsősorban a sport felé fordultam, de az elmúlt három évben a művészet és a művészeti kommunikáció is hangsúlyos szerepet kapott, sőt ma már bizonyos szinten a műgyűjtés felé is nyitok.

Mit tartogat 2026 a sportkedvelők számára?

2026 egyik legnagyobb izgalma egyértelműen az Amerikában rendezett labdarúgó-világbajnokság lesz. Ez külön kihívást is jelent majd, hiszen a hajnali időpontok miatt a focikedvelőknek korán kell feküdniük és korán kelniük, ha élőben szeretnék követni a meccseket. A vb mellett azonban számos más sporteseményre is érdemes lesz odafigyelni a jövő évben: bőven lesz olyan verseny, amely miatt megéri a tévé elé leülni, vagy rendszeresen követni a sportoldalakat és az eredményeket.