A szerzőről

Béres Máté

Béres Máté

Tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán végeztem, de óva intenék mindenkit attól, hogy javait vagy testi épségét rám bízza. Írni ennél sokkal jobban szeretek – és remélhetőleg tudok is –, ezért a TV2 Akadémia újságíró szakán is átrágtam magam. Szakmai céljaim között szerepel, hogy képes legyek minden létező témában kielégítő minőségű cikket letenni az asztalra. Jelenleg a gazdasági, vállalkozói világ érdekel a legjobban, de a politikai és társadalmi tárgyköröktől sem riadok vissza.

Az autóipar abban (is) különbözik az olajipartól, hogy megvan benne a hajlandóság az innoválásra. Nem véletlen, hogy rengeteg erőforrást fektetnek a világ kormányai és multinacionális vállalatai abba, hogy minél zöldebb gazdasági infrastruktúrát hozzanak létre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egyik pillanatról a másikra minden gondunk megoldódik. Az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges nyersanyagok kifogyóban vannak, a bioüzemanyagok pedig nem készülhetnek olyan anyagokból, amelyek emberi fogyasztásra alkalmasak. A kérdést a Porsche Hungária kommunikációs igazgatójával, Vérten Sándorral jártuk körbe.

Az önvezető autókat fejlesztő társaság hatalmas támogatásokat kapott az elmúlt években, hogy a szolgáltatásait továbbfejlessze. Megkerestük a vállalatot, hogy megtudjuk, mire jutottak eddig.

A 18 éves tapasztalattal rendelkező sportriporter és kommentátor elhagyta az MTVA fedélzetét, és egy időre búcsút intett a Forma–1-nek. Könyvet ír, podcastot szerkeszt, konferenciákon műsorvezető, tehát nem unatkozik, egyébként meg egy „dögunalmas” életet él – állítja. Megkeresték már nagyvállalatok, de nehezen tudja magát elképzelni egy reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkakörben, egy kézilabda-mérkőzést „le tudna hozni”, a Forma–1-et pedig megreformálná, mert túlságosan kiszámítható.

Az Európai Unió megálljt parancsolt az olyan egyszer használatos műanyag eszközök forgalmazásának, mint a szívószálak vagy a fültisztító és a keverőpálcikák. Kíváncsiak voltunk, hogy miképpen érinti ez a kereskedőket: a multik nem tétlenkednek, felvették a kesztyűt a műanyagok ellen, azonban egy általunk megkérdezett kkv képviselője szerint ezzel nincs minden megoldva.

Kovács Kristóf, a Showder Klub és az Esti Showder Fábry Sándorral című produkciók producere huszonévesen Jay Lenóval, a kor legnézettebb humoristájával, talk show hostjával azon versenyezett, hogy ki ér haza hamarabb a felvétel után, mert mindketten Beverly Hillsben laktak. A szakember még a 2000-es évek közepén egy műsortervezetet tálalt Bödőcs Tibornak, aki határozottan visszautasította, de ő is mondott nemet, méghozzá Friderikusz Sándornak, mert nem vele, hanem Fábryval akart együtt dolgozni. Kőhalmi Zoltán pár éve kategorizálta a humoristákat, ami a szakmában éles vitákat váltott ki, Kovács szerint ez a tevékenység azonban normális, egyébként pedig örülne, ha több politika jelenne meg a stand-up műsorokban.

Vannak kérdések, amelyek esetében szinte lehetetlen igazságot tenni – az állatkísérletek témaköre pont ilyen. Hiszen jogos elvárás, hogy 2019-ben ne „kínozzanak” állatokat a tudomány nevében, ugyanakkor be kell látni, hogy létfontosságú területeken sérülne a haladás, ha megválnánk ezektől a módszerektől. Mégis jó volna betiltani például a kozmetikai célú állatkísérleteket, amilyen gyorsan csak lehet. A kérdésben Kovács Dominikát, a Pécsi Tudományegyetem PhD-s hallgatóját, biológust kérdeztük. 

„A társadalom 4 százaléka szociopatákból áll, akik szívesen játszanak olyan játékkal, amelynek a főszereplője egy sorozatgyilkos, aki nőket erőszakol meg” – állítja a Rape Day névre keresztelt program kitalálója. A játék nagy port kavart, hiszen bekerült a legnagyobb online áruház kínálatába, ám végül a Steam betiltotta. Szakpszichológus segítségét kértük, hogy kiderítsük, milyen hatással lehet a társadalomra az erőszakos tartalmak terjedése.

A szakember még megélte az e-sportokat megelőző cyber games-időszakot, a Battlefieldben volt érdekelt, „tankozott”. Később lett a Battlefield.hu szerkesztője, főszerkesztője, majd tulajdonosa, most pedig a Magyar E-sport Szövetséget (HUNESZ) vezeti. A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) keretein belül 15 millió forintot osztanak ki. Biró Balázzsal a liga felépüléséről, a játékosbázis növekedéséről, valamint a karrierlehetőségekről is beszélgettünk.

Mi a hús valójában? Íz, vagy inkább állag? Vajon a húskészítésnek kötelező feltétele, hogy állati eredetű legyen? A Beyond Meat által gyártott készételek közelebb hoznak ezen kérdések megválaszolásához – a Vegan Love élményvacsoráján jártunk.

Mindenkinek egyéni felelőssége van abban, hogy megvédje a földet, ugyanakkor látható, hogy a fiatal generációk jobban mozgolódnak ezen a fronton. De elég lehet a pontszerű demonstrációk és a látszólagos környezet- és egészségtudatosabb életmód ahhoz, hogy változás történjen a jövőben? A WWF, a CSAOSZ, az ÉFOSZ és a Levegő Munkacsoport szakembereit hívtuk segítségül, hogy megfejtsük, meddig erősödhetnek a zöld politikai mozgalmak a világban, és vajon értik-e az emberek a környezeti problémák azon összefüggéseit, amelyek végül minden emberre hatással lesznek.