A szerzőről

Szilágyi Katalin Kinga

Szilágyi Katalin Kinga

Már kisiskolás koromban belebolondultam az olvasásba, és bár a könyvtáros nénik igyekeztek az ifjúsági irodalmi részleg felé irányítani, én makacsul ragaszkodtam a pszichothrillerekhez és az abszurd drámákhoz. Ezzel egy időben a színház is foglalkoztatni kezdett, így gimnáziumi éveimet színművészeti osztályban töltöttem, majd dramaturgiai tanulmányaimat követően lehetőségem volt színházkritikák publikálására. Időközben kíváncsiságom egy újabb terület felé irányított, a film és a média világába. Az itt szerzett tudásommal televíziós hírszerkesztőként, riporterként kezdtem el tevékenykedni. Azokban az években jöttem rá, hogy nincs annál jobb dolog, mint teljesen eltérő területeken, más-más mentalitással rendelkező embereket megismerni, nap mint nap új világokra csatlakozni rá. A Business Class Magazin nyitottságának köszönhetően szerkesztőként olyan érdekes személyekkel léphetek kapcsolatba, akiktől minden alkalommal tanulhatok valami újat. Remélem ezekből a beszélgetésekből sikerül minél többet visszaadni az olvasóknak.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően a fogyasztói trendek az online vásárlás irányába mutatnak. A szupermarketek széles kínálata és az igen eltérő árak miatt azonban gyakran nehéz eldönteni, hogy hol érdemes bevásárolni. Erre a problémára talált megoldást a Smartkosár.hu csapata: született egy weboldal, amelynek segítségével összehasonlíthatjuk az online bevásárlóközpontok árait, így jelentős költséget spórolhatunk meg bevásárláskor.

Amint arról már a Borsban tett látogatásunkkor is megbizonyosodtunk, a street food is komolyan erősítheti a gourmet mezőnyt. Ezúttal az újhullámos kolbászTÖLTŐt teszteltük, ahol ismerős ízek ismeretlen találkozásából olyan forradalmi ízkombinációk születnek az Olimpia volt szakácsa, Juba Benedek keze alatt, hogy gondolkodás nélkül felfirkantottuk a törzshelylistánkra.

Online megrendelésre közvetít lakossági ügyfeleknek professzionális ruhatisztítást és vasalást a Neatly nevű magyar startup. A „sharing economy” modellre épülő vállalkozás összehozza a nagyon elfoglalt családanyákat a profi vasalónőkkel.

Magyar fejlesztők ötlete tenné fenntarthatóvá a városi közlekedést. A Servo Movement célja dugók és légszennyezés nélküli elektromos városi közlekedés kialakítása. Csapó Balázs alapítóval beszélgettünk a fejlesztés tesztelési ideje alatt.

A Business Class Magazin eddig sem volt rest helyet szentelni a gasztroforradalom képviselőinek, ugyanakkor úgy döntöttünk, itt az ideje egy lépéssel tovább menni, és nemcsak az éttermeken keresztül bemutatni a kulináris élvezeti cikkeket, hanem hagyományos módon, az ízlelőbimbókkal is tapasztalatot szerezni róluk.. A kéthavonta jelentkező Nagy kézműves kóstolás rovatunkat a Fentimans termékszortimentjének végignyalásával robbantjuk be: kisüzemi limonádék, kólák, gyömbérsörök, tonikok vannak terítéken.

Lakásvásárlásnál átlagosan 4 millió forintot, albérlet esetén havonta átlagosan 37 000 forintot spórolhatunk egy új magyar fejlesztéssel, az Árminimummal, amely a böngészőkbe épített plugin segítségével egy kattintással megmutatja nekünk azt az internetes hirdetést, amely a legalacsonyabb áron kínálja a kiválasztott ingatlant. Faragó Péterrel, az Árminimum termékfejlesztési vezetőjével beszélgettünk.

Az elmúlt másfél évben több startupot is sikerült bemutatnunk a Business Class Magazin Startup rovatában. Voltak, akik még csak az ötletet dédelgették, mások az első körös befektetésre vártak, vagy már kijöttek a béta verzióval, és a piacra lépést fontolgatták. Újra felkerestünk néhány ígéretesnek tűnő, induló vállalkozást, hogy megtudjuk, mit sikerült azóta elérniük. Azt tapasztaltuk, hogy a felgyorsult technológiának köszönhetően akár már fél év alatt pontosíthatóbbak, méreteikben csökkenthetőbbek és funkcionalitásukban erősíthetőbbek a tervezett eszközök, és bár ezekkel tolódhat a piacra jutás időpontja, megéri rászánni az időt – főként, ha az előállítási költségek is csökkennek.

„A mai nap a fásultság és az ügyintézés különös kombinációja miatt zárva tartok. Míg az utóbbinak talán ma a végére járok, addig a fáradtság valószínűleg kitart egész héten, ha ez változik, itt jelzem. De addig, amíg nem örömmel, szeretettel főzöm, inkább nem teszem! Azt gondolom, hogy nincs olyan ember, aki ezt nem érti. Kivéve, aki nem akarja megérteni” – posztolta június végén a Szobakonyha Facebook-oldalán Viktor, az a különös séf, aki személyes kapcsolatot kialakítva főzött és szolgálta ki törzsvendégeit a barátságos lakásétteremben, amely az Egyetem tér szomszédságában működött. Utánajártunk a történetnek, amely egy új kezdettel zárul: Viktor Bisztró született.

A 3G Multimédia Kft. közel öt éve a magyarországi háttérzenepiac egyik meghatározó szereplője. Sziklay-Pap Ferenc alapítóval beszélgettünk a piacra lépés nehézségeiről, a szolgáltatás előnyeiről, a zene befolyásos erejéről és arról, hogyan is hat ránk pszichésen az üzletekben szóló, vásárlás közben passzívan hallgatott háttérzene.

Mi a megoldás akkor, ha többen akarnak közös zenei projektet indítani, de képtelenek összehangolni a próbák és a stúdiómunka időpontjait? Ehhez nyújt segítséget egy új online zenei platform, ahova a résztvevők korlátlanul feltölthetik a hangszerük sávját, amelyhez a többiek is csatlakozhatnak a sajátjukkal, megvalósítva a közös zenélést idő- és pénzspórolósan, az utazások, egyeztetések elkerülésével, kényelmesen, otthonról. A Phonic Chat alapítójával, Poór Dénessel beszélgettünk az élményközpontú rendszer lehetőségeiről.