A szerzőről

Szilágyi Katalin Kinga

Szilágyi Katalin Kinga

Már kisiskolás koromban belebolondultam az olvasásba, és bár a könyvtáros nénik igyekeztek az ifjúsági irodalmi részleg felé irányítani, én makacsul ragaszkodtam a pszichothrillerekhez és az abszurd drámákhoz. Ezzel egy időben a színház is foglalkoztatni kezdett, így gimnáziumi éveimet színművészeti osztályban töltöttem, majd dramaturgiai tanulmányaimat követően lehetőségem volt színházkritikák publikálására. Időközben kíváncsiságom egy újabb terület felé irányított, a film és a média világába. Az itt szerzett tudásommal televíziós hírszerkesztőként, riporterként kezdtem el tevékenykedni. Azokban az években jöttem rá, hogy nincs annál jobb dolog, mint teljesen eltérő területeken, más-más mentalitással rendelkező embereket megismerni, nap mint nap új világokra csatlakozni rá. A Business Class Magazin nyitottságának köszönhetően szerkesztőként olyan érdekes személyekkel léphetek kapcsolatba, akiktől minden alkalommal tanulhatok valami újat. Remélem ezekből a beszélgetésekből sikerül minél többet visszaadni az olvasóknak.

Felhasználót és partnert egyaránt támogató multifunkcionális applikációt fejlesztett ki egy magyar startup egyéni és céges felhasználók számára, amely egy virtuális térképen nyújt hasznos információkat turistalátványosságokról, középületekről, segíti a közúti közlekedést, a parkolást, ráadásul a rendszerhez csatlakozott éttermekben és üzletekben felhasználható, árengedményt biztosító kártyát is kínál. Az AmpeGo fejlesztéséről Horváth Péter ötletgazdával beszélgettünk. 

A szakértők felmérései alapján a következő évtizedben 40%-kal fog növekedni az elektromos autók darabszáma, ami hatalmas üzleti lehetőséget kínál az akkumulátorgyártás piacának. Magyarországon először a Budapesthez közeli gödi gyárban kezdődött meg az elektromos autók akkumulátorainak gyártása a koreai Samsung üzemeltetése alatt; Komáromban elindult az SK Innovation óriási beruházása; múlt hónapban pedig a japán GS Yuasa Miskolcot választotta újabb üzemük felépítéséhez, a város jól szervezett infrastruktúrájának köszönhetően.

Az okostelefonok elterjedését követően egyre több startup próbálja applikációk segítségével hatékonyabbá tenni a közlekedést. A szoftverrel kiegészített Bubitól a BKK Futáron át a viharos körülmények között országunkból távozó Uber után egy újabb szereplő próbált szerencsét egy egészen innovatív területen: a GreenGo. Michaletzky Bálinttal, a szolgáltatás ügyvezetőjével beszélgettünk a közlekedésben fennmaradt piaci rés kihasználásáról, működési folyamatáról és előnyeiről. 

Egy innovatív technológia, ami a hagyományos vizes hőtárolókat egy helytakarékosabb és nagyobb hatásfokú tartállyal váltja fel speciális, fázisváltó anyagok felhasználásával. Farkas Rita és Andrássy Zoltán energetikai mérnökökkel, a HeatVentors startup alapító tagjaival beszélgettünk. 

Egy nemrég indult ingyenes magyar applikáció, a Parkl segítségével olyan, a hétköznapi autósok elől elrejtett, kihasználatlan parkolóhelyek válnak elérhetővé, mint a szállodák és irodaházak garázsai. Somogyi Zsolttal, a Parkl társalapítójával beszélgettünk az innovatív ötlet megvalósításáról és hatékonyságáról.

Két új helyszínnel erősödött a Budai-brand: a Budai 3 kávézóval a MOM Park közelében, illetve az EZ IS BUDAI-val a Széna térnél. A tulajdonosok szerint a siker abban rejlik, hogy közvetlenül tapasztalták meg a vásárlói visszajelzéseket és építettek az igényekre. Gyulai Ágnessel, Kovács Tamással, Juhász Gáborral és Pletrich Ákossal beszélgettünk.

A Mai Mano Kávézó tavaly év végén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Kapva az alkalmon, felkerestük Vén Zsolt tulajdonost, akit arról kérdeztünk, mi lehet egy kulturális kávézó hosszú életének titka, illetve hogyan lehet kialakítani és megtartani egy már családias hangulatot nyújtó törzsközösséget a belváros szívében. 

A fotókkal történő navigáció kínálta lehetőségek sokaságát nyitja meg a felhasználók előtt a NaviCard alkalmazás, melynek alapötlete évtizedekre nyúlik vissza, a GPS születéséig. Szabó László ötletgazdával beszélgettünk többek között az applikáció funkcióiról és egyediségéről. 

Megélhetünk egy hobbiból? Fontos az üzleti terv kidolgozása? Szükség van befektetőkre a működéshez? Miért fontos a brandépítés? Egy garázsműhelyből induló, mára Európában is elismert magyarországi hajógyártó cég, a Flaar egyik alapítójával, Mezey Zoltánnal beszélgettünk álmokról és megvalósításukról.

A tudomány fejlődésével a kutatók azon dolgoznak, hogy egyre pontosabb DNS-adatokat kapjanak a betegségek gyógyítása érdekében. A sikeres transzplantációhoz a donor és a beteg szervezetének kompatibilisnek kell lennie, azaz a HLA-géncsalád génjeinek azonosnak vagy nagyon hasonlóknak kell lenniük. Ezeknek a géneknek a pontosabb vizsgálatára fejlesztett ki az Omixon egy újgenerációs DNS-szekvenáló készülékekre kezdetben egy szoftvert, majd egy reagenseket is tartalmazó transzplantációs tesztet. Arra voltunk kíváncsiak, a transzplantációs laborok hogyan használják a terméket.