A szerzőről
Gaszner Veronika

„Könnyebb volt lefutni a Spartathlont, mint megcsinálni ezt a filmet” – Simonyi Balázs az ULTRA című filmről
Nem sportfilm, inkább közös szenvedéllyel megáldott emberek történetfüzére az HBO Europe legújabb, sorban a 15. saját gyártású dokumentumfilmje, az ULTRA. Négy évig készült, számos fontos fesztivált megjárt, sikereket ért el az HBO-n, és később 5 ezer feletti nézőszámot produkált a mozikban, ráadásul esélyes az Európai Filmdíjra. Az ULTRA sikeréről, a készítés nehézségeiről és szépségéről, vagyis a könnyekről és a verítékről, valamint a fogadtatásról a 2017-es Spartathlonról éppen hazaérkező Simonyi Balázs rendezővel beszélgettünk.

Különleges program ambiciózus tehetségeknek – bemutatjuk a Talent Plantation – Vezetői Utánpótlás Tehetségprogramot
A Talent Plantation – Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram, olyan 20–28 év közötti fiatal főiskolai vagy egyetemi hallgatóknak, frissdiplomásoknak kínál tréningsorozatot, akik vezetői ambíciókat éreznek magukban és a jövőben magas beosztásban, komoly eredményeket szeretnének elérni, sok emberre szeretnének hatással lenni. A program létrejöttéről, céljáról, hasznosságáról, az eddigi tapasztalatokról a Human Telex Consulting részéről Busch Beáta szakmai vezetővel és Juhász Lili junior tanácsadóval, koordinátorral, illetve két résztvevővel, Molnár Annával és Kozma Istvánnal beszélgettünk.

ÚJRASZABÁLYOZOTT ÉS EGYSÉGES UNIÓS ADATVÉDELEM: GDPR
2018. május 25-től kell alkalmazni a 2016. április 27-én az Európai Parlament és a Tanács által megalkotott 2016/679 rendeletet, a GDPR-t (General Data Protection Regulation), amely az 1995-től hatályos Adatvédelmi Irányelvet váltja. A GDPR a jogalkotók reményei szerint rendszerezettebb, átláthatóbb és a mai információs technológiáknak megfelelőbb szabályozási keretrendszert biztosít a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről, védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról.

Mindig a szöveg a fontos!
Grecsó Krisztián író a kortárs irodalom helyzetéről, művészi sokszínűségéről, társadalmi szerepvállalásáról és következő könyvéről adott interjút az Ünnepi Könyvhét alkalmával. A népszerű szerzővel a Margó Irodalmi Fesztiválon beszélgettem.

A HYPE NEM ELÉG – A YUMMBER TANULSÁGAI
A startupvilágban olykor már az is eredmény, ha egy induló vállalkozás megéri az óvodás kort, vagyis három évig életben tud maradni. Ehhez alapvető feltétel a korai fázisban megtalálni a megfelelő befektetőt, de sokszor a pénz sem garantálja, hogy az ötlet életképes megvalósításba forduljon. Ennek egyik példája az óriási várakozások és rajongás övezte Yummber, a „kajás startup”, amely főzni szeretőket és éhes felhasználókat volt hivatott összehozni egy közösségbe úgy, hogy a szolgáltató, a felhasználó és az üzemeltető triumvirátusából mindhárom jóllakhasson, ketten még átvitt értelemben is. A hype azonban nem volt elég, a Yummber pedig elbukott, ezért megkerestük a polihisztor Kalmár Pétert, hogy egy interjúban vegyük át pontról pontra, mit kellett volna másként csinálnia, és mit tenne ma, ha újabb lehetőséget kapna, hogy a vízióból profitábilis valóságot teremtsen.

„NEM BEVÁSÁRLÓKOCSIKÉNT NÉZÜNK A VÁSÁRLÓINKRA!”
52 éve létezik, és 22 éve működik Magyarországon a METRO, a világ egyik legnagyobb nagykereskedő áruházlánc-csoportjának tagja. Hazai vonatkozásban több százezer vevőt szolgálnak ki, több mint 800 beszállítóval dolgoznak és közel 30 ezer terméket forgalmaznak. A sikerért 13 áruházukban összesen 2500 munkatárs kolléga tevékenykedik. Immáron 6 éve a neves gasztrovilágverseny, a Bocuse d’Or fő támogatójaként is jegyezett vállalat egyik kiemelt ügyfélköre a vendéglátó szektor, melyet nem csak széles termékválasztékával és magas színvonalú szolgáltatásaival, hanem saját konyhaművészeti műhelyével, a METRO Gasztroakadémiával, és az ott zajló tréningekkel is igyekeznek kiszolgálni. Emellett a vállalat nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra is, az élelmiszerpazarlás megállításán kívül a helyes táplálkozási elvek szem előtt tartására és a fenntartható vízhasználatra. A METRO sokszínű világát Horváth Imre vezérigazgató mutatta be a Business Class Magazinnak.

POZITÍV ELŐJELŰ VÁLLALATFEJLESZTÉS ÉS ÉVTIZEDES BARÁTSÁG: A FLOW CSOPORT TÖRTÉNETE
Idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Flow Leadership Konferencia, amely a vállalatvezetőknek kínál egy nap színtiszta inspirációt, kapcsolatépítést, feltöltődést és kikapcsolódást. Ennek kapcsán beszélgettünk a Flow Csoport megálmodói és alapítói közül Kalmár Péterrel, a Flow International ügyvezető partnerével és Zala Ákossal, a Human Telex Consulting ügyvezető igazgatójával. A két cég szoros stratégai partnerségben működik, amelyhez a két szakember évtizedes barátsága és a gyökerekben összefonódó szakmai múltja szolgáltat szilárd alapot. Indulásról, összeolvadásról, brandépítésről, erősítő különbözőségről és jövőbeni tervekről is szól a Flow-történet, amelynek esszenciáját a Csíkszentmihályi Mihály-féle flow-elmélettől kölcsönzi.

HATALOMMÁNIÁSOK A TÉVÉBEN – A DROGCSEMPÉSZ, AZ ELNÖK ÉS A PÁPA
„A HÁBORÚ CÉLJA A BÉKE” A Szent Ágoston-i idézet furcsán hangzik Pablo Escobar, minden idők leghíresebb drogbárójának szájából, pedig a Netflix saját gyártású, kétévados sorozatát nézve olykor tényleg tűnhet úgy, hogy Escobar tulajdonképpen csak békére vágyik. Igaz, olyan békére, amelynek ő diktálja a feltételeit, amelyben saját maga rendelkezhet minden felett …

A JAPÁN CSÁSZÁR IS TOKAJIBA FEKTET
A tokaji lehet a jövő bordeaux-ja, állítja Eteley Gábor, a Bordinasztia Kft. tulajdonosa és vezetője, aki kétféle befektetési lehetőséget is kínál cégén keresztül.

IDŐTÁLLÓ ÉS PROFITÁBILIS BEFEKTETÉST JELENT A MŰKINCSPIAC
Az utóbbi években a jól megszokott milliós vagy milliárdos beruházások mellett egyre jellemzőbb lett a kisebb összegű műkincs- vagy műtárgybefektetés. A festmények mellett a fotó, a grafika, vagy az ékszer és a drágakő is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ha műkincset választunk, az értékcsökkenés majdnem biztosan elkerülhető, míg egy kis rafinériával, hozzáértéssel vagy a megfelelő szakmai segítséggel akár jól jövedelmező üzletet is köthetünk. Ám fontos azzal is számolnunk, hogy a műtárgyak nem válthatóak azonnal készpénzre, értékesítésük hosszú és időigényes folyamat lehet, így érdemes olyan vagyontárgyat választanunk, amelyben örömünket is leljük.