Bejegyzések innen:

Cross

Legalábbis a Tesco dolgozói biztosan. Az elmúlt hetek, hónapok az áruházlánc és a szakszervezetek képviselői között zajló bértárgyalásokról, illetve az első történelmi jellegű, országos szintű „munkakerülésről” szólt.

Libikókázni a világon talán csak kevés gyerek nem szeret. Jó érzés, amikor egyszer fent, egyszer lent van az ember. Nem így van ez azonban az üzleti életben, ahol ez gyakorta előforduló jelenség. A gazdasági válság az egész világot súlyosan megrázta, amelyből a felocsúdni vágyók, részben a „jókor jó helyen”-nek, részben pedig a kreatív gondolkodásnak és gyors reagálásnak köszönhetik felemelkedésüket. Sajnos, az „egyszer fent, egyszer lent” címre számos olyan üzlet és márka vált várományossá az elmúlt évtizedekben, amik vagy éles hegymenet után kényszerültek lehúzni a rolót, vagy világmárka lévén, más módszereket kellett keresniük az érdeklődés további fenntartására. Ekkor bukkantak fel a pop-up store-ok, amely morzsáinak elhintésével ismét lehetőség nyílt a felemelkedésre. És hogy mit is jelent pontosan a pop-up store, annak magyarázatára és bemutatására cikkünkben vállalkoztunk.

Budapest belvárosában, illetve a Balaton-parton szép számmal jelentek meg éttermek a gasztroforradalom, ételek, italok pedig a kézművesség jegyében. De hogy ezek valóban felforgatják-e a turizmusra építő szórakoztatóipari egységek életét, vagy csak egy lufiról beszélünk, amely hamarosan kidurran, még nem tudjuk. Mindenesetre a Business Class Magazin feltette a témát érintő kérdéseket a Hedon Kézműves Sörfőzdének, hogy közelebb kerüljünk a válaszokhoz.

Hazánkban a hiedelmekkel ellentétben nem a politikusok, bankárok vagy nagyvállalatok vezetői keresnek átlagosan a legjobban, sőt a biztos megélhetéshez és juttatásokhoz még csak diploma sem szükséges.

Egyre népszerűbbek a sharing economy elvein alapuló szolgáltatások hazánkban is. Egy magyar startup, a frissen alapított Boatly is ezt a modellt alkalmazza a hajóbérlés területén. Cikkünkben az alapítóval, Deák Mártonnal beszélgettünk az egyedi szolgáltatás ötletétől a megvalósulásig.

A hazai fejlesztésű technológiákról és digitális újdonságokról mindig érdemes szót ejteni, ezúttal pedig abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy egy nemzetközileg is sikeres találmányról, sporteszközről számolhatunk be, amely alapvetően átalakítja a fociról kialakult képünket.

A 2008-as gazdasági világválság senkit és semmit sem kímélt, s ez alól nem volt kivétel a műkincspiac sem. A talpra állás lassú folyamatként vette kezdetét, az újbóli stabilizálódás csak a 2010-es években kezdett el megmutatkozni. A szakértők derűlátóak, és ha az ázsiai és az amerikai piacokon 2017-re várt eredmények valóban hozzák a papírformát, úgy nemcsak komoly piaci növekedés, de immáron megemelkedő árszintstabilitás is várható lesz.

Senki sem születik sikergyárosnak, a kreatív produceri munkakör is rengeteg zsonglőrködéssel jár, és az HBO-sorozatok sikerei nagy hatással voltak és vannak a magyar sorozatgyártásra és annak felélénkülésére. Krigler Gábor, az HBO Magyarország kreatív producere az Aranyélet sikeréről, a Terápia folytatásáról és egy új sorozat tervéről mesélt a Business Class Magazinnak. …

Az andorrai ágyuktól léket kapott magyar futball süllyedő bárkájának legénysége talán új erőre kapna, ha a Herthához igazolt Dárdai Pállal erősíthetne tovább, és bár erre egyelőre nincs komolyabb kilátás, egyszer talán elképzelhető, hogy újra „Pali” vezetésével rúgja a gólokat a magyar válogatott. A legnépszerűbb magyar fociedzővel Horváth Gergely kulturális szerkesztő, a Kultúrfitnesz korábbi műsorvezetője beszélgetett a VOLT Fesztivál egyik kísérőprogramján, a Diákhitel Sátorban. Az életút-interjú számos érdekes jegyzetet tartalmazott még az igazán elhivatott focidrukkerek számára is, akikből szép számmal jelentek meg a sátorban, a nagy meleg ellenére. A közönség végig lelkesen, hatalmas tapsokkal és nagy nevetésekkel nyugtázta Dárdai aranyköpéseit, amelyek vég nélkül sorjáztak az aranyedző szájából, aki határozottan, igazán őszintén és álszerénység nélkül mesélt pályaívéről, a profi futball legfontosabb kérdéseiről, megélhetésről, szenvedélyről, kitartásról és akarásról.

Napjaink legfontosabb közlekedést érintő kérdései a villany-, illetve az önvezető autók körül gyűlnek össze. Mindkettő, ha úgy vesszük, elsősorban energetikai kérdés, de jelentős társadalmi hatásuk is van. Egy magyar, AImotive névre hallgató vállalkozás az utóbbi tárgykör halmazán belül igyekszik forradalmasítani szoftverét.