Bejegyzések innen:

First Class

Hihetetlen történet a Kulcs-Softté, amit érdemes újra és újra megízlelni: egy, a rendszerváltáskor elinduló apró informatikai vállalkozás, amely 30 éves fennállása mellett is képes a folyamatos fejlődésre és innovációra, tőzsdére ment, edukál, támogat és végrehajtott egy példaértékű generációváltást. Szabó Ervin vezérigazgatóval ennek jelentőségéről, elismerésekről, CSR-progjaimjaikról és a jövőbe vetett hitről beszélgettünk.

Smart Work, remote working – a legfontosabb fogalmak 2020-21 kapcsán, amelyek alapjaiban írták át mindazt, ahogyan eddig a munkaerőpiacról és munkavégzésről gondolunk. Az átállás maradandó lehet, de az is nagyon fontos, hogy a cégek igyekezzenek minél pontosabb koncepciót kialakítani arról, hogyan fognak működni a járvány alatti és utáni világban, mondta el Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója interjúnkban. Bár 2020 nagy változásai a munkavállalók többségét megviselték, a jóllét szempontjából a legfontosabbnak a rugalmas munkaidő lehetőségét tartják.

Kinyitottak a teraszok, utazhatunk külföldre és már maszkot is csak elvétve kell hordani. Hosszú és konfliktusos út vezetett idáig.

2019-ben Krigler Gábor, az HBO egykori kreatív producere feleségével, Krigler-Tóth Emőkével és írótársával Angyalosy Eszterrel megalapította a Joyridert, amely egy magyar és erős identitással bíró, de a nemzetközi vizekre betörni kívánó kreatív produkciós cég, alkotói műhely, ami főként koprodukciós sorozatokat fejleszt és gyárt. A koronavírus nehézségei ellenére szép felfutást tudhatnak maguk mögött különböző együttműködésében és egy fontos és aktuális eredménnyel: ott lehetnek a Berlinale sorozatfejlesztő fórumán a legjobb 10 terv között. Emőkével és Eszterrel beszélgettünk piacról, tervekről és eredményekről.

Dobó Kata életében – kislánya születése után – a filmrendezés új szakmai kihívásokat, lehetőségeket hozott. Az évek folyamán megtanulta kezelni és helyén kezelni a szakmai kritikákat, melyeket ma már tudatosan használ. Idén decemberben mutatják be második filmjét a mozikban. Mesefilm készítésről, környezettudatos életmódról és a pandémia tanulságairól beszélgettünk vele.

Egy 3000 négyzetméteres szántóföld körbekerítésével, közel 30 éve kezdődött a Bau-Styl Kft. az ország egyik első építőipari kereskedelmi családi vállalkozásának a története. A cég indulása óta túl van egy Bokros-csomag és a gazdasági világválság nehézségein és a koronavírus-járvány sem rengette meg a stabilitásukat. Páros interjú apával és fiával.

A startup ökoszisztéma motorja az lehet, ha a már nemzetközi sikereket elért vállalkozók visszaadják a tudásukat a feltörekvő cégeknek – véli Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezető igazgatója. A szervezet pár hónapja alakult, tagjai között tudhatja Fehér Gyulát és Györkő Balázst, a Ustream és a Balabit által ismertté vált vezetőket, valamint a Google Magyarországot is.

Jövő nyár végén jöhet a vakcina, ezt követően a járvány elkezdhet visszaszorulni, legalábbis így számol Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. A szakemberrel a második hullám következményeiről, a kkv-szektor lehetőségeiről beszélgettünk.

Lobenwein Norbertet, a Volt Fesztivál szervezőjét, aki a Music Hungary Szövetség alelnökeként az állami mentőcsomag elosztásán is dolgozik a fesztiválokat és szórakozóhelyeket ért veszteségekről, a túlélési lehetőségekről és a jövő tervezhetőségéről kérdeztük.

A járványról kérdeztük Gazsi Zoltánt, az Eisberg Hungary ügyvezetőjét, aki beavatott minket a cégvezetés fortélyaiba, valamint a betegségéről is beszélt. Nem mindennapi interjúnk a salátabirodalom hazai vezetőjével.