Megszállottságról, hitről, félelemről és reményről szól Almási Tamás legújabb dokumentumfilmje, a tokaji aszút bemutató Folyékony arany. A rendezővel beszélgettünk a kiszámíthatatlanság nehézségeiről, karakterekről és a szőlő aszúsodásának rettenetes, ugyanakkor csodálatos időszakáról.

Minden ugyanaz másképpen: ez ef Zámbó István ars poeticája. Képzőművész, festészeten kívül szobrászatban, grafikában, zenében, performance-okban, filmben, multimédiában kísérletező, többek között Munkácsy-díjas alkotó, a Vajda Lajos Stúdió emblematikus művészeti társaság és az A. E. Bizottság Együttes kultikus alternatív zenekar egyik alapítója. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben, kül- és belföldön. Öcsike, ahogyan barátai, ismerősei hívják, izgalmas, életigenlő, derűs személyiség, világjáró, egyetemes művész. Van bőven miről beszélgetni vele…

Elemhasználati ráutalással Frászkarika címmel nyílt meg a Godot Galériában feLugossy László – (a „fe” annyit tesz, hogy fenomenális), ismerős-, baráti és művészkörökben Laca – kiállítása.

Az emberiség történetének legnagyobb, emberek által okozott katasztrófáját dolgozta fel az HBO minisorozata, a Csernobil. A film az apró részletekre fókuszálva, kegyetlen őszinteséggel képes átadni a reménytelen félelemmel átitatott, bürokratikus világot, amire a már számtalanszor leírt és elmesélt puszta történelmi tények nem képesek – mindezt hatásvadász eszközök nélkül, a hátramaradt kép- és videofelvételek pontos lemásolásával.

Annyi minden, hogy leírni is sok: Munkácsy-díjas festőművész, grafikus, aztán zenész, zeneszerző, filmrendező, videóművész, producer, digitális művész, webdizájner, tévés showman… Én csak annyit tudok biztosan, hogy sajátosan absztrakt/konstruktív képeket fest, és freejazzt játszik többféle szaxofonon, fuvolán, kis és nagy méretű fúvós hangszereken. És azt, hogy világcsavargó. Meg azt, hogy annak idején ő írta-szerezte az A. E. Bizottság városszerte énekelt „Szerelem, szerelem, köpni kell, köpni kell!” alapérzelmi slágert. Wahorn Andrással erről és mindenféléről szőjük kalandosan a szóhálót.

A magyar könnyűzenei élet egyik megkerülhetetlen állomása Pécs. Innen indult világhódító útjára a Kispál és a Borz, a 30Y, a Halott Pénz, a Punnany Massif, Takáts Eszter vagy a Junkie Jack Flash formáció. Lévai Balázs rendező Szabó Simonnal karöltve egy abszurd, zenés oknyomozói utazásra invitál minket, ahol a zenekarok segítségével megpróbálják megtalálni a pécsi zenei esszencia forrását. Pécsi szál-kritika.

Tele van a művészet – a színház-, a film- és a zenetörténet – olyan egyéniségekkel, akik több ágazatban jeleskedtek, jeleskednek. Ha beindítjuk a saját, belső keresőnket, előbb-utóbb kihozza Kálloy Molnár Pétert: nem egy úton jár, hanem agyal és teper végig egy oldalágon, aztán visszatér… így pörgeti az életét. Felmerül a kérdés, hogy a reneszánsz típusú összművészt áldja vagy veri a sors.

Felgördül a függöny, előtárul egy elegáns lazasággal berendezett szobabelső, bájos fiatalok, ünnep, derű és poénkodás… Felhőtlenül ragyog a képletes égbolt, aztán villám cikáz, és… zsupsz!

Tizennyolc éve működik többnyire a Mikszáth Kálmán tér 2.-ben lévő ház második emeleti lakásában, a Bázison az ország egyik legkülönösebb, független teátruma, a Maladype Színház. Balázs Zoltán az alapítója, a társulatvezetője, a rendezője és a színésze; ízig-vérig a motorja. Róla és a csapatról beszélgettünk. Meg mindenről…

Februárban egészen sokszor voltam színházban, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen megrendezett, művészeti egyetemek nemzetközi találkozóján (Festival Art Cinema Theatre = FACT) látott előadások mellett a karácsonyi ajándékjegyek legtöbbje is erre a hónapra szólt. Az egyetemen lévő külföldi előadások sajnos nem tettek rám mély benyomást, a budapesti „menő” kőszínházak (Katona, Örkény, Radnóti) egy-egy produkciója viszont annál inkább. Mégsem ezekről az előadásokról szeretnék beszélni, annak ellenére, hogy bőven lehetne elemezni őket, és a maguk nemében szinte tökéletes produkciók. Viszont legyenek bármennyire is jó kőszínházaink, oda kell figyelnünk a független társulatokra és az alternatív színházra. Pontosan olyan előadások miatt, mint a Tünet Együttes Sóvirága.