Bejegyzések innen:
Online
„Megérkeztünk a legjobb ligába”
A Nemesys Games nemrég azzal került be a hírekbe, hogy izgalmas virtuálisvalóság-kampányt készített a Liptonnak, de emellett a számítógépes játékok piacán is igen aktívak. Sőt szintet lépve a világ élvonalába kerültek – derült ki a Józsa Szabolcs ügyvezetővel folytatott beszélgetésünkből, akivel azt is megvitattuk, mi lehet a VR jövője.
Márkák a vásznon
Olykor bosszantóan az arcunkba tolják, néha viszont ügyesen elrejtik a történetben, de bárhogyan is sikerül, a termékelhelyezés szinte megkerülhetetlen eleme lett a filmeknek, hiszen a marketing egyik leghatásosabb formája lehet, ha jól csinálják.
Huawei versus Apple: ki a nagyobb vesztes?
Erős évet zárt a globális techpiac: az Apple rengeteg pénztől esett el, a Huawei forgalmazását pedig betilthatják az Egyesült Államokban. A két társaság fölött gyűlnek a viharfelhők, pedig korántsem könnyű eldönteni, hogy vajon hibáztak-e a működésük során. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
A fiatalok kihúzták a szőnyeget a marketing alól
Viselkedési jellemzőik mellett egyre több szó esik a Z generáció fogyasztási és vásárlási szokásairól is. Vajon a hagyományos marketingnek még van létjogosultsága az esetükben, vagy teljesen új utakat kell keresnie a szakmának? Erről beszélgettünk két generációkutatóval, Bernschütz Máriával és Steigervald Krisztiánnal.
Erősödik a mobilfizetési piac
Az átalakuló pénzügyi tranzakciós formákról és a mobilfizetés erősödéséről, valamint a nagy techcégek új, pénzügyi szolgáltatási kilátásairól is szó esett a Portfolio Banking Technology 2018 konferenciáján.
Évről évre nő az e-kereskedelem, és egyre durvábbak az átverések is
Folyamatosan növekszik az e-kereskedelmi piac, egyre nagyobb az igény a kényelmes vásárlás iránt. Ugyanakkor a piacot meg kell regulázni, sok versenykorlátozó módszert alkalmaznak az online platformok vezetői, de a Black Friday alkalmával is számos simlisséget lehetett tapasztalni.
A szocialista reklámvilág
A magyar reklámok hőskorának sokan az előző rendszer tévéfilmjeit tekintik, bontott csirkével, véres hurkával, Skála Kópéval és alulöltözött hölgyekkel együtt. De egyáltalán mi indokolta, hogy azokban az évtizedekben reklámok szülessenek?
Pókember nem kap jó munkát, de te igen! – Szűcs Gergely influencer Metaszkópja
A vlogolás mára igen elterjedté vált – a közösségi média egyik izgalmas kommunikációs eszköze az influencerek közkedvelt terepe lett. Szűcs Gergely YouTube-csatornája, a Metaszkóp egy kiemelkedő kezdeményezés – népszerű kommunikációs elméletek átadására törekeszik különböző popkulturális referenciákon keresztül. Han Solo és a motivációelmélet, az Avengers és a szervezetfejlesztés, a Lannister testvérek és az önismeret. Izgalmas kombinációk, megnyerő, lelkesedő és okos előadó, hasznos tanácsok, fontos témák, és természetesen a felhasználói hit – mi kellhet még?
A mobil mint adatforrás
Mire használható a marketingben a mobilos helymeghatározás, és hogyan kerülhető el, hogy a felhasználók zavarónak érezzék az ennek segítségével kiszolgált reklámokat? A Blis kutatási vezetőjével, az Internet Hungary konferencia alkalmából Magyarországra érkező Alex Wrighttal beszélgettünk.
Neten támadó sorozatok
Elmúltak azok az idők, amikor az on-demand műsorszolgáltatók még csupán kísérleti jelleggel, mézesmadzagnak készítettek egy-egy saját gyártású filmet vagy sorozatot. Mára a Netflix és az Amazon a legnagyobb csatornák kihívójává vált a produkciók terén is.