Bejegyzések innen:

Startup

Egy budapesti székhelyű fejlesztőcsapat újratervezte és kültéri használatra alkalmassá tette a hagyományos 230 voltos csatlakozót. Az okostelefonos alkalmazással működő Voltee töltő bármelyik villanyoszlopon telepíthető városszerte, és nemcsak elektromos járművek, hanem más eszközök is tölthetők róla.

A sikeres vállalkozásokhoz nem szükséges „feltalálni a spanyolviaszt”. Ezt bizonyította be Koltai Balázs üzletember is, aki mindössze harmincévesen már hat nyereséges cég tulajdonosa, és nem is akarja eltitkolni, hogy ötleteit hazai vagy külföldi mintákból merítette. Az első és legnagyobb vállalkozása, a Pániq-szoba ma már három kontinensen van jelen. Ehhez persze szükség volt bátorságra, egy kevés tőkére és sok kreativitásra – na meg a fogyasztói igények folyamatos nyomon követésére.

Mivel a tanulás is egyre inkább átcsúszik az online térbe, néhány egyetemista szükségét érezte egy olyan közösségi platformnak, amellyel a hallgatók és az oktatók közösen szerkeszthető tananyagot készíthetnek – így kifejlesztettek egy alkalmazást, a Cogitót. Majtán Máté ügyvezető igazgatóval és Stubnya Bence értékesítési és marketingigazgatóval beszélgettünk.

Januárban ismét kitárta kapuit a CES, a világ legjelentősebb technológiai szakkiállítása, amely idén az emberiség aktuális problémáira kereste a megoldást – így többek között a környezetszennyezésre, a kiberveszélyre, az egészségügyi gondokra, az energiaellátásra, az aszályra vagy más természeti katasztrófákra. A Las Vegas-i szakkiállításon több magyar cég is részt vett.

Az utóbbi években nagyon felpörögtek a nagyvállalati inkubációs törekvések, amelyek jellemzően a fővárosra fókuszálnak, általában részesedésért cserébe, iparág-specifikusan működnek, és szinte minden nagyobb szektor képviselteti is magát az ökoszisztémában.

A 2017-ben indított Start it @K&H csapata arra törekszik, hogy az inkubációs program minden résztvevőjének a legtesthezállóbb, magas szakmai értéket képviselő támogatást biztosítsa. Az inspiráló irodai környezet és a vállalkozási ismeretek gyakorlati oldalát részletesen megismertető képzési program mellett a különböző iparágakban jeleskedő nagyvállalati partnereink által nyújtott előnyök is jelentős segítséget jelenthetnek az inkubált csapatoknak. Németh Balázzsal, a K&H divízió-, illetve a Start it @K&H inkubátorprogram vezetőjével beszélgettünk. 

Tizenhét nemzetközi elismerés, kiváló ízkombinációk, egyedi dizájn – így lehetne röviden jellemezni a gyerekkori álomból született Bonbonier kézműves csokoládét. Az egyik alapítóval, Csomor Tamással beszélgettünk a Király utcai kis kávézó-csokizó-sütizőben.

Ki ne ismerné a hatalmas gyümölcsdarabokkal tarkított kézműves csokoládét, a chocoMe-t? Azt azonban kevesen tudják, hogy a nemzetközileg is elismert márka egyszemélyes vállalkozásként indult egy budapesti, XIII. kerületi, apró kis műhelyben. Mészáros Gábor a semmiből épített fel exkluzív világmárkát – gondosan figyelve az alapanyagok minőségére és a marketing kiépítésére. A Business Class Magazin is ellátogatott a világ egyik legfinomabb csokiját készítő gyárba, a chocoMe-be.

Magyarország a régiós startuptérkép közepén helyezkedik el, de Budapest, Bécs és Prága között erős verseny alakult ki. Ez annak is köszönhető, hogy multinacionális vállalatok sorra nyitják az inkubációs programjaikat a fővárosban. Cikkünkben elemezzük a lokális helyzetet, megmutatjuk, hogyan kell sikeresen futtatni egy accelerator projektet, és hogy melyek a legígéretesebb európai vállalkozások, valamint arról is beszámolunk, hogy mi a startup és a scealup között a különbség.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően a fogyasztói trendek az online vásárlás irányába mutatnak. A szupermarketek széles kínálata és az igen eltérő árak miatt azonban gyakran nehéz eldönteni, hogy hol érdemes bevásárolni. Erre a problémára talált megoldást a Smartkosár.hu csapata: született egy weboldal, amelynek segítségével összehasonlíthatjuk az online bevásárlóközpontok árait, így jelentős költséget spórolhatunk meg bevásárláskor.