fbpx

„A társadalom 4 százaléka szociopatákból áll, akik szívesen játszanak olyan játékkal, amelynek a főszereplője egy sorozatgyilkos, aki nőket erőszakol meg” – állítja a Rape Day névre keresztelt program kitalálója. A játék nagy port kavart, hiszen bekerült a legnagyobb online áruház kínálatába, ám végül a Steam betiltotta. Szakpszichológus segítségét kértük, hogy kiderítsük, milyen hatással lehet a társadalomra az erőszakos tartalmak terjedése.

Trencsényi Józseffel, az Artex Games tulajdonos-ügyvezetőjével a mobiltelefonos játékfejlesztés titkairól beszélgettünk. Megtudtuk például, kik játszanak a legtöbbet puzzle típusú játékokkal, mire buknak a fiatalok, és lehet-e belőlük pénzt keresni.

A Nemesys Games nemrég azzal került be a hírekbe, hogy izgalmas virtuálisvalóság-kampányt készített a Liptonnak, de emellett a számítógépes játékok piacán is igen aktívak. Sőt szintet lépve a világ élvonalába kerültek – derült ki a Józsa Szabolcs ügyvezetővel folytatott beszélgetésünkből, akivel azt is megvitattuk, mi lehet a VR jövője.

Minden felnőttben él még az a gyerek, aki egy nehéz hét után előkapná a sufniból kedvenc hősének kardját, és „párbajra hívná” barátait egy város melletti erdőben. Ezt az élményt nyújtják a klasszikusnak számító akciófilmekben megjelenő fegyverek tökéletes másolatai – a Sító kések. Az egyszemélyes vállalkozás kreatív tulajdonosával, Seres Lajossal az ötletéről beszélgettünk, és arról, hogyan jutott el a céljáig, miközben kipróbáltuk a Rambo-kések éles pengéit, magunkra kaptuk Amerika Kapitány pajzsát, és próbáltuk megemelni Thor vaslemezekből hegesztett, súlyos pörölyét.

Lehet még újat mutatni a társasjátékok piacán? A magyar fiatalokból álló Antler Games csapatának sikerült egy olyan egyedi koncepciót kitalálnia, amellyel alig néhány nap alatt elérte a Kickstarteren a kitűzött célját – és nem állt meg az első játék sikere után. Drozdy Andrással, a cég egyik alapítójával beszélgettünk.

A szakember még megélte az e-sportokat megelőző cyber games-időszakot, a Battlefieldben volt érdekelt, „tankozott”. Később lett a Battlefield.hu szerkesztője, főszerkesztője, majd tulajdonosa, most pedig a Magyar E-sport Szövetséget (HUNESZ) vezeti. A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB) keretein belül 15 millió forintot osztanak ki. Biró Balázzsal a liga felépüléséről, a játékosbázis növekedéséről, valamint a karrierlehetőségekről is beszélgettünk.

Török Balázs, ismertebb nevén Kodiak a magyar e-sport legendás figurája, aki a Counter-Strike nevű videojátékban több csapatával is világszintű eredményeket ért el. Neki sikerült az a bravúr, hogy az aktív versenyzői pályafutása után is azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret. Streamel, többezres követőtáborral rendelkező YouTube-csatornát üzemeltet, edzősködik, és néha interjút ad. Röviden: minden tevékenységében játszik.

Ez csak rajongással és hozzáértéssel megy: a négy legnagyobb hazai képregénykiadó

A világ legismertebb és legsikkesebb alapdarabja kortól és testalkattól függetlenül minden nő ruhatárában megtalálható. Egyszerű szabásvonalai és kötetlen díszítései miatt szinte bármilyen eseményen megállja a helyét a kis fekete ruha. A könnyen felvehető, elegáns öltözék elterjedését a XX. század első felétől Coco Chanel nevéhez kapcsolják a viselettörténészek, a kialakulása és napjainkra gyakorolt hatása azért ennél összetettebb. Készen állnak arra, hogy egy stílusos időutazás keretein belül – a divat szerteágazó bugyrait érintve – megismerjék a kedvenc ruhadarabunk izgalmas történetét?

Mi a hús valójában? Íz, vagy inkább állag? Vajon a húskészítésnek kötelező feltétele, hogy állati eredetű legyen? A Beyond Meat által gyártott készételek közelebb hoznak ezen kérdések megválaszolásához – a Vegan Love élményvacsoráján jártunk.
SHARE

Hírek


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/www/wp-content...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34