fbpx

Az Indivizo a megújuló HR-módszereket figyelembe véve segíti a vállalkozások kiválasztási folyamatait kompetenciaalapú játékok, tesztek és videointerjúk segítségével. A magyar startup elsődleges szempontjairól és a szoftver lehetőségeiről Illés Kata és Holics András alapítókat kérdeztük.

A június elsejétől kinevezett szakember több mint 15 éve került a vállalathoz, első megbízatása egy üzleti modell összeállítása volt egy távközlési szolgáltatónak, onnan küzdötte fel magát a nemzetközi státuszig. Véleménye szerint sok esetben a cégek biztonságos működése – GDPR ide vagy oda – a szerencse függvénye volt, továbbá úgy véli, hogy nyolcévnyi átlagfizetésünket kellene félretennünk ahhoz, hogy egy 70 négyzetméteres lakást vegyünk magunknak, valamint a CSOK önmagában nem elég arra, hogy minden társadalmi réteg lakásnehézségét megoldja.

Ez volt a Sziget: 2018.08.10., péntek     

A Dérynének nincs, és sosem volt üzleti terve, marketingterve, célcsoportja. Egyetlen célja megmenteni és újjáépíteni egy 100 éves urbánus intézményt – vallja Kovács Kristóf, a Déryné Bisztró tulajdonosa. Hogy sikerült, afelől semmi kétség, mégis tovább faggattuk a több mint egy évtizede fennálló, kultikus budai étterem kontinenseken átívelő sikerességéről.

Kora reggel az igazgató úrral együtt érkezünk a Nemzeti Színház tágas, kényelmes, teleplakátolt, kék szőnyeggel borított irodájába, ahonnan csodás panoráma tárul elénk. Miután Vidnyánszky Attila kávéval és csokoládéval kínál minket, elhelyezkedünk a kényelmes fotelekben, és beszélgetni kezdünk – miről másról, mint a Nemzeti Színházról, Beregszászról, apa és fia szakmai kapcsolatáról, közösségről, társulatról, színházi nyelvekről, a kritika megítéléséről vagy a nézők szeretetéről. Vidnyánszky Attilát és színházát kezdetben sok politikai támadás érte, a kétes megítélésű intézménynek ma markáns törzsközönsége van, az igazgató által képviselt színházi nyelv pedig magáért beszél. Aki kíváncsi, nézze meg a Nemzeti előadásait, vagy járjon el az itt meghonosított, egyre nívósabb MITEM (Madách International Theatre Meeting, magyarul Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) fesztiválra. Az igazgatói címet idén újabb öt évre elnyerő rendező-igazgatóval beszélgettünk.

Bánhidi Brigitta vezetőfejlesztőt a kis- és középvállalkozások előtt álló speciális kihívásokról, a kultúra- és generációváltásban alkalmazható módszerekről kérdeztük.

Belegondolni is nehéz, hogy a The Coca-Cola Company hány milliárd szomjazó állampolgárt elégít ki nap mint nap. Niklós László értékesítési gyakornokból lett a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, így a világ egyik legemblematikusabb márkájának magyarországi első embere is. Műanyagszennyezésről, egészségtudatosabb életmódról, marketingről és a konkurenciáról beszélgettünk vele, valamint megkérdeztük azt is, hogy mennyire kell tartanunk a hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékektől.

A MentorFM célja a magyar vezetők személyiségfejlesztése, a hatékonyság és a célorientáltság elősegítése, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának javítása. Az oldal születéséről és működéséről Dunder Krisztián alapítóval és Mezei Alexandra felelős szerkesztővel beszélgettünk.

Az idegtudományok felhasználásával nyújt segítséget reklámfilmek kutatásához egy magyar startup cég fejlesztése, amellyel a marketingesek hatékonyabb hirdetéseket, a nézők pedig színvonalasabb tartalmakat kaphatnak. A Synetiq ügyfélkapcsolati vezetőjével, Halmos Júlia Csengével beszélgettünk az ötlet megszületéséről, a kutatási folyamatokról és az eredményekről.

Ha nem vesszük a lokális politikai mozgásokat, a szabadkereskedelem okozta feszültségeket, akkor is vannak olyan szférák, amelyek az átlagosnál megosztóbbak. A dohányipar ilyen. Orosz Zoltán közel 26 éve kezdett a konszern berkein belül tevékenykedni, és nem a Pécsi Dohánygyár vezetése volt az egyetlen nagyszabású feladat, amelyet rábíztak. Megjárta Londont, Svájcot, Szaúd-Arábiát – és ki tudja még, mi mindent. A dohányzási szokásairól, a törvényekről, a konkurenciáról beszélgettünk, valamint megtudtuk azt is, hogy miképpen lehet marketingtevékenységet végezi egy olyan cégnél, amelynél tilos a reklám.
SHARE

Hírek


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/www/wp-content...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34