fbpx

Néhány évvel ezelőtt indult Magyarország első crowdtesting-szolgáltató cége, a Testbirds, ami azóta több mint 20.000 magyar tesztelővel rendelkezik, akik távmunkában, kényelmes otthonukból, saját eszközeiken tesztelik a legújabb szoftvereket. Lichter Tamással, a Testbirds ügyvezetőjével beszélgettünk szolgáltatásaikról, üzleti modelljükről, regisztrált felhasználóikról és ügyfeleikről.

2015-ben visszatért, a saját elmondása szerint kacatpopot játszó, 2007-ben feloszlott Amorf Ördögök zenekar, melynek alapító tagjai többek között a Magashegyi Undergroundnak, Odettnek vagy a Péterfy Bori & Love Bandnek is dalszöveget író TARISKA SZABOLCS; az utóbbi zenekarból ismert, ám más formációknak is zenéket író billentyűs-zeneszerző TÖVISHÁZI AMBRUS és az immáron saját zenekarral rendelkező, régebben a Krétakör társulatában és a Nemzeti Színházban is játszó színész-énekesnő PÉTERFY BORI. A három alkotóművészt többek között zenekaruk visszatéréséről, a zenészek közti barátságról és a magyar könnyűzenéről kérdeztük hármas interjúnkban.

Izé Rosé, Tikkadt Szöcske, Bubbles Spritzer, HELL ENERGY. Nemcsak a frappáns névválasztás közös a négy termékben, hanem a magyarságuk is. Ugyanakkor az első háromra a szegmens kihívásai várnak, fiatalságukból adódóan, ellentétben az utolsóval, amely a nemzetközi ismertségig jutott. Többek között a túlélés receptjéről kérdeztük ezen cégeket.

Senki sem születik sikergyárosnak, a kreatív produceri munkakör is rengeteg zsonglőrködéssel jár, és az HBO-sorozatok sikerei nagy hatással voltak és vannak a magyar sorozatgyártásra és annak felélénkülésére. Krigler Gábor, az HBO Magyarország kreatív producere az Aranyélet sikeréről, a Terápia folytatásáról és egy új sorozat tervéről mesélt a Business Class Magazinnak. …

Küldetéstudat, avagy tudatos küldetés? A Hiventures csapata számára e kettő, már indulásukkor sem volt kérdés. S hogy mi vitte rá őket arra, hogy állami tulajdonú, kockázati tőkealap-kezelőként, illetve mint az MFB Csoport Tagja, uniós és saját forrásokból egyaránt, több milliárd forintnyi tőkével nyújtsanak segítő kezet a magyarországi, inkubációs, magvető és növekedési, befektetési szakaszban járó, innovatív és startupvállalkozásoknak? Többek között erről is beszélgettünk Kisgergely Kornéllal, a Hiventures vezérigazgatójával.

Az elmúlt hetek, hónapok leghangosabb slágerterméke volt a Budapesten megrendezésre került sportesemény. Nem lehetett úgy belelapozni egy újságba, hogy ne írtak volna róla, leülni egy asztaltársasághoz, hogy ne kerüljön szóba, de még a gyerekek is égtek a vágytól, hogy lássák „Katinkát”, vagy a „srácoknak” becézett férfipoló-válogatottat. Összegyűjtöttük a nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedőnek számító, hangos és rangos, ám kritikáktól sem mentes eseménnyel kapcsolatos tényeket, az olvasókra bízva a mérlegvonást, amelyhez segítség gyanánt megszólaltattuk a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibort, volt vízilabda szövetségi kapitányt, valamint Szántó Dávidot, a világbajnokság sportigazgatóját.

A szenvedélyről általában az élet élvezetes dolgai, mint például a szerelem, a gasztronómia, esetleg a játékszenvedély jutnak először eszünkbe, de valljuk be, a legritkább esetben a munka. Pedig, ha alaposabban körüljárjuk a témát, elég egyértelműen kiderül: a szenvedély hatékonyabbá teszi a munkavégzést, új sikerekre ösztönöz, erősíti a csapatkohéziót és csökkenti a fluktuációt. Azaz mind a cégeknek, mind a munkavállalóknak megéri ennek megőrzésére időt és energiát fektetni.

A patinás olasz luxusmárka egymásba fonódó GG betűi, a Forbes szerint 2015-ben 12,4 milliárd dollárt értek, így ezzel a Gucci, a világ 38. legértékesebb cégeként magabiztosan tartja az őt megillető helyét. Téved, aki azt gondolja, hogy a Gucci egy túlmisztifikált újgazdag játszótér a felső tízezer számára, ugyanis a magas minőségű termékeivel ismertté vált brand története 1921-ig nyúlik vissza. Vajon hogyan lett a londoni Hotel Savoy inasának dédelgetett álmából a világ vezető divatbirodalma? Az ikonikus divatcég születését, szárnyalását és annak mélypontjait mutatja be a Business Class Magazin, az alapító Guccio Gucci első rajzaitól Tom Ford sikerein át Alessandro Michele extravagáns látásmódjáig.

A Business Class Magazin életében legutóbb a Heineken versus Csíki Sör története kapcsán találkoztunk ekkora nyilatkozatstoppal a multinacionális cégek részéről, mint most a pszichológusok oldaláról. Forró a talaj sokak számára, nem lehetnek biztosak abban, hogy mit mondhatnak és mit nem az új BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) gyerekek integrálását szabályozó törvénnyel kapcsolatban, amelyről az említett szakemberek mellett pedagógusokat is kérdeztünk.

Az okostelefonok korában számos tanulást elősegítő applikáció teszi könnyebbé – és nem mellesleg bárki számára ingyenesen elérhetővé – az ismeretszerzést. Ma már szinte mindenre találunk alkalmazást. Cikkünkben bemutatjuk a nyelvtanuláshoz, ismeretszerzéshez, logikai önfejlesztéshez és a különböző szakterületeken szükséges tárgyi tudás elsajátításához hasznos szoftvereket.
SHARE

Hírek


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to save temporary file for atomic writing. in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:34 Stack trace: #0 /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/www/wp-content...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /www/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 34