fbpx

„Az elején éreztem, hogy nem vesznek komolyan, főleg a modell múltamból adódóan.” Tomán Szabina Magyarország egyik legsikeresebb és legismertebb vállalkozója, mentora, életmódprogramja országosan ismert és sikeres, brandje pedig egyre több helyen kerül bevezetésre külföldön is. A cégvezető-alapítóval mentorációról, az üzleti létről, építkezésről és a nőkről beszélgettünk.

Azt már egy hobbi-órakedvelő is tudja, hogy akkor tart(hat) az örökkévalóságig, ha megkapja a megfelelő karbantartásokat 5-7 évente. Ugyanez vonatkozik a pontosságra, az elegancia pedig nem feltétel a

Egy nagyteljesítményű sportoló, aki nem fitogtatja tehetségét, és szereti a visszafogottságot: ez az új Porsche 911 GT3, Touring csomaggal. A legújabb, 510 lóerős GT-autó hetedik kiadása mostantól elérhető a vásárlóknak azzal a felszereltségi csomaggal, amely annyira népszerű volt az elődjénél. Nem biztos hogy ezzel a kocsival fogsz bevásárolni járni a városba, de  a mindössze 1418 kilogramm tömegű, letisztult 911 GT3, alapfelszereltségként hatsebességes, manuális váltóval szerelt GT most először a Touring csomag részeként felár nélkül a 7-sebességes PDK duplakuplungos váltóval is kombinálható, hogy biztosan ne okozzon problémát a városi araszolás senkinek.

Szabó Ervin 2016-ban kerül a Kulcs-Soft Nyrt.-hez, 2017-ben veszi át a cég vezetését, de rövid idő után küldetése túlmutat a vállalatvezetésen. A kidolgozott stratégia új lendületet hoz, aminek a sikerét jól mutatja, hogy cég folyamatos növekedésben van, a cég értéke megtöbbszöröződött az elmúlt évek alatt és ennek dinamikáját a pandémia sem törte meg, sőt!

Biztonságos és hatékony megoldást nyújt az albérleti piac szereplőinek egy magyar fejlesztésű új applikáció. Az ingyenesen használható Albee átláthatóan közvetít a bérlők és bérbeadók között, a rendszerben egyebek mellett a lakásról készült állapotfotókat és az ingatlanhoz kapcsolódó számlákat is lehet tárolni, de a felek bármilyen probléma kapcsán is gyorsan tudnak kommunikálni egymással.

30 éve alapította meg első közös cégét Falk György és Voloncs György. A két mérnök-üzletember nevéhez fűződik a 3D nyomtatás technológia magyarországi bevezetése és meghonosítása, az első magyarországi forgalomban kapható vektoros térkép, valamint digitális fényképezőgép is, de a VARINEX Zrt. Szent László koponyáját is kinyomtatta, és a bangladesi ikerpár szétválasztásában is részt vett, valamint a járvány alatt kétezer egyedi alkatrészt gyártott a hazai fejlesztésű lélegeztetőgépek számára.  A jubileum alkalmából beszélgettünk velük, valamint a cég ügyvezető igazgatójával, Fehér Zoltánnal. 

A Nissan nemrég lerántotta a leplet a világ számára a 2021-es Nissan Patrol NISMO-ról, amivel új fejezetet nyitott a Nissan teljesítmény-márkájának történetében. A legendás Patrol a lenyűgöző külsőt kombinálja egy luxusautó kifinomultságával és egy sportkocsi teljesítményével. Az 1951-ben napvilágot látott SUV kizárólag a közel-keleti régióban lesz elérhető és bevezetésével kezdetét veszi egy egész éves ünneplés a Nissan Patrol 70. születésnapjának apropóján.

Van egy különleges bája annak, amikor az elképesztő profitot termelő svájci luxusipar nekiáll jótékonykodni. Alapvetően ez jó. A szándék jó, mégis többen úgy gondolják, hogy képmutatás, hiszen a gyártók sokkal többet tehetnének, mint egyetlen óra elkészítése, kétévente.

Fák köré kifeszített színes vitorlapongyolák, az esztergomi vonat dübörgése, fűben heverő kerékpárok, játszótéren szaladgáló gyerekek, kutyák, izgalmas DJ-szett, fiatalos közösség, környezettudatos szemlélet, egészséges étrend és naplemente. Kell ennél több egy nyári estéhez? A Kabinban jártunk. 

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. 
SHARE

Hírek