Az egészségügy egy rendkívül szerteágazó terület, amit a technológia segítségével okosabbá lehet tenni – vallják a Bene Studiónál, ahol innovatív egészségügyi megoldásokat létrehozó cégek között segítenek integrálni az iparági tudást.

Vita tárgyát képezte a fővárosban épülő szuperkórháznak is nevezett centrumintézmény, amely számos szakpolitikai kérdést vetett fel. Abban a szerencsés helyzetben volt részünk, hogy Dr. Cserháti Pétert, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosát tudtuk telefonvégre kapni, amíg Pécsre tartott egy konferenciára.

A cukorbetegség valójában nem egy betegség, hanem egy állapot, amelynek minősége nagyban múlik a betegek tudatosságán. A kegyetlen valóságon próbál segíteni több mint 30 éve a 77 Elektronika Kft., amely családi vállalkozásból nőtte ki magát globális vállalattá. A témával kapcsolatban Ági Tamás marketingvezetővel beszélgettünk.

A 45 éves múlttal rendelkező legendás Béres Csepp feltalálójának fiával, dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével beszélgettünk édesapja kutatói tevékenységéről, korát meghaladó felfedezéséről, az őt ért meghurcoltatásokról, a Béres márkanév kialakulásáról, a sikeres vállalkozás fennmaradásának titkairól, az üzleti modellről, a készítmények hatékonyságáról és hosszú távú terveikről.

Egy magyar startup innovációs fejlesztésének köszönhetően már a régi – de 16 évesnél nem idősebb – autókat is lehet okosítani, és bár nem lesz menő műszerfaluk, mint a Teslának, a beépített kommunikációs eszközzel minden adat, amit begyűjt a rendszer az autóról és a járművezetőről, ugyanúgy lekérdezhető lesz, mint új társaiknál. Varga Péterrel, a Konetik technológiai igazgatójával beszélgettünk a vállalkozásuk ötletéről, az eszköz egyediségéről, az üzleti modelljükről és hosszú távú céljaikról.

Egy mérnöki szolgáltatásokat nyújtó cég egyik alapítójával beszélgettünk a kísérletezés fontosságáról. Varga Balázs, a MechatroMotive vezetője aktív társadalmi szerepvállalásban népszerűsíti a mérnöki szakmát és a vállalkozói létet. Mérlegre tettük az adatokat és az intuíciót, a mérnöki sikeresség tükrében.

Az utazás a kaland, a szabadság szinonimája, és sokunk fejében még mindig szorosan összefonódik a jó egzisztenciával. Azonban az utazási lehetőségek az elmúlt 5-10 évben elképzelhetetlen mértékben megváltoztak, a régi akadályok nagy része mára már megszűnt. Tényleg szinte mindenki utazhat, legyen szó egy egyhetes nyaralásról vagy éppen egy több hónapos folyamatos vándorlásról, nincsenek korlátok. Ennek köszönhetően egyre ismertebb és elterjedtebb az életvitelszerű utazás mint életforma.

Legalábbis a Tesco dolgozói biztosan. Az elmúlt hetek, hónapok az áruházlánc és a szakszervezetek képviselői között zajló bértárgyalásokról, illetve az első történelmi jellegű, országos szintű „munkakerülésről” szólt.

Libikókázni a világon talán csak kevés gyerek nem szeret. Jó érzés, amikor egyszer fent, egyszer lent van az ember. Nem így van ez azonban az üzleti életben, ahol ez gyakorta előforduló jelenség. A gazdasági válság az egész világot súlyosan megrázta, amelyből a felocsúdni vágyók, részben a „jókor jó helyen”-nek, részben pedig a kreatív gondolkodásnak és gyors reagálásnak köszönhetik felemelkedésüket. Sajnos, az „egyszer fent, egyszer lent” címre számos olyan üzlet és márka vált várományossá az elmúlt évtizedekben, amik vagy éles hegymenet után kényszerültek lehúzni a rolót, vagy világmárka lévén, más módszereket kellett keresniük az érdeklődés további fenntartására. Ekkor bukkantak fel a pop-up store-ok, amely morzsáinak elhintésével ismét lehetőség nyílt a felemelkedésre. És hogy mit is jelent pontosan a pop-up store, annak magyarázatára és bemutatására cikkünkben vállalkoztunk.

Cserpes Istvánnal, a Cserpes Tejivó alapítójával a hagyományok újjáélesztéséről, a munkaerőválságról, a Lipóti Pékségről és a terjeszkedésről, egy új termékről, illetve a „tej ügyéről” beszélgettünk.