Napjaink legfontosabb közlekedést érintő kérdései a villany-, illetve az önvezető autók körül gyűlnek össze. Mindkettő, ha úgy vesszük, elsősorban energetikai kérdés, de jelentős társadalmi hatásuk is van. Egy magyar, AImotive névre hallgató vállalkozás az utóbbi tárgykör halmazán belül igyekszik forradalmasítani szoftverét.

A kudarcos magyar mentalitás, illetve „a szomszéd fűje mindig zöldebb”-hozzáállás sokakat késztethet elvándorlásra, mindazonáltal a jelenlegi gazdaság sem minden esetben mondható munkaerőbarátnak, elég csak a nyugat-európai alapfizetések és a honi bérezés összehasonlítására gondolni. Megvizsgáltuk, hogy a nemzetközi, felsőoktatásbeli diákcsereprogramok mennyire segítenek rá az elvándorlásra, illetve megnéztük, hogy merre mozognak manapság országunk lakói.

Az álláskeresők segítésével foglalkozó JobAngel portál alapítójával, a Jól-Lét Alapítvány személyes tanácsadójával, Fazekas Évával beszélgettünk a munkaerőpiacon való elhelyezkedés nehézségeiről, illetve arról, hogy a felsőfokú végzettségeket igazoló diplomák, a különböző, akár online kurzusokon is elsajátítható tudás, vagy a tapasztalat a fontosabb egy állásinterjún való részvételkor.

A Zyntern újgenerációs álláshirdetési platform célja egy olyan felületet megteremtése, amelyen keresztül a karrierjük kezdetén álló Y és Z generáció tehetséges fiataljai és az ennek a célcsoportnak gyakornoki és frissdiplomás munkalehetőségeket kínáló cégek könnyen egymásra találnak. Megyeri Mirtill-lel, a Zyntern egyik alapítójával beszélgettünk a startup ötletéről, az alkalmazás egyediségéről és felépítéséről.

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a közmondás. Aki pedig képes a virágokat még tovább gondolni és mondjuk kandírozni egy szál árvácskát, vagy kókuszvirágcukorba öltöztetni egy csokor koriandert, és mindezt pusztán szerelemből, az csakis egy olyan, varázslatokkal teli nő lehet, mint Némethy Nerella, a L’École de Grande Pâtisserie francia cukrász iskola megálmodója.

A komolyzene „sztárpárjaként” is említhető az operaénekesnő Kolonits Klára és Dinyés Dániel zeneszerző, karmester, zenetanár. Többek között az ő nevükhöz kötődik az Operabeavató sorozat, mely az első Ördögkatlan Fesztiválon indult el hódító útjára 2007-ben. A színészek és operaénekesek koprodukciójával fémjelzett, magyarázó betétekkel, zenei elemzésekkel telített „operarendezési folyamat” igazi hidat teremtett a sokak által talán kevésbé rajongott műfaj és a 21. századi befogadó között.

A Fishing on Orfű fesztivál az egyik személyes kedvencem, a nyár egyik fénypontja. Talán veteránnak azért nem vagyok mondható, de hatodszorra veszek részt a jeles eseményen. Habár tavaly és előtte is kihagytam a fesztivált, idén több okból is úgy döntöttem, hogy lemegyek: 10. jubileum, Lovasi András 50. szülinapi koncertje, új helyszínek – Színházkert, Tűzhöz közel színpad. Orfű – már csak a táj miatt is – az a hely, ahova tényleg érdemes visszajárni. Habár a fesztivál területe idén még nagyobbra duzzadt, még mindig el lehet mondani, hogy az egyik legcsaládiasabb rendezvény.

A nyelvtanulás motivációja ma egyszerű: kell, és kész. Munka vagy külföldre költözés miatt, vagy csak mert szeretnénk megérteni a zeneszámok szövegét az autóban, miközben a pirosnál állva hallgatjuk a rádiót. A nyelvtanulás lehetőségei azonban az elmúlt 5-10 évben gyökeresen megváltoztak. Számtalan, korábban nem létező, vagy csak nagyon nehezen elérhető módszer, eszköz áll rendelkezésünkre, a legtöbb esetben akár ingyen.

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy jegyet vásárolt egy koncertre, színházi előadásra vagy sporteseményre, majd végül nem tudott rá elmenni. Ekkor a pénzünk megmentése végett intézett pánikszerű szervezések nem minden esetben vezetnek eredménye. Az ilyen helyzetek megoldására kínál lehetőséget a Tickething, amely cég már a sógorok felé bontogatja a szárnyait.

Az élethossziglani tanulás, az állandó megújulás képessége ma már gyakori elvárás a munkahelyeken. Mivel a bennünket körülvevő világ és a gazdasági helyzet is annyira gyorsan változik, az alkalmazkodás már a legelemibb szinten, így akár a munkavállalók részéről is egyre gyakoribb elvárás. Nincs már olyan vállalat, ahol ne lennének időközönként tréningek, belső továbbképzések, vagy éppen nyelvtanfolyamok. Az sem példa nélküli, hogy valaki a karrierje csúcsán úgy dönt, hátat fordít addigi munkájának, és új szakmát kezd tanulni, életutat vált, maga mögött hagyva akár a vezetői állását. Répáczki Rita pszichológust, coachot és Kelemen Orsolya, toborzási szakembert kérdeztük. .