Posts Tagged

autó

A siker akkor édes csak igazán, ha önerőből fakad. Ha feldobnák nekem a labdát azzal a kéréssel, hogy nevezzek meg néhány iparágat, ahol a nők az idők során szinte mindvégig alulreprezentáltak voltak, nem lenne nehéz feladatom. A válasz egyszerű: az autóipart helyezném a piramis csúcsára. De ez nem lesz mindig így!

Amióta autó létezik, azóta kapcsolódik egyre több és több szakma az autóiparhoz.

Íme néhány jó tanács ahhoz, hogy az őszi autózás a lehető legoptimálisabb legyen!

A gépjármű, azaz a kocsi legáltalánosabb jellemzői, hogy épített útra szánt, legfeljebb 9 személyes, 99%-ban zárt eszköz, amely négy keréken gurul. 2019-re ott tart az emberiség, hogy az autózás a mindennapok elengedhetetlen része, valamint a gazdaság egy igen meghatározó szegmense. Maga az autógyártás rengeteg más iparágat is összeköt. Gondoljunk csak arra, hogy hányféle anyagot használnak egy autó legyártásához, fémek, fa, szénszál és más szövetbetétek, bőr – anyagok tömkelege.

Az autóipar és az óraipar bizonyos ponton mindig is érintették egymást. Sok óragyártó egy időben foglalkozott mérőműszerekkel, de olykor az autóipar – vagy a harckocsiipar – ihlette meg az órakészítőket. A legbiztosabb közös pont pedig az autósport.

Tavaly a magyar autóipar minden korábbi rekordot megdöntve 8500 milliárd forintos termelési értéket állított elő. Bár vannak még új beruházások, az utóbbi hónapokban a német és a kínai gazdaság lassulása kihat a hazai autógyártásra, mivel a termelés egy részét olyan országokba telepítik át, ahol még olcsóbb a munkaerő – mint például Spanyolországban vagy Lengyelországban –, így több leányvállalatnak tömeges elbocsátásokkal kell szembenéznie.

Az önvezető autókat fejlesztő társaság hatalmas támogatásokat kapott az elmúlt években, hogy a szolgáltatásait továbbfejlessze. Megkerestük a vállalatot, hogy megtudjuk, mire jutottak eddig.

A külföldi utazások idején az autók nagy része kihasználatlanul áll a reptereken – erre a problémára ad környezetbarát megoldást egy magyar startup. A BeeRides közösségi autómegosztó egyfelől pénzkereseti lehetőséget nyújt az autók tulajdonosainak, hogy a reptéri parkolási díj helyett bérbe adhassák a járműveiket, másfelől az országba érkező turisták az átlagos reptéri autóbérlési árak egyharmadáért kölcsönözhessék ki a parlagon heverő eszközöket – mindezt automatizált rendszerrel, elkerülve a fizikai szerződéskötés miatt kialakuló, hosszú sorokat és időveszteséget. A BeeRides egyik alapítójával és cégvezetőjével, Bősze Botond Andrással beszélgettünk a vállalkozás budapesti irodájában.

Ördög Ibolya, a Jaguar és a Land Rover márkákért felelős kommunikációs vezető szerint egyelőre inkább a prémiumszegmensben mutatkozik igény az elektromos meghajtású autókra, de egyetlen gyártó sem kerülheti el, hogy alternatív hajtásláncokat fejlesszen. Ettől persze egy sportkocsi még sportkocsi, egy terepjáró pedig terepjáró maradhat, mint ahogy attól sem tartanak, hogy a családok elfordulnának az autóvásárlástól.

Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Kft. PR-menedzsere a csoporthoz tartozó márkák újdonságai mellett a közeli és távolabbi jövő autóipart és mindennapi életet érintő változásaiba is bevezetett minket.