Posts Tagged

HBO

A hazai forgatókönyvírás kiemelkedő alakja Tasnádi István József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, rendező, aki az Aranyélet mellett a Terápia magyar adaptációját is vezető íróként jegyzi. Ez alkalommal mégsem vele, hanem a harmadik évadra szó szerint hazaérkező két forgatókönyvíró-társával, Vancsik Péterrel és Vanicsek Olivérrel beszélgettünk, akik a névhasonlóság ellenére nem rokonok. Ugyanakkor roppant kalandos és izgalmas úton kerültek egy asztalhoz a sorozat befejező évadára. Hogy mindez hogyan történt, mivel járt, és egyáltalán, hogyan látja egy Németországban élő, komoly szakmai múltú és egy Amerikát megjárt pályakezdő, de igen ígéretes tehetség a hazai forgatókönyvírás helyzetét – erről beszélgettünk egy izgalmasat.

Once in a lifetime – ezt jelentette Mátyássy Áron és Dyga Zsombor rendezőknek, valamint Marosi Gábor vezető operatőrnek elkészíteni az Aranyélet évadait. A befejezés után a forgatás nehézségeiről, társadalomkritikáról, sorozatgyártásról, kedvenc pillanatokról beszélgettünk, és arról, hogy a sorozat milyen szerepet töltött be az életükben. Mint egy giga nagy karácsonyi ajándék – ilyen volt az Aranyélet belülről.

Az Aranyélet harmadik évadában nagyon sok további karakter kap fontos szerepet. Ezek az alakok az eddigieknél jobban befolyásolják a Miklósi család történetét és életét. Gáll Feri (Végh Zsolt) ott van Attila mellett, és kiderül, hogy még több titkot rejteget, mint gondoltuk. Bianka, a lánya immár Márk vagány, ravasz és magabiztos barátnőjeként jelenik meg (a harmadik évadban a szerepet Staub Viktória vette át). Zebegényi Géza (Rajkai Zoltán), az ügyész Mirával nyomoz a család titkai, ügyei után, és ki tudja, hogy mi lesz ennek a kapcsolatnak a vége. Jakab Erika főhadnagy (Danis Lídia) is folyamatos kapcsolatban van Mirával – a szigorú, olykor szadistának tűnő rendőrnő alakja érzékeny színezetet kap, amikor fény derül egy titkára. Fontos szerep jut a Janka mögött álló, „klasszikus korrupt” Boros Zsuzsa államtitkárnak (Fullajtár Andrea), akinek gyászoló anyaként szintén megmutatkozik az emberi oldala. Feltűnik több teljesen új szereplő is, az egyik ilyen az igazságért harcoló, szentvázsonyi főszerkesztő, Barbara (Bakonyi Csilla), aki érdekes kapcsolatba kerül Attilával. Az Aranyélet színészei meséltek nekünk.

Ha az Aranyélet harmadik évadát a Miklósi család viszonylatában vizsgáljuk, általánosságban mondhatjuk azt, hogy a család mindegyik tagja megérett. A szereplők külön-külön, de családként is biztosabb lábakon állnak. Különböző életkorban és -szakaszban, de mindenki végigjárja a felnőtté válás kálváriáját. A gyerekeknél ez inkább az elszakadásban, függetlenedésben mutatkozik meg (Mira önálló akciói, összeköltözése Zebegényi Gézával; Márk saját vállalkozása, Biankával való kapcsolata). A szülőknél az érési folyamatot a külső tényezők befolyásolják – egyszerűen elkerülhetetlen, hogy döntéseiket jobban átgondolják, hiszen Jankából polgármester, Attilából pedig nagyvállalkozó lesz. Ám ez a „menőség” nemcsak Miklósiékat, hanem az őket alakító színészeket is jellemzi. Két évad alatt hatalmas népszerűségre tettek szert, és talán nem túlzás úgy emlegetni őket, mint: Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Olasz Renátó, Döbrösi Laura – az Aranyélet sztárjai. De mit szólnak ehhez ők? Hogyan élték meg a harmadik évadot és a karakterük fejlődését? Milyen a személyes viszonyuk a szerepükhöz, és az mennyire került közel hozzájuk? Az Aranyélet-család mesélt nekünk.

Elkészült az Aranyélet című, az HBO Europe saját gyártású magyar sikersorozatának befejező, harmadik évada, amely lezárja Miklósiék keserédes kalandjait, és nyugvópontra kíséri az ügyeskedő család négy szereplőjének történetét. Azt, hogy ez Magyarország legsikeresebb televíziós sorozata, a rajongói várakozások és a sorozat körüli buzz is igazolja. Összesen négy évig dolgozott rajta egy közel 250 fős állandó stáb. Két kamera, két rendező, nemzetközi követelmények, nagyjátékfilmes budget és feszített tempó jellemezte az Aranyélet forgatásait, az utolsó évad pedig nemcsak a képernyőn, hanem a háttérben is tartogatott meglepetéseket az alkotóknak. Hogy mi mindent, arról egy, a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai épületében zajlott forgatáson tett látogatásunkon mesélt Angyalosy Eszter, az HBO Europe forgatókönyv-fejlesztésért felelős szakembere, és Fodor Judit, a Laokoon Filmgroup és a sorozat gyártási producere, valamint Marosi Gábor vezető operatőr, aki a sorozat esztétikájáért felelt.

Romlások és javulások, gyerekesség és felnőtté válás, lecsúszás és talpra állás, korrupció és becsület – és a folyamatos lavírozás a tisztességtelen és a tisztességes lét között. Csak néhány ellentétpár azok közül, amelyek köré csoportosítható az Aranyélet. Az HBO saját gyártású sorozata október 14-én harmadik, egyben befejező évadához ért. Sokat sejtet az évad szlogenje: „Az örökség utolér”. Ónodi Eszter ezt úgy fordítja, hogy „mindenki megkapja azt, ami jár neki”. De mi mindenen kell ehhez keresztülmenniük a karaktereknek? Hogyan változnak? És vajon mi lehet a sorozat sikerének a kulcsa?

Dokumentumfilmet nézni sokszor megrendítő és maradandó élmény, a kijelentés pedig különösen igazzá válik Mila Turajlic személyes és őszinte alkotása, a The Other Side of Everything, vagy magyarul A másik oldal című alkotását nézve. Az anya-lánya beszélgetésekből kibontakozó film rendkívül intim közegében, saját mikrokozmoszán keresztül enged bepillantást Szerbia egykori és mai történelmi-politikai helyzetébe. A film szimbolikus helyszín, így nemcsak a film készítője és szereplője számára fontos mementó, de egy kor lenyomata is egyben, így az egyszerű élettérben megjelenő misztikum a film egésze alatt fenntartja az érdeklődést és a tudni, megismerni vágyást. Az HBO Europe gyártásában készült dokumentumfilmet egy zártkörű vetítés keretében volt szerencsénk megnézni, utána pedig beszélgethettünk a film alkotójával, a belgrádi születésű Mila Turajlic rendező-producerrel és a film executive producerével és az HBO Europe dokumentumfilmes vezetőjével, Hanka Kastelicovàval, akikkel a film mellett szóba került a filmkészítés nehézsége, szépsége és a dokumentumfilm megbecsültsége is.

Nem sportfilm, inkább közös szenvedéllyel megáldott emberek történetfüzére az HBO Europe legújabb, sorban a 15. saját gyártású dokumentumfilmje, az ULTRA. Négy évig készült, számos fontos fesztivált megjárt, sikereket ért el az HBO-n, és később 5 ezer feletti nézőszámot produkált a mozikban, ráadásul esélyes az Európai Filmdíjra. Az ULTRA sikeréről, a készítés nehézségeiről és szépségéről, vagyis a könnyekről és a verítékről, valamint a fogadtatásról a 2017-es Spartathlonról éppen hazaérkező Simonyi Balázs rendezővel beszélgettünk.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy meghatározó szereplői vagyunk a filmkészítésnek.” – mondta el az HBO saját gyártású sorozatának, a Terápia befejező évadának bemutatása céljából szervezett sajtótájékoztatón Angyalosy Eszter forgatókönyvekért felelős producer. A szakember hangsúlyozta, hogy mostanra a kereskedelmi csatornák is felfedezték a heti fikciós sorozatokban rejlő lehetőségeket. „Arra szintén nagyon …