Posts Tagged

Harcsa Veronika

A két tehetséges jazz-zenész még a Zeneakadémián „talált egymásra”, ahol évfolyamtársak voltak – Veronika jazz-ének, Bálint jazzgitár szakon tanult. A Harcsa Veronika Quartetben, amely az egyetemi évek alatt alakult, állandó vendégzenészként már találkozhattunk Bálinttal is. Később együtt alapították – Andrew J. producerrel és Kaltenecker Zsolt billentyűssel kiegészülve – az elektronikus zenét játszó Bin-Jipet, ám időközben már duóként is felléptek. Kialakult, hogy ez lesz a fő vonal, miközben mind a ketten különböző hazai és nemzetközi, nívós projektekben vettek részt (Veronika szerepelt Bohuslav Martinu dadaista operájában Jiří Menzel rendezésében, Bálint True Listener című szerzői lemezén együtt dolgozott Shai Maestro jazz-zongoristával). A jazzduónak februárban jelenik meg a harmadik lemeze Shapeshifter címen, az albumon már két belga muzsikussal kiegészülve játszanak kvartetté bővülve. A magyar jazzélet két legnagyobb ifjú tehetségével az indulásról, külföldi zenei tapasztalatokról, a jazz magyar helyzetéről és a fogyaszthatóság kérdéséről is beszélgettünk.