Bejegyzések innen:
Insider
Ne halogass, lépj MOST!
Megrázó, csontig hatoló, kendőzetlenül őszinte, tabudöntögető és meghatározó könyvet írt Tisza Kata Most. Túlélő leszel, nem áldozat címmel, mintegy ötszáz oldalban taglalva a bántalmazás természetrajzát.
Narcisztikus vezetők és mérgező struktúrák a munkahelyen
Napjainkban egyre több szó esik a narcizmusról mint destruktív személyiségtípusról, illetve a narcisztikus személyiségzavarról mint rendellenes pszichés működésről. Ez érthető is, hiszen a személyiségzavarok – részben azok erőteljes társadalmi megjelenésével – bekerültek a pszichológia kiemelt tárgykörébe, majd beszivárogtak a közbeszédbe. Ma már számos közérthető írás szól arról, mit érdemes tenni egy olyan munkahelyi környezetben, ahol a közvetlen felettesünk vagy éppen a cég felsővezetése előszeretettel alkalmaz méltánytalan és mérgező eszközöket a munkavállalói rovására. Az alábbiakban igyekszünk röviden megvilágítani, mit is jelent egy autoriter, mérgező személyiségű vezető, és hogyan érhető tetten a maladaptív működési mechanizmus az ilyen vezetők által kialakított struktúrákban, továbbá hogyan érdemes védekeznünk, ha a gyanúnk beigazolódott.
Karrierváltás – korhatárok nélkül!
A gyors ütemben fejlődő technológia mellett sokan érzik úgy, hogy elavult a szakmájuk, és váltani szeretnének. Vagy kimerültek a multik világában, és teljesen eltérő szakmát választanának. A Coworkid Alapítvány és a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programja lehetőséget nyújt a korhatárok nélküli karrierváltásra.
Végigkacagott munkanapok, vidám munkavállalók, céges sikerek
A munkavállaló megint késve érkezik a munkahelyére. A főnök idegesen kérdezi tőle: ezen a héten már ötödször késett el, tudja, hogy ez mit jelent? Érkezik a válasz: igen, azt, hogy ma már péntek van. Szakállas munkahelyi vicc, amit azonban a legritkább esetben mernénk csak elsütni a valóságban. Pedig a humor nemcsak a hétköznapokban, de a munkahelyen is fontos, sőt egy megfelelő EQ-val rendelkező vezető, aki képes oldottan viselkedni a munkavállalókkal, megalapozhatja cége sikerét.
Z generációs munkavállalás – kezdjünk el figyelni rájuk!
A millenniumokkal ellentétben a Z-erek születésük óta az interneten élnek, és 91%-uk azt állítja, hogy a vállalat technológiai eszközeinek és megoldásainak kifinomultsága befolyásolná a döntésüket egy-egy cég mellett. Ezenkívül jellemző rájuk a DIY-attitűd (Csináld magad!) a YouTube-oktatóvideók korszakának elindulásával, hogy egyszerre több szerepet tölthetnek be egy pozícióban, és a FOMO érzés (lemaradok valamiről) is meghatározó számukra. A munkaadóknak szembe kell nézniük a ténnyel, hogy ez a generáció már egészen más tapasztalatokkal, igényekkel és munkához fűződő viszonnyal lép be a munkaerőpiacra, mint elődei. De mit kezdjenek a munkaadók és a HR-szakemberek a lassan a munkavállalók közé becsatlakozó Z generációsokkal? Cikkünkből kiderül!
Engedett a nyomásnak az Audi
A rendszerváltás óta nem volt ilyen sikeres sztrájk, mint amilyet az elmúlt napokban az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) szervezett. Az eredmény béremelési hullámot indíthat el, az „első fecske” ebben a tekintetben a Bosch, ugyanakkor a kkv-k nehéz helyzetbe kerülhetnek. Összeszedtük az Audi-sztrájk körül történt legfontosabb eseményeket.
Első lépés a gazdagodáshoz: önmagunkba fektetni
Szendrei Ádám pénzügyi coach 29 évesen mondott fel az utolsó munkahelyén, hogy álmai életét élje. Ahogy ő fogalmaz, ekkorra elérte a pénzügyi szabadságot. 2018-ban megjelent a Gazdagodj boldogan című könyve, amelyben az anyagi függetlenséghez vezető hét lépést mutatja be. Hogyan gyűjthet valaki elegendő vagyont, hogy soha többé ne kelljen dolgoznia? Mibe érdemes ezt a pénzt befektetni, ha meg szeretnénk gyorsítani a folyamatot? Egyáltalán, mennyi pénz kell a teljes pénzügyi szabadsághoz? Ehhez hasonló, izgalmas témákról beszélgettünk Ádámmal.
Ha a társadalom beteg, profitot sem tudunk termelni
Hampuk Richárddal, a Person Group alapítójával a multicégek és a hazai ügynökségek együttműködésében rejlő lehetőségekről, a közeljövő marketingtrendjeiről, valamint – a karácsony kapcsán – a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról beszélgettünk.
Szerethető munkahelyek – ez kell a sikerhez
A cégek munkáltatói márkájának gondozása és népszerűsítése érdekében szervezte meg idén is a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyre ez alkalommal nagyvállalatok is jelentkezhettek. Balogh-Mázi Mária ügyvezetővel, Bordi Beatrix marketingvezetővel és Sóti Anett HR-szakemberrel arról beszélgettünk, hogy mi szükséges ahhoz, hogy boldogan induljunk el a munkahelyünkre a hét minden napján.
Már megint hétfő? – Így kerülhető el a kollégák felmondása
A nyaralás után ismeri fel a legtöbb munkavállaló, hogy nincs egyensúlyban a munkája és a magánélete. Ezért többen radikális megoldáshoz folyamodnak: felmondanak, pedig lehet, hogy a problémát egyszerűbben is meg lehetne oldani. Hogy milyen módszerekkel, arról Göröcs Lili Melindát, a Profession.hu HR-vezetőjét kérdeztük.