Home»Cross»MÁRKÁVÁ VÁLNI VALAMINEK A GYÜMÖLCSE, NEM PEDIG A CÉLJA

MÁRKÁVÁ VÁLNI VALAMINEK A GYÜMÖLCSE, NEM PEDIG A CÉLJA

67
Shares
Pinterest Google+

Pál Feri atya a közösségépítésről és a branddé válásról

Pál Feri atyát, mentálhigiénés szakembert többek között a közösségek hálózatából származó előnyökről, a részvételükkel kiépülő üzleti modellről, a hatékony vezetők létfontosságáról kérdeztük.

Egy hitéletben jártas ember számára mit jelent a közösség?
A közösség újra és újra tudatosítja bennem azt, hogy nem vagyok egyedül. Ebből nagyon sok minden következik: alapvetően fontos figyelnem másokra, értékelnem őket, amiért olyasmit tudnak, olyan igazságokat képviselnek, ami az én igazságomat, meglátásomat is kiegészítik. Nálam pedig megvannak azok az értékek vagy kincsek, amelyeket nem csak magamnak, és nem csak magamért kaptam, hanem azért, hogy azt átadhassam azoknak, akikkel egy közösségben vagyok, vagy bárki másnak, aki hajlandó velem egy közösséget vállalni. A közösség számomra azt is jelenti, hogy jól esik néha megfeledkezni magamról, és egyszerűen csak együtt lenni másokkal, és nem abban a tudatban létezni, hogy „én”, „nekem” vagy „enyém”, hanem abban, hogy „mi”. Erre sokkal gyakrabban vágyom, minthogy azt mondogassam unos-untalan: „én”.

Hogyan született meg az a döntés, hogy kilépve a „rivaldafénybe” nagyobb tömegek előtt is tartson előadásokat? Mikor fedezte fel, hogy ilyen nagy hatással van az emberekre?
Húsz évvel ezelőtt kezdtem el fiatalokkal foglalkozni, egy terézvárosi hittanóra keretein belül. Ezek a találkozások alakultak át úgy, hogy egyre több „fény” került rám, ugyanis igyekeztem olyasmit mondani a résztvevőknek, amit tudnak használni az életben. Próbáltam megérteni azokat a kérdéseket, témákat, amelyek őket érintik.

Nem gondoltam, hogy nekik dolguk lenne, hogy engem megértsenek, hogy fontosnak tartsák, amit én fontosnak tartok. Épp fordítva: az én feladatom, hogy együttérző legyek, rájuk hangolódjak, és olyasmit mondjak, ami a javukra lehet.

Idővel egyre többen jöttek ezekre az alkalmakra. Kezdetben 17 állandó tagja volt a csoportnak, majd egy év múlva 60-an, négy év múlva pedig már 200-an lettünk, ami azokban az időkben óriási nagy számnak számított. Egyre inkább azt tapasztaltam, hogy egy képességet kaptam: közvetíteni tudok valamit, amire másoknak szüksége lehet, és hogy talán ez lehet az én küldetésem. Ezért ezeket az előadásokat, nem hogy nem hagytam abba, hanem próbáltam lépést tartani a bővüléssel.

Tudatában van annak, hogy felépült Ön köré egy brand, egy követhető üzleti modell? Hiszen van pálferis weboldal, pálferis sítábor, pálferis társkereső napok, pálferis kézműves adventi tevékenység, pálferis keddi alkalmak, pálferis Facebook közösségi csoport, ráadásul még pálferis zárt csoport is több mint 8000 taggal, ahol az emberek tovább vitathatják mindazt, amit Öntől hallanak?
Nagyon örülök annak, hogy képesek vagyunk lehetőséget, alkalmat, teret adni annak, hogy valami jó történjen, hogy olyanok lehessenek együtt, akik képesek tisztelettel, érdeklődéssel, nyitottsággal és cselekvőképességgel egymás felé fordulni. Nem véletlen, hogy a keddi találkozókat alkalmaknak hívjuk, hiszen az előadásban benne van az, hogy valaki előad valamit, meg talán egy elvárás is, hogy „add elő magad”. Egy ilyen alkalom sokkal demokratikusabb, az alkalommal te is élhetsz, én is élhetek, az alkalomból születhet valami jó, akkor is, ha te csinálod és akkor is, ha én. Ha te is nyitott vagy és te is hozzáadsz valamit, én is. Egy önismereti csoporttal szervezett tevékenység, egy kirándulás, egy készségfejlesztés, egy kézművesség vagy karitatív tevékenység mind olyan alkalmak, amelyekkel lehetőséget teremtünk valami jóra, a közös értékek megszületésére.

Mennyire tudatosan építette a Pálferi márkanevet? Milyen mértékben koordinálja a saját brandjét?
Nem abból a világból jövök, ahol valaki nagyon tudatosan épít egy én-márkát, hanem ahol elsősorban feladatom, megbízatásom vagy hivatásom van, és ehhez kapcsolódó kötelességeim lelkiismeretességgel és munkabírással társulva. Amire valóban folyton figyelek, az a minőség. Ebben sem üzleti megfontolások vezetnek, hanem azt gondolom, hogy nekem ez a küldetésem, amit eredményesen és jól akarok csinálni. Ha összekötöm ezt az üzleti világgal, akkor azt mondhatom, hogy ilyen értelemben nagyon figyelek a márkára és nagyon is tudatosan építem minden nap, minden találkozással, előadással, csoportfoglalkozással. Ám valójában nem a márkát, hanem azt, amit csinálok, csinálunk. Vagyis,

ha van egy kiforrott márka, az számomra egy következmény, az valaminek a gyümölcse, nem pedig a célja volt.

Attól nem fogok jobban aludni, ha a nevem egy márka, de ha valamit jól csináltam a mai napon, attól igen.

Ez a brand ma már önmagától építkezik tovább, ha már csak a követők által szervezett programokra, táborokra, eseményekre gondolunk…
Rengeteg eseményre engem már meg sem hívnak, de nem is szükséges, hogy ott legyek. Aminek igazán örülök, hogy a közösségünk már messze túlmutat rajtam, hogy az emberek összetartoznak, hogy a társkereső napokon például számtalan pár ismerkedett meg, majd házasodott össze, szülőként pedig már önálló kiscsoportot alkotnak. Ehhez én már nem kellek, megszületett valami, ami megy tovább általuk. Másrészt úgyis továbbszáll, ha rólam jókat mondanak, mint például: „Feri adott nekem valamit, ami számomra nagyon értékes volt”.

Tehát, ha jó híremet keltik, akkor mondhatjuk azt, hogy ez a brand tovább épül anélkül, hogy én ezért bármit is tettem volna.

Szüksége van egy közösségnek vezetőre?
Egy közösségnek, ha az hosszú távon eredményesen akar működni, mindenképpen szüksége van egy olyan személyre, aki moderálja, koordinálja annak a csoportnak a tevékenységét, vagy legalább a kereteket tartja, természetesen megegyezés alapján, nem önkényesen. Minden szociálpszichológiai kutatás abba az irányba mutat, hogy el tudunk lenni vezető nélkül, de egy idő után szükségünk van arra, hogy valaki ezt a szerepet betöltse. Nem feltétlenül azért, mert okosabb, ügyesebb rátermettebb – sok csoportunk működik például úgy, hogy nincs formális, állandó vezetője, ezt a szerepet alkalomról alkalomra valaki más tölti be, ezzel is kifejezve azt, hogy demokratikus szerkezet van köztünk. Ám néha szükség van arra is, hogy valaki azt mondja: „Nyolc óra van, kezdünk!”. Másképpen fogadjuk ezt, ha valaki olyan mondja, akit megbíztunk ezzel a feladattal, mintha valaki egyszerűen csak szól, mert akkor az juthat eszünkbe, hogy miért kellene pont rá hallgatni. Ezért egy jól működő csoport általában ki is termeli a saját vezetőjét.

Kiből lehet jó vezető?
Jó vezető abból lesz, aki képes megfelelő döntéseket hozni. Ez két dolgot takar. Egyrészt szeret döntéseket hozni, élvezi ennek a folyamatát, nem érzi idegennek magától azt, hogy ezzel újból és újból meghatározza magát vagy másokat. Másrészt a jó vezetőt az is jellemzi, hogy képes ezt nem öncélúan tenni, hogy a jó döntések mások javát szolgálják.

A jó vezető szívesen hoz felelősségteljes döntéseket, de azokat kontrollált formában teszi, tudatosítva, hogy a csoportnak nem csak vezetője, hanem tagja is.

A közösségi összefogásából milyen előnyök származhatnak?
A rendszerszemléletű gondolkodás nagyon pontosan beszél arról, hogy egy csoport vagy egy közösség, de már egy pár, egy család is mindig több, mint a részek összege. Ez az alapigazság azt jelenti, hogy mindig megjelenik egy minőségi többlet olyankor, ha többen elkezdenek együtt valamit csinálni, mert akkor létrejön egy csoport, és új minőségek jelennek meg. Olyan minőségek, amelyek egy emberből sosem születnének meg. Ha például én egy vízilabdacsapatban játszom, és az derül ki, hogy egy ügyes center vagyok, akkor nem azáltal kezd kibontakozni az életem, hogy külön-külön kapcsolatban vagyok még öt játékossal, hanem azáltal, hogy betöltök egy olyan szerepet, ami segíti a csoport eredményes működését. Az egyes ember gazdagodik azáltal, hogy egy csoport tagja, de a csoport is gazdagodik azáltal, hogy abban személyek vannak, akik megőrzik a maguk egyediségét, értékességét vagy rendkívüliségét, és kialakul egy jó folyamat.

Ma nagyon érzékenyek vagyunk az önállóságunkra, ezért kapcsolatokat még hajlandóak vagyunk alkotni, de csoportok vagy intézmények tagjának már nem szívesen tartjuk magunkat. Úgy érezzük, hogy ez sokkal több korlátot jelent, mint előnyt. Ez egy pont után akadályozni fogja a fejlődésünket.

Mint az a csatár, aki akkor sem passzolja le a labdát, ha egy éppen fölúszó hátvéd jobb helyzetben van, és lehet, hogy ezen a gólon múlik a győzelem. Én járok jól, ha a labdát lepasszolom, akár még egy nálam rosszabb játékosnak is, aki most éppen jó helyzetben van, így végeredményben győzni fogunk. Egy ilyen helyzet elbukhat azon, ha mindig csak azt mondom, „én”, nem pedig azt, hogy „mi”. Ez egy alapdilemma: az önkifejezés, az önérvényesítés és az alkalmazkodás alapdilemmája. A cél nem az, hogy eldöntsük, melyik jó és melyik nem, hanem hogy tudjunk szabadon alkalmazkodni és szabadon kifejezni önmagunkat, létrehozva egy dinamikus egyensúlyt.

Ez lehet a közösségek összetartásának a kulcsa?
Akkor tud jól működni egy közösség, ha abban a tagok jól vannak, ha nem egyszerűen csak követelmény az alkalmazkodás, hanem része a közösség kultúrájának, ha kimunkáljuk, hogyan tudunk szabadon alkalmazkodni. Ehhez az is kell, hogy engedélyt kapjak arra, hogy néha kifejezhessem, ha valamit nem akarok. Ez az ára annak, hogy tudjak majd szabadon alkalmazkodni. Ahol csak engedelmesség van, ott lassan megszűnik a szabad alkalmazkodás, vagy legalábbis a többség számára szinte lehetetlenné válik.

Közös cél, közös értékrend, személyes kapcsolatok, kölcsönös segítségnyújtás, érzelmi viszonyok, közös felelősség, demokrácia – ezek mind nagyon lényegesek, hogy egy közösség hosszútávon jól működjön.

Pál Ferenc római katolikus pap és mentálhigiénés szakember 1966. június 29-én született Budapesten. Pappá szentelése előtt a Budapesti Vasas Klubnál volt főállású sportoló, 1987-ben pedig felnőtt magyar magasugró bajnok lett. Papi hivatása során kezdetben Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron szolgált, 2002-től pedig Óbudán lett plébános. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné Intézet munkatársaként tevékenykedett. Ez idő alatt rendszeresen tartott előadásokat pszichológia, teológia és mentálhigiéné témákban. Előadásainak fókuszában a családi konfliktusok, a párkapcsolati és házassági problémák, valamint a transzcendens kérdések állnak. A kezdetben katolikus fiatalokat vonzó előadások idővel szélesebb körben is nagyon népszerűek lettek. A 2000-es évek második felétől folyamatosan publikál.

Kitüntetései
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011)
Prima díj (2013)
Prima Primissima Közönségdíj (2013)
MOB Fair Play Életműdíj (2015)
„Budapest Főváros XIII. Kerületért díj”

Önálló művei
A magánytól az összetartozásig (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2014.)
A szorongástól az önbecsülésig (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2012.)
Természetes spiritualitás – Meghittségben Istennel (Kairosz Kiadó, Budapest, 2011.)
A függőségtől az intimitásig – Vágy, élmény, kapcsolat (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2010.)
Tükör által világosan (Kairosz Kiadó, Budapest, 2009.)

Fotó: Kiss András

Előző cikk

AZ ADÓKEDVEZMÉNYEK IDEVONZZÁK HOLLYWOODOT

Következő cikk

OSZD MEG ÉS URALKODJ! – VIII. RÉSZ