A szerzőről

Haragonics Zalán Áron

Haragonics Zalán Áron

Haragonics Zalán vagyok, és már gyerekkoromtól fontos része az életemnek az írás. Mesékkel kezdődött, amelyeket csak a családnak, később az osztálytársaimnak mutattam meg. Majd drámák írásába kezdtem, illetve néhány novellámat irodalmi portálon publikálhattam is, mostanában
azonban leginkább dalszövegeket írok. A szépirodalom mellett ugyanúgy pici koromtól kezdve vonzott az újságírás – a családomnak jelentettem meg a kézzel rajzolt Abulti magazint, majd az iskolában Sulilap címen alapítottam havilapot, melynek körülbelül két évig főszerkesztője is voltam.
A Business Class Magazin Kult rovatába írni – hab a tortán, pont az i-n. Megtisztelőnek tartom a feladatot, és igyekszem helytállni. Szenvedélyesen merülök bele egy-egy témába, a magyar kulturális élet szereplőinek őszinte, nyitott válaszaira, leginkább a személyükre és cselekedeteik mozgatórugóira vagyok kíváncsi. Próbálok az aktualitások mellett egyedi, személyre szabott kérdéseket feltenni nekik. A kultúra közkincs, ennek szolgálatában állni pedig nemes feladat és nagy felelősség – ehhez mérten igyekszem szövegeimből a maximumot kihozni.

Februárban egészen sokszor voltam színházban, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen megrendezett, művészeti egyetemek nemzetközi találkozóján (Festival Art Cinema Theatre = FACT) látott előadások mellett a karácsonyi ajándékjegyek legtöbbje is erre a hónapra szólt. Az egyetemen lévő külföldi előadások sajnos nem tettek rám mély benyomást, a budapesti „menő” kőszínházak (Katona, Örkény, Radnóti) egy-egy produkciója viszont annál inkább. Mégsem ezekről az előadásokról szeretnék beszélni, annak ellenére, hogy bőven lehetne elemezni őket, és a maguk nemében szinte tökéletes produkciók. Viszont legyenek bármennyire is jó kőszínházaink, oda kell figyelnünk a független társulatokra és az alternatív színházra. Pontosan olyan előadások miatt, mint a Tünet Együttes Sóvirága.

Nem lehet szem elől téveszteni őket, amikor megjelennek a Jurányi kávézójában – tényleg, mint két rocksztár a régi időkből, akár két Beatles-tagnak is elmennének. Zenekaruk, az Ivan & The Parazol néhány év alatt tett szert hazai és nemzetközi sikerre. A hatvanas-hetvenes évek rockzenéjét a kortárs zenei irányzatokkal ötvöző banda március 22-én jelenteti meg negyedik, Exotic Post Traumatic című nagylemezét, amelyet hosszabb szünet után a nagy múltú, Los Angeles-i EastWest Studiosban vettek fel. A zenekar két tagjával stílusuk alakulásáról, sikerük titkáról, új lemezük felvételéről és a hazai könnyűzeneipari helyzetről is beszélgettünk.

A következőkben egy olyan alkotásról lesz szó, amelynek jelenidejűsége kézzelfogható, itt és most játszódik, persze az elengedhetetlen és sajátosan magyaros múltba révedéssel együtt. Az egyén személyiségválsága mentén kibontakozik egy kórkép a jelenkori magyar társadalomról is, de nem rágva a néző szájába olyan közhelyeket, hogy „a magyar nép csak a sanyarú sorsra hivatott”, hanem kellő mértékkel és érzékenységgel – egyszerűbb párbeszédekben vagy beúszó emlékképekben. Ebben az alkotásban a múlttal való szembenézés, az előretekintés, a magyarok hol forrófejű, hol lagymatag lelkülete, az örök egyet nem értés és a társasági magány egyaránt benne van. A januári hónap élménye Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek.

A két tehetséges jazz-zenész még a Zeneakadémián „talált egymásra”, ahol évfolyamtársak voltak – Veronika jazz-ének, Bálint jazzgitár szakon tanult. A Harcsa Veronika Quartetben, amely az egyetemi évek alatt alakult, állandó vendégzenészként már találkozhattunk Bálinttal is. Később együtt alapították – Andrew J. producerrel és Kaltenecker Zsolt billentyűssel kiegészülve – az elektronikus zenét játszó Bin-Jipet, ám időközben már duóként is felléptek. Kialakult, hogy ez lesz a fő vonal, miközben mind a ketten különböző hazai és nemzetközi, nívós projektekben vettek részt (Veronika szerepelt Bohuslav Martinu dadaista operájában Jiří Menzel rendezésében, Bálint True Listener című szerzői lemezén együtt dolgozott Shai Maestro jazz-zongoristával). A jazzduónak februárban jelenik meg a harmadik lemeze Shapeshifter címen, az albumon már két belga muzsikussal kiegészülve játszanak kvartetté bővülve. A magyar jazzélet két legnagyobb ifjú tehetségével az indulásról, külföldi zenei tapasztalatokról, a jazz magyar helyzetéről és a fogyaszthatóság kérdéséről is beszélgettünk.

Ujj Mészáros Károly nevét talán leginkább a Liza, a rókatündér című film kapcsán ismerhetjük, amellyel azonnal berobbant a köztudatba. A Balsai Móni főszereplésével készült abszurd, fekete komédia, amely romantikus film, bűnügyi történet és japán mese egyben, számos hazai és nemzetközi díjat bezsebelt. Idén novemberben mutatták be a rendező újabb nagyjátékfilmjét, amely azonban éles műfaji váltás: az X – A rendszerből törölve a jelen Budapestjén játszódó realisztikus thriller, amelynek hősnője a pánikbetegséggel küzdő, kamasz lányát egyedül nevelő nyomozónő, akinek egy szövevényes bűntényt kell felderítenie. A rendezővel a film és a valóság párhuzamáról, korrupcióról, üzenetről és a művész felelősségvállalásáról is beszélgettünk. 

Amikor belépünk a lemezkiadó irodájába, Gryllus Dani éppen Szabó Benedek és a Galaxisokat hallgat mosolyogva. Elbeszélgetünk róluk, amíg Vili megérkezik. A Kaláka zenekar még idén elindítja az ünnepi évadát, ugyanis jövő novemberben lesznek ötvenévesek. A testvérpár töretlen lelkesedéssel és munkával folytatja azt, amit fél évszázada elkezdett. Kaláka van, volt és lesz, ez nem vitás. A generációk gyerekkorát és költészet iránti szeretetét meghatározó Gryllus testvérekkel, Vilmossal és Dániellel sok témát érintettünk a gyerekektől kezdve az oktatáson és zenepedagógián át a karácsonyi hangulatig.

A kétszeres Fonogram-díjas zenész, zeneszerző legújabban arról vált ismertté, hogy a világ minden tájáról, területéről zenéket gyűjt. A terepmunka egyik fő helyszíne Ukrajna, ahova Both Miklós és csapata idén már negyedszerre látogatott el, hogy dalokat és zenéket vegyen fel, interjúkat készítsen, történeteket hallgasson meg, és megőrizzen egyfajta kulturális örökséget. A „gitárprímásként” is emlegetett művésznek az Ördögkatlan Fesztiválon saját udvara van, ahol az ukrán asszonyok énekelnek, és mindig valami különleges programmal készülnek (főzés, esküvő, rituálék). Emellett Both Miklósnak két aktív zenekara is van, a Napra és a Folkside. Idén pedig harmadik alkalommal ült ott A Dal című műsor zsűrijében. A sokoldalú művésszel többek között az ukrajnai körutakról, a népzene iránti érdeklődésről és a mainstream zene jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.

Rost Andrea nevét alighanem mindenki ismeri – a Kossuth-díjas, világhírű magyar operaénekesnő énekelt már a bécsi Staatsoperben, a milánói Scalában, és gyakori vendége a New York-i Metropolitannek is. A művésznő – habár éppen szintén egy New York-i fellépésre készül, ahol maga Plácido Domingo fog vezényelni – most mégis leginkább az itthoni fellépéseire koncentrál. A gyermekei kirepültek a fészekből, ő maga pedig valamiféle kiteljesedést, megnyugvást érez – ami új szerepének is köszönhető, Andrea ugyanis jelenleg a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Jószolgálati Nagyköveteként is tevékenykedik; célja, hogy a Pető-módszert minél többen megismerjék, és hogy az itt tanuló és gyógyuló gyerekek minél többször élhessék át a zenélés és az éneklés örömét. A Rost Andrea Művészeti Alapítvány december 19-én jótékonysági koncertet szervez a Pesti Vigadóban, ahol a művésznő neves zenésztársaival lép fel. Az operaénekessel az itthonlét öröméről, a kivételes életpályáról és a legújabb szerepéről, a társadalmi felelősségvállalásról, valamint a buddhizmusról is beszélgettünk.

Nemrég itthon is bemutattak egy nagyon bátor dokumentumfilmet, amely már a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon és a Szarajevói Filmfesztiválon is nagy sikert aratott. A Könnyű leckék a menekültkérdést sokkal inkább személyes identitásválságként, kemény döntési helyzetek sorozataként és egy kultúra fájdalmas elhagyásaként mutatja be, mintsem politikai üzenetet szolgálna. A szomáliai menekült lány, Kafiya két éve, tizenöt évesen érkezett a fóti gyermekotthonba. A filmben az ő útját követhetjük végig, ahogy az otthona után szépen lassan elhagyja a kultúráját is, és több-kevesebb sikerrel próbál beilleszkedni a magyar közegbe. A rendkívül intelligens, érzékeny, gyönyörű és bátor lánynak a nézők éppúgy szurkolnak, mint a környezetében élők. A Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának dokumentumfilm-szekcióját elsőként megnyerő Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel beszélgettünk.

A vlogolás mára igen elterjedté vált – a közösségi média egyik izgalmas kommunikációs eszköze az influencerek közkedvelt terepe lett. Szűcs Gergely YouTube-csatornája, a Metaszkóp egy kiemelkedő kezdeményezés – népszerű kommunikációs elméletek átadására törekeszik különböző popkulturális referenciákon keresztül. Han Solo és a motivációelmélet, az Avengers és a szervezetfejlesztés, a Lannister testvérek és az önismeret. Izgalmas kombinációk, megnyerő, lelkesedő és okos előadó, hasznos tanácsok, fontos témák, és természetesen a felhasználói hit – mi kellhet még?