A legtöbb ember ösztönösen éhezik a sikerre. Ezt az elemi vágyat kihasználva egyre-másra jelennek meg a semmitmondó személyiségfejlesztő könyvek, amelyek megfoghatatlan közhelyeket puffogtatva próbálják a helyes irányba terelni olvasóikat. Ebben az önfejlesztő mezőnyben bukkant fel tavaly Barabási Albert-László erdélyi származású, Bostonban élő magyar kutató A képlet című könyve, amely pusztán tudományos kísérletek alapján beszél a siker bizonyos törvényszerűségeiről. Élvezetes olvasmány, amely nem tukmál, és nem mondja meg a tutit. Helyette kísérletezik, játszik, és levonja a következtetéseket, amelyek bárkinek hasznosnak bizonyulhatnak az élet legtöbb területén. Megugorhatatlan feladat lenne komplex módon elemezni, elmesélni a könyv lényegét, ezért meg se próbálom. Inkább minden fejezetből kiemelem a számomra legkedvesebb, legérdekesebb részeket.

Mindannyian jól ismerjük a budapesti lomtalanítások szertelen miliőjét, amikor a legpompásabb városrészek is balkáni köntösbe öltöznek. Lecsúszott alakok, rosszarcú naplopók, mániákus guberálók és telepi Indiana Jonesok groteszk utcabálja ez. Vagy mégsem? Pár hónapja egy belvárosi lomtalanítás mellett elsétálva az egyik szemétkupac alján megpillantottam néhány ütött-kopott filmtekercset. Az analóg fotózás lelkes rajongója vagyok, így engem is ledöntött a lábamról a „lomiláz”, és néhány percen keresztül izgatottan túrtam és kutattam az ócskaságok között, hátha még több negatívra bukkanok. Hazaérve gyorsan lehívtam és beszkenneltem a talált negatívokat. Egészen érdekes, intim élmény volt a képeken keresztül belesni egy számomra ismeretlen család életébe. Nyaralás, ballagás, közös bográcsozás. A különböző élethelyzetek szereplői „szürke” átlagemberek, én mégis azt éreztem, hogy egy szeletnyi történelmet találtam az utcán, a kacatok között heverve. Ekkor azonnal eszembe jutott Tamási Miklós, a Fortepan alapítója, aki az általam elmesélt különleges élményt talán nap mint nap átéli. Ő és önkéntesekből álló csapata a talált, régi fényképek segítségével érthetőbbé, elképzelhetőbbé, szerethetőbbé teszik számunkra a zűrös huszadik századot. A Fortepan jelenség már kilenc éve szárnyal, a százezredik feltöltött képet egy nagy volumenű kiállítással ünnepelték meg a Nemzeti Galériában. Az introvertált gyűjtő Tamási Miklós helyett Török Andrással beszélgettem, aki Miklós jobbkeze, és a Fortepan gépezetének egyik legfontosabb fogaskereke.

Federico Fellini az egyetemes filmművészet ikonikus alakja, aki – pszichológiai terápiának használva a filmet – nem félt önreflexív vízióit, emlékfoszlányait és szorongásait narratív történetekké gyúrni. Fellini munkásságát elemző filmesztétikai tanulmányomat ezennel befejezem. Helyette evezzünk új vizekre, és meg se álljunk a Római-parton elterülő Fellini Római Kultúrbisztróig.

A magyar könnyűzenei élet egyik megkerülhetetlen állomása Pécs. Innen indult világhódító útjára a Kispál és a Borz, a 30Y, a Halott Pénz, a Punnany Massif, Takáts Eszter vagy a Junkie Jack Flash formáció. Lévai Balázs rendező Szabó Simonnal karöltve egy abszurd, zenés oknyomozói utazásra invitál minket, ahol a zenekarok segítségével megpróbálják megtalálni a pécsi zenei esszencia forrását. Pécsi szál-kritika.

Török Balázs, ismertebb nevén Kodiak a magyar e-sport legendás figurája, aki a Counter-Strike nevű videojátékban több csapatával is világszintű eredményeket ért el. Neki sikerült az a bravúr, hogy az aktív versenyzői pályafutása után is azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret. Streamel, többezres követőtáborral rendelkező YouTube-csatornát üzemeltet, edzősködik, és néha interjút ad. Röviden: minden tevékenységében játszik.

Élsportoló, végzett DJ, a hazai sneakerkultúra megkerülhetetlen jelensége, influencer, Z generációs szakértő, aki előadásaival nemzedékek között teremt párbeszédet mindössze tizenöt évesen. Ha valaki meg szeretné érteni a „bambán mobilozó, semmirekellő” fiatalságot, az mindenképp olvassa el ezt a beszélgetést!

Máthé Gergely fanatikus túrázó. Tavaly lelkes csapatával teljesítette a több mint 900 kilométeres El Camino Frances elnevezésű zarándoklatot. Hogy mi ebben a sztori? Máthé Gergely kerekesszékben, mozgássérültként éli mindennapjait. Ő az az ismeretlen, hétköznapi hős, akinek már sikerült bebizonyítania, hogy a lehetetlen lehetséges. Tulajdonképpen csak ennyi!

Az informálisabb bevezető rész után személyesebb, szubjektívebb élményekkel, gondolatokkal folytatjuk a spanyolországi kalandunkról szóló útinaplót. Nincs megállás Santiago de Composteláig.

Egyedül vacsorázni egy étteremben, egymagunkban moziba menni, élvezni egy könyv társaságát. A masturdate lényege az önmagunkra szánt minőségi idő, amelyet személyiségfejlesztésre szánunk. A felgyorsult életvitelből adódóan egyre nehezebb megteremteni az ilyen pillanatokat. Munkahelyi nyomás, családi problémák, párkapcsolati válságok, váratlan döntéskényszerek. Van, hogy ezekre a legjobb megoldás az, ha a hátunk mögött hagyva mindent, kisétálunk a világból. Az El Camino zarándoklat egy kiváló fórum arra, hogy feltegyük magunknak a személyiségünkkel és az életünkkel kapcsolatos lényegi kérdéseket. Sokan a mindennapos mókuskereket megunva, az íróasztal mögül ugranak bele a szabadságot jelentő semmibe. Elindulnak, mert motoszkál bennük valami, közelebb akarnak kerülni önmagukhoz, vágynak az ismeretlenre, szeretnének újjászületni. A kora őszi jó idő, a vénasszonyok nyara kiváló időszak számomra a nyári élmények és kalandok összegzésére. A háromrészes El Camino-cikksorozatom nem egy útinapló, nem egy részletes felkészülési segédlet. Tények, érzések, emlékek és jótanácsok kötetlen egymásutánja, amelyeken keresztül megpróbálom megfogalmazni, mit jelent zarándoknak lenni. Induljunk el, hogy megérkezhessünk!

A YouTube-tutorialok korában autodidakta módon is képezhetjük magunkat, és kellő szorgalommal és kitartással szinte bárki elsajátíthatja bizonyos szakmák fortélyait. De mi a helyzet akkor, ha zeneipari szakemberré szeretnénk válni? Hol szerezhető meg az alapvető szakmai tudás? A válasz: a Zeneipari Hivatalban.