Posts Tagged

startupperek

Fenntartható üzleti modell nélkül vakítják a befektetőket, és a működés, a fejlesztések és a piacszerzés is a befektetett tőke égetésével valósul meg, anélkül, hogy a növekvő bevételeket sikerülne nyereségbe fordítani. A WeWork sztorija talán még ennél is több sebből vérzik: egyre több különös információ derül ki a cégről és alapítójáról, Adam Neumannről. A vállalat visszalép a hetekkel ezelőtt bejelentett elsődleges részvénykibocsátásoktól, miután az alapítót eltávolította a vezérigazgatói székből a legnagyobb befektető. Az év legbotrányosabb tőzsdesztorija.

A Budapest Music Centerben rendezték meg a SCIndikátor 2019 országos döntőjét, amely a tavaly november óta tartó felkészítő program végeredménye, és amelyen a szervezők szerint a legkiválóbbnak ítélt természettudományi, műszaki, informatika és matematika szakos felsőoktatási hallgatók vehettek részt és mérették meg magukat folyamatosan. Ellátogattunk az eseményre, ahol a két díjazottal is beszélgettünk, az ifjú startupperrel, a komposztálási technológiát fejlesztő Lévay Krisztinával és a közönségdíjas Horváth Ivett Szalómével, aki különleges, versbe szőtt gyógytornájával segít elsős gyerekeken.