Magyarország első közösségi irodájában, a hazai loft építészet egyedi példájaként kialakított Loffice Paulay Ede utcai székhelyén jártunk, hogy interjút készítsünk a Klementz testvérpárral, akik nemzetközi inspirációkból és tapasztalatokból tanulva, az elsők között indították el Budapest talán legnépszerűbb és legimpozánsabb coworking irodáját, amely mára már hálózattá alakult. Kettejük közül most Kata viszi az irodák működtetését, mert testvére, Panni kisbabát vár, így vele beszélgettünk a coworking irodák megalakulásáról, szolgáltatásaikról, programjaikról, a közösség kialakulásának és az együtt gondolkodás fontosságáról.

A világon először megrendezett, a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínáló Zsolnay-aukción „debütált” aukcióvezetőként Kelen Anna művészettörténész, a 20 éve fennálló Virág Judit Galéria munkatársa, aki rövidesen vezetőként is kiemelt szerepet vállal majd a két tulajdonos, Virág Judit és Törő István mellett. Társadalomtudományi tanulmányai ma már inkább kitérőként értékelhetők, hiszen nyolcadik éve csak a művészettörténetnek és az impozáns Falk Miksa utcai galériának él, pedig annak idején csak egy évre akarta magát kipróbálni, mint galerista. A Zsolnay-aukció mérföldkő volt a nagy árverések vezetéséhez történő úton. Kelen Anna tisztában van kvalitásaival, de tudja, hogy ezen a pályán folyamatosan fejlődni kell.

A Bill Gates nevéhez – és a legtöbbünk számítógépéhez – fűződő vállalat hazai kirendeltsége jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi pár hónapban, amelyek a cég humánerőforrási, partnerkapcsolati, lakossági és adatvédelmi szegmensét is befolyásolták. Cikkünkben az érintettekkel, illetve az ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a GDPR-ról, a felhőforradalomról, illetve a cég pedagógusprogramjáról.

Az Aranycipó Kft. egy 1991-ben alapított családi vállalkozás, amely Pécsváradon indult, kezdetben hat fővel, meglehetősen szerény körülmények között. Ma már a dél-dunántúli régióban abszolút piacvezetőnek számítanak, termékeik országszerte megtalálhatóak a multinacionális cégek polcain, szakboltjaik pedig jelen vannak Baranyán kívül Győrben és Budapesten is. A családi vállalkozást jelenleg az alapítók gyermekei, az üzleti végzettségű Büki László és testvére, az élelmiszermérnökként végzett Büki Tamás vezetik szüleikkel közösen, így az Aranycipónál jelenleg is zajlik a generációváltás. A testvérpárt kérdeztük.

Képes egy étterem térképre tenni egy kisvárost? Turizmust kialakítani? Közösséget építeni? Az Anyukám Mondta étteremnek sikerült, a titok pedig a legjobb alapanyagok beszerzése, a vendégekhez való alkalmazkodás, a nyitottság, a folyamatos jelenlét és az idő. Dudás Szilárddal, az alapító testvérpár egyikével beszélgettünk a helyszínen.

Nem szereti a semmittevést, ezért örül, hogy a zenélés mellett dolgozik, tanfolyamra jár és tanít. Nem is szereti csupán zenészként meghatározni magát. Ennek ellenére több zenekart megjárt, mire a Szabó Benedek és a Galaxisok nevű együttesével országos sikerre tett szert. A harmincéves zenész-dalszerző szerint alaphozzáállás, hogy elhiggyük magunkról, ha tehetségesek vagyunk valamiben, ugyanakkor olyan típusnak vallja magát, akit a saját elégedetlensége visz előre. Szabó Benedekkel a zenetanulás, a dalszövegírás és a magyar alternatív műfaj mellett a nyugati identitásról és a sikerhez vezető útról is beszélgettünk.

A viharos körülmények között érkezett szakember körülbelül egy hónapos hallgatás után fogadta a magyar sajtó képviselőit. Georges Leekens első látásra inkább tűnik ügyvédnek vagy egy médiavállalat ügyvezető igazgatójának, de a Business Class Magazin olvasóira bízzuk, hogy értékeljék a kérdéseinkre kapott válaszokat.

Az agilis módszerre épülő ShiwaForce alkalmazás online és mobil üzleti szolgáltatásokat alakít át új felhasználói élményekké, a digitális kor elvárásainak megfelelően gazdagítva őket. A vállalat célkitűzéseiről, fejlődéséről és sikereiről az alapítóval, Kovach Antonnal beszélgettünk.

Az éttermeket és a futárokat kapcsolja össze az augusztusban elindított Sendee névre hallgató startup, amely az Uber applikáció mintájára egyrészt felgyorsítja az éttermek ételkiszállítási idejét, másrészt pénzkereseti lehetőséget nyújt szabadúszóknak, diákoknak vagy akár irodai dolgozóknak is másodállásként.

Van Magyarországon egy kis családi cég, amely a kilencvenes évek eleje óta szállítja az autóalkatrészeket a legnagyobb japán autógyárnak, és ahol egy sikeres exbírónő vette át a gyár vezetését, hogy családban maradjon a vállalat. Lássuk, hogyan lehet sikeres a generációváltás egy családi vállalkozás esetében!