A világon először megrendezett, a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínáló Zsolnay-aukción „debütált” aukcióvezetőként Kelen Anna művészettörténész, a 20 éve fennálló Virág Judit Galéria munkatársa, aki rövidesen vezetőként is kiemelt szerepet vállal majd a két tulajdonos, Virág Judit és Törő István mellett. Társadalomtudományi tanulmányai ma már inkább kitérőként értékelhetők, hiszen nyolcadik éve csak a művészettörténetnek és az impozáns Falk Miksa utcai galériának él, pedig annak idején csak egy évre akarta magát kipróbálni, mint galerista. A Zsolnay-aukció mérföldkő volt a nagy árverések vezetéséhez történő úton. Kelen Anna tisztában van kvalitásaival, de tudja, hogy ezen a pályán folyamatosan fejlődni kell.

A Virág Judit Galéria november 20-án rendezte a világ első Zsolnay kerámia aukcióját a Budapest Kongresszusi Központban, ezt az aukciót pedig teljes egészében te vezethetted. A művészeti értékei mellett, milyen volt először teljesen önállóan egy ekkora és ennyire fontos aukciót levezetni?
Korábban is vezettem már jótékonysági aukciókat, például az Orosz Györgyi-féle Hősök Tere Kezdeményezés felkérésére, de igen, valóban ez volt az első olyan aukció, amelynek komoly tétje volt, és meglehetősen izgultam is előtte. Ugyanakkor mégiscsak ebben nőttem fel, hatéves koromban már ott voltam azokon az aukciókon, amelyeket anyukám, Virág Judit vezetett. Ő egyébként mindig el is mondta, hogy ez egy olyan szakma, amit nem lehet megtanulni, nem lehet előre begyakorolni, ezt csinálni kell, és közben elsajátítja az ember. A galériánkban egyébként évente három nagy aukciót tartunk, és ezeken én vagyok az úgynevezett visszhang, vagyis ott állok mellette, és visszamondom az információkat, így ilyen értelemben volt már gyakorlatom. Tehát ez a helyzet, hogy kiállok és figyelem a liciteket, nem volt számomra újdonság.

Inkább szakmai vagy éppen mentális felkészülést igényel egy aukció vezetése?
Nem különösebben lehet erre felkészülni. Azt vettem alapul, hogy ezt láttam, ebben éltem, illetve nőttem fel az elmúlt húsz évben. Az aukció előtt persze kimentünk terepszemlére, ahol szimulációval elpróbáltuk az egészet, valamint gyakoroltam a hangképzést, a levegővételt, bár ez most egy rövidebb, egyórás aukció volt – egy aukció jellemzően hosszabb, akár három órát is eltart, amit végig kell beszélni, és ez eléggé megterhelő, így arra azért készülni kell. És persze a tételek és a licitlépcsők ismerete is fontos, de ez sem volt ismeretlen számomra.

 

 

 

 

 

Mennyire volt közös döntésetek édesanyáddal, hogy egy ennyire fontos aukción debütálj?
Régóta érlelődött, hogy önállóan vezessek le egy aukciót, és mivel ez egy nagyon nagy lehetőség volt, így megragadtuk. Egyébként több szempontból is ideális kezdés volt, mivel kisebb helyen is tartottuk, nem a Kongresszusi Központ nagytermében, hanem nagyjából mintegy 400 résztvevő előtt, és ahogy említettem, nem is volt olyan hosszú. Egyébként anyukám és Törő István, a galéria vezetői együttesen ezt akarták, én pedig ambicionáltam, mert úgy éreztem, hogy ez egy jó első lehetőség a bizonyításra.

Mesélj a művészettörténethez vezető utadról, hiszen kezdetben egészen más pályára készültél, politológiát és szociológiát tanultál. Mikor kezdett érdekelni a művészet?
Mivel a társadalomtudományok mindig is nagyon érdekeltek, először ilyen irányba kezdtem el tanulni, és ezekhez kapcsolódó munkakörökben dolgoztam. Az egyetem elvégzése után nem akartam egyből a galériában dolgozni, bár már akkor is kacérkodtam a gondolattal, de előtte ki akartam próbálni magamat más területeken, így egy évet Belgiumban éltem, ahol továbbtanultam, majd miután hazatértem, elkezdtem az itteni munkát. Valahogy egyre többet beszélgettünk otthon arról, hogy mégiscsak jó lenne megpróbálni. Nyolc évvel ezelőtt kezdtem a galériában, és akkor azt beszéltük meg, hogy ha egy év múlva mindketten úgy gondoljuk, hogy ez tudna működni, akkor folytatom. Az egy év letelte után végeztem el a művészettörténet szakot.

Édesanyád mennyire befolyásolt téged a szakmaválasztásban?
Az elején egyáltalán nem, ez később alakult ki közöttünk. Ő igen nyitottan nevelt minket a testvéreimmel, így mindhárman abba az irányba mehettünk, ami bennünket a legjobban érdekelt. Egyébként a legidősebb nővérem, aki közgazdász, szintén eltöltött egy évet a galériában, de úgy érezte, hogy ez nem az ő világa, és visszatér az eredeti szakmájához.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin UTÓDOK című lapszámában!
Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!