Manapság könnyebb befutni a fogyasztási szokások megváltozásának és a közösségimédia-felületeknek köszönhetően, ugyanakkor nem lehet a YouTube-ból befolyó összegekből „Hawaiira utazni” – állítja Tóth Bertalan és Biksi Gábor, a Cloud 9+ két zenésze, akikkel az EFOTT előtt beszélgettünk a lemezeladások „nem létezéséről”, polgári szakmájukról, a mainstream és az underground közti mezsgyéről, valamint arról, hogy miért ne legyen az embernek főnöke.

 Milyen volt a Balaton Sound?
Tóth Bertalan: Pont azt beszéltük a Gáborral, hogy jobb irányt vett. Úgy tűnik, a Sziget Iroda elkezdte a VOLT Fesztivált az élő zenés irány felé pozicionálni, a Balaton Sound pedig most már nemcsak az áraiban és a helyszíneiben prémium, hanem az előadókat tekintve is.

Ez mit jelent?
B.: Azt vettem észre, hogy eddig olyan zenekarokat hívtak Magyarországra, amelyek már egy kicsit lefutottak, és ezért olcsóbbak. Ez a Chainsmokersre nem igaz, ők most nagyon hasítanak.
Biksi Gábor: Az idén megpróbáltak minden elektronikus stílust lefedni. Sok olyan előadót is elhoztak, akikről nem gondoltam volna, hogy valaha meg lehet majd őket nézni Magyarországon.

 

Ennek van köze ahhoz, hogy nemrég megvásárolták a produkciót?
B.: Abszolút! Érezni, hogy más a stratégiai szervezés, más aspektusok, más célok vannak.

Tóth Gergely, a menedzseretek azt nyilatkozta a vele készített interjúnkban (amelyet olvasóink szintén ebben a számban találnak – a szerk.), hogy manapság könnyebb bekerülni a köztudatba, mint régen, és nem féltétlenül szükséges a hatalmas tőke és a kiforrott kapcsolati rendszer. Ti is így látjátok?
B.: A közösségi média, a YouTube, a fogyasztói szokások változása révén könnyebb eljuttatni a zenét a fogyasztókhoz, hiszen lerövidült a csatorna. Ha írsz egy jó zenét, már nem kell lobbiznod érte, hogy megjelenhessen. Csak feltöltöd, és csókólom, megy magától.
G.: Azt azért érdemes megemlíteni, hogy ma már nem csak a zenéről szól ez az ipar. Nem elég csak jó zenét csinálni, hanem egyedinek is kell lenni, mert annyira sűrű és zajos az internetes közeg, hogy nagyon nehéz kitűnni a tömegből. Az előadók a zenével szeretnek foglalkozni, nem a brandépítéssel, de ma már a kettő annyira összenőtt, hogy az utóbbi nélkül nem lehet előrébb jutni. Rengeteg jó zenész van, de nem biztos, hogy sikeresek lesznek, ha például a közösségi média felületein nem tudnak kitűnni a tömegből.

Ti mivel tűntök ki?
G.: Mi jó helyen voltunk jó időben. Nem egy összerakott zenekar voltunk, hanem magunktól kezdtük el csinálni a dolgokat, magunknak jártuk ki az utat. Nem építettünk olyan tudatosan brandet, mint például a Wellhello, akik sokat poénkodtak, például azzal, hogy eljátszották: ők az elnökök, és helikopterből szórták a negyvenhétezrest, egyébként nagyon bírjuk a srácokat. De mi gegek helyett inkább csak zenéltünk, és szerintem ez az őszinteség átjött az embereknek. Öt év alatt nagyon sokat változott a hazai zeneipar. Ha megnézitek, az új előadók között a Senkise és a Hiróék azok, akik kitaláltak egy jó és vicces brandet, ami segíti, hogy egyre népszerűbbé váljanak. Ha nem lenne mögöttük a körítés, nem biztos, hogy ilyen sikeresek lennének.

Arra emlékeztek, milyen volt az első koncertetek?
B.: Az Iskola nevezetű helyen volt az Oktogon környékén. Elsősorban a barátok és ismerősök jöttek el, ám mivel több mint 15 éve zenélünk, ezért olyanok is lenéztek a koncertre, akik arra voltak kíváncsiak, hogy na ebből vajon mi lesz. Kezdetben volt egy MC-nk, egy nigériai fiú, Skeeny. Magyarországon még mindig kuriózumnak számít, ha van egy olyan frontember, akinek nem magyar az anyanyelve. Mi kezdetben ezzel tudtunk kitűnni a tömegből, ráadásul az a stílus, amelyet elkezdtünk játszani, nem annyira működött még itthon. Ugyanakkor külföldi példákból azt láttuk, hogy az élő zenekaros elektronikus zene nagyon felkapott.
G.: Miután kitettük a Supernovát, megkeresett minket a Magneoton (Joós Istvánnal, a kiadó egyik alapítójával készült interjúnkat szintén ebben a számban olvashatják – a szerk.). Nagy mérföldkő volt számunkra, hogy ilyen hamar jelentkezett egy nagy kiadó. Örültünk, és egyből le is szerződtünk. Ők is látták benne a fantáziát, és beleraktak annyi energiát, időt és pénzt, hogy el tudtunk indulni egy jó úton. Körülbelül két évig dolgoztunk együtt.

Miért váltottatok?
B.: Mások voltak az elképzeléseink.
G.: Nagyon gyorsan aláírtuk a szerződést, és belekerültünk egy olyan körbe, ahová korábban nem tartoztunk. Több olyan kiadó is megkeresett bennünket, amelyiknek nem volt nívós a zeneipari múltja, de mi a Magneotont választottuk, mert ők tűntek a legbiztosabbnak, mi pedig nem akartunk kísérleti nyulak lenni kezdő menedzsereknél.

Mikor léptek be a szponzorok az életetekbe?
B.: Ahogyan egyre több emberhez eljutott a zenénk, lett egy ruha- és egy energiaital-szponzorunk, a Dorko és a Red Bull, aztán jött a Chroma Sound, amely hangkártyákat és szintiket adott nekünk. A kezdeteknél féltem attól, hogy ez visszaüt, de egyáltalán nem lett így. Minden partnerünk érzi, hogy meddig lehet elmenni, és ezzel mi is tisztában vagyunk.

Miért lettetek éppen ti sikeresek?
B.: Recept nincsen a sikerre. Tudtunk olyan trackeket gyártani az elején, amelyek idehaza kuriózumnak számítottak. Hoztunk egy üde színfoltot a hazai zenei iparba, jókor voltunk jó helyen. Zsolt, a frontember egy aranytorkú srác, a koncerteken is tudja hozni a stúdióminőséget, sőt még annál jobbat is.

Ha már a koncertet említetted: mennyi van belőle egy évben?
B.: Nagy átlagban 70–80 van egy szezonban. Az idei a harmadik nagyon jó évünk, ami heti három bulit jelent átlagban. A december–január uborkaszezon, egy-két szilveszteri vagy céges fellépés van. És vannak a gólyatáboros, gólyabálos időszakok, tavasszal indul a nyárváró szezon, amelyet a fesztiválszezon követ. A tél pedig a klubozásé. Elégedettek vagyunk a bulik mennyiségével, most már olyan is van, hogy nemet mondunk, ha nincsenek meg a technikai feltételek, nem olyan színvonalú az adott hely, vagy nem számítunk arra, hogy megfelelő marketinget kapna a rendezvény. És persze a pénz is számít.

Vannak olyan koncertek, amelyeket nektek is promotálnotok kell?
G.: Van, amelyik saját szervezésű koncert, és van, amelyik meghívásos. Nyilván a bulijainkba belerakjuk a mi promónkat, de van rengeteg olyan fesztivál is, amelyik megkér minket, hogy „srácok, posztoljatok”. Egyébként akit érdekel, az úgyis megnézi a programot, és eljön a koncertünkre, úgyhogy a fesztiválszezon ebből a szempontból más, ott nincs annyira szükség külön marketingre.

A teljes interjút olvassa el a Business Class Magazin POPSZAKMA című lapszámában! Fizessen elő nyomtatott vagy digitális formában!