Indigóval átrajzolt borítók, rongyosra olvasott és cserélt képregények, rajongókból lett képregénykiadó vállalkozók. Simon Istvánnal a Pesti Könyvtől, Németh Vladimirrel a Fumaxtól, Gellért Kristóffal a Vad Virágok Könyvműhelytől és Harza Tamással a Kingpintől már-már képregényhosszúságban beszélgettünk a hazai kiadókról és az előttük álló kihívásokról, a piaci sajátosságokról, a női szuperhősökről, a könyvesbolti értékesítésről, a műfordításról, a vevőkörről és az emóciók üzleti szerepéről.

Mi volt az első képregényes élményetek?
Simon István, Pesti Könyv: Gyerekkoromban a francia vonal volt nagyon erős Magyarországon, így a Pif és társai voltak elsősorban elérhetőek különböző ifjúsági magazinokban, illetve akkoriban kezdték kiadni a Kockás képregényeket is, valamint ott volt még egy NDK-s kiadvány, a Mozaik, az Újvidékről beszivárgó Asterix és Obelix és a Talpraesett Tom füzetek. A szuperhősvonal számomra csak felnőttkorban vált elérhetővé, de az első és meghatározó élményem a Pif volt. Mindig volt benne egy ajándék, de a képregények is izgalmasak voltak, ezért lementünk játszani az udvarra, és ott meséltük egymásnak a történeteket. Az egész ház, sokszor az egész város is kiolvasott egy-egy ilyen könyvet. Volt, amit úgy kaptam vissza, hogy a borítóját addigra indigóval átrajzolta valaki. Salátaként jártak körbe a képregények, volt körülöttük egy kultusz. Persze akkoriban a média még más volt, kevés versenytársa akadt egy ilyen füzetnek.
Németh Vladimir, Fumax: Emlékszem, hogy a Baross utcában volt egy olyan újságosüzlet, ahol be lehetett szerezni ezeket a kincseket, mert nagyon kevés helyen lehetett kapni őket akkoriban. Hatéves koromtól olvasok, hogy ebbe mikor kapcsolódott be a képregényolvasás, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy már akkor sem adtam oda senkinek őket, vigyáztam rájuk. Éreztem, hogy az értékük nagyban függ attól is, hogy később milyen állapotúak lesznek. A Füles rejtvényújságban három dupla oldalas képregénysorozat futott, amelyeket mindig kivágtam, és beragasztottam egy albumba. Később nagy kincsek lettek a Magyarországon nyomott skandináv szuperhősös képregények, ezekhez nagy ritkán hozzá lehetett jutni például antikváriumokban.
Gellért Kristóf, Vad Virágok Könyvműhely: A 2000-es évek elején a keresztanyáméknál voltak Alien és Predátor képregények, úgyhogy azokat kezdtem el olvasni, és azonnal megfogott az élmény. Nagyon sokat jártam – és járok is még – bolhapiacokra, és a kezembe kerültek a 90-es évek elején megjelent Pókember, Superman kiadványok, azokat kezdtem el gyűjtögetni, a másik nagy kedvenc sorozatom pedig a Kázmér és Huba volt.
Harza Tamás, Kingpin: Én is a Pajtást és Pifeket ismertem először, majd jött az Asterix, amely akkoriban indult be, és amelyet már nagyon közel éreztem magamhoz. Tízéves korom körül mentek a svéd, dán szuperhősképregények, amelyek szintén nagyon népszerűek voltak, akkoriban ráadásul nem csak egy réteg fogyasztott képregényt, ahogy manapság. Ezért lehetetlen volt mindent összegyűjteni, így mindenki kiválasztott magának egy sorozatot, amit gyűjteni kezdett. Számomra ez a Pókember volt, de hamar eljött egy olyan időszak, hogy kiadás hiányában sehonnan nem lehetett beszerezni. Később a bolhapiacokon újra megjelentek a holland Pókemberek, de ezek már nem tetszettek annyira, mint a régi, klasszikus sorozatok, és a Semic kiadó feltűnésével (az ADOC-Semic Nyomdai és Kiadói Kft. 1988 és 2011 között működött, és az első számú magyar képregénykiadónak számított, évtizedekig piacvezető volt – a szerk.) került végre újra piacra. Természetesen azonnal lecsaptam rá. Az egyik sztori annyira meghatározó volt, hogy az után azt mondtam, hogy minden történetet el akarok olvasni, és akkor kezdtem el gyűjteni megint.

Hogyan kerültetek be a képregénykiadásba?
S. I.: A feleségemmel részben bölcsész végzettségűek vagyunk, és amikor ő gyesre ment, felmerült, hogy foglalkozhatnánk könyvkiadással. Először egy kis könyvesboltunk lett, majd ahogy tapasztalatot szereztünk a könyvkiadásban, a képregény tűnt befutónak. Egy francia kiadvánnyal indultunk 2006-ban, és most tartunk a 34. epizódnál, tehát megtalálta a maga közönségét. 2015 körül bővült ki a képregényes paletta más kiadványokkal, illetve voltak kitekintések, például a kínai képregény felé, még az első nagy mangaboom idején. A válság után stabilizálódott a piac, és kialakult a vevőkörünk is, ekkor kezdtünk el főleg rajzfilmekhez kapcsolódó képregényeket kiadni, ilyen volt a Minyonok, amely az első sikeres brand lett Magyarországon, és amelynek most jelent meg a harmadik része. A másik nagy kultsorozatunk a Rick és Morty, de voltak klasszikus európai képregénysorozataink is, mint a Blacksad, illetve mostanában már egy-két amerikai képregénysorozat is fut nálunk. Emellett van néhány gyermekmagazinunk is, amelyek a vállalkozásunk nagyobb volumenét adják.
N. V.: 2000-ben vettem az első számítógépemet, és akkor tértem vissza a képregényekhez is pár év kihagyás után. Létrejött egy Képregény.net nevű oldal, amely nagyon fontos kiindulópont lett sokunk számára, mert honosítások kerültek föl rá, ami nem volt egy kifejezetten legális dolog, de mivel ezeket nem lehetett beszerezni Magyarországon, károkat sem okozott senkinek. Itt alakult ki egy nagy fórum, én is itt vettem meg az első gyűjteményemet 2002-ben százezer forintért. De annak csak egy része érdekelt, így a többit elkezdtem eladni, és ráéreztem az ízére. Apukám létrehozott nekem egy weboldalt és webshopot, ez lett a Comicsinvest.hu, amely a mai napig üzemel. 2005-ben indult több kiadó és a könyvesbolti képregény-forgalmazás Magyarországon, mert addig a könyvesboltok nem forgalmaztak képregényeket. Belevágtunk, és a Sin City – A nehéz búcsú című kiadvány lett az első kiadásunk. Maga a Fumax kiadó is képregénykiadásra jött létre, a nevét a fumetti, a manga és a comics szavakból alkottuk meg. 2011-ig adtunk ki olasz, amerikai és keleti képregényeket, aztán a válság hatására összeomlott a képregénypiac is. Átnyergeltünk a könyvkiadásra, és 2017-ig nem is adtunk ki képregényt. A Sarah Andersen-féle Sarah’s Scribbles kötetekkel tértünk vissza, amely óriási népszerűségre tett szert, de mégis egy speciálisabb képregény, úgyhogy nem innen, hanem a tavalyi évtől számítjuk az igazi visszatérésünket a képregénykiadásba.

G. K.: Én rajongóként kerültem kapcsolatba a Vad Virágokkal, és másfél éve vagyok ebben az egyébként családi cégként indult vállalkozásban. 2005-ben adták ki az első magyar képregényüket, A hívót, Odegnál Róbert Alfabéta-díjas képregényét. 2006-ban elindult az Usagi Yojimbo sorozat, amely a mai napig fut, illetve a Kázmér és Huba szintén a 2000-es évek második felében indult – ez volt a két sikersorozat kezdetben. A Fumaxszal egy időben voltak mangasorozatai is a kiadónak, de a 2010-es évek elején lelassult a kiadás a válság miatt. A tavalyi évben – amikor én is beszálltam – a cég elkezdett professzionális kiadóvá válni, és bele is vágtunk új sorozatok kiadásába. Jelenleg a Hellboy a zászlóshajónk, de idén indítottuk el Az Esernyő Akadémiát, és sok tervünk van ezeken túl is.
H. T.: A már említett Semic kiadó adta ki a Pókembert, és 1992/93-ban szerveztek először egy képregénybörzét is Oroszlányban. Természetesen elmentem, ahol megismertem az akkori kiadó-szerkesztőt, Láng Istvánt, aki szintén nagy képregényrajongó volt. Összebarátkoztunk, és kicsit közelebb kerültem a Semichez, segítettem a történetek kiválasztásában, míg végül fordító és szerkesztő is lehettem. 2005-ben jött el az a pont, amikor a Semic azt mondta, hogy ők nem finanszíroznak meg több Pókember képregényt, én pedig azt mondtam, hogy szívesen beszállok az akkori cégemmel, ha többet is kiadunk. Rábólintottak, és egy kétrészes Pókember közös számot sikerült kiadnunk. Amikor 2012-ben megszűnt a Semic, akkor bővültünk nagyobb kiadóvá. Folyamatosan 5-6 futó képregényünk van az újságosnál a Pókembertől a Bosszúállókon át az X-Menig.

Tehát 2006 volt a fordulópont a hazai kiadásban?
H. T.: Én már korábban is próbáltam kiadni saját képregényt, de a Semic mindig lebeszélt erről, mert szűk volt az olvasóközönség, és elmondásuk szerint csak veszítettem volna rajta. Amiben volt igazság, mert sok év után még mindig van 4-500 darabom az első kiadásomból. Ezért füzetes kiadással egyetlen kiadó sem próbálkozott a Semic mellett. Akkor jött ez a kis fellendülés, amikor valaki kitalálta, hogy a könyvesboltokkal érdemes próbálkozni.
N. V.: A boom 2004-ben kezdődött, amikor megjelent a Maus, amely az első könyv formátumú képregény volt, ez hozta el a fellendülést a képregénykiadásban. De ez sem volt egyszerű, mert a Libri sokáig egyáltalán nem vett be képregényt, az Alexandra volt a piacon a legkomolyabb tényező, és visszasírjuk a korábbi éveit, ugyanis két évvel ezelőtt csődbe ment. Bár a Librinél javul a helyzet, még nagyon messze vagyunk attól, ami az Alexandránál volt, ahol a boltban külön képregényrészleg volt. Azóta a mi nyomtatott példányszámaink is jelentősen estek, mert jóval kevesebbet tudunk belőlük kihelyezni.
S. I.: 2006 fordulópont volt, ekörül indult mindannyiunk képregényes kiadói pályafutása. Mindannyian megfizettük a tanulópénzt, az első kiadásunkból még mindig elég szép mennyiséget őrizgetek otthon. Ez volt az az időszak, amikor az újságos forgalmazásból elkezdett kikopni a képregény, és megjelentek az igényesebb albumok, amelyek addig csak Nyugaton vagy Amerikában voltak jellemzőek. A szubkultúra pedig képes volt felszívni azt a mennyiséget, ami rentábilissá tudta tenni a kiadást. Sokat gondolkodtunk, hogy mit adjunk ki könyv formában, és a Lucky Luke sorozatot is azért választottuk, mert láttuk, hogy egy hosszabb sorozat, ami ha megáll a lábán, akkor igen sokáig el tudja látni a kiadót. Ez volt az az időszak, amikor a képregényes közönség önszerveződése eljutott oda, hogy a könyvesboltok már nagykereskedőként is hajlandóak voltak átvenni ezeket az albumokat. Egyfajta szemléletformálás is ekkor indult el, és a nagyközönség is elkezdett rádöbbenni, hogy a képregény több annál, mint ami sokáig a fejekben élt, hogy 8-10 éves korig lehet csak olvasni.

G. K.: Nem véletlenül 2005–6 körül indultunk, mert akkor volt az első képregényfesztivál, amely meglepően nagy siker lett az Almássy téri Szabadidőközpontban – idén lesz a 15. fesztivál egyébként. És volt egy Hungarocomix rendezvény is a Sugár Üzletközpontban; ez volt az első alkalom, amikor egy plázában rendeztek képregényes eseményt. Ezen több könyv formátumú képregénykiadvány is megjelent ekkor.

Mekkora ma ez a piac? Hiszen sokat változott, sokat csökkentek a kiadások és ezzel arányosan az eladások is az elmúlt 8-10 évben.
S. I.: Senki sem tudja.
N. V.: Azért ez nem igaz, nagyságrendileg tudjuk.
S. I.: Nagyságrendileg sem. Például két évvel ezelőtt bejöttek olyan sorozatok, amelyekről senki nem sejtette, hogy eladhatóak lesznek Magyarországon, mégis megtalálta a maga célközönségét. Bármikor bejöhet egy olyan sorozat, amely el tud hódítani egy olyan réteget a média akár más részeitől – egy könyvtől, gyerekmagazintól például –, amely meg tudja mozgatni a piacot.
N. V.: Az elmondható, hogy éves szinten több százmilliós forgalmú piacról van szó. 
H. T. : Darabszámra egy-kétezres a piac. Persze ahogy István mondja, nem lekövethető teljesen minden mozgás és megjelenés, de azt lehet mondani, hogy a kiadók egy-kétezres példányszámban nyomnak.
N. V.: A piac 2017-ben kezdett újra kibővülni és tágulni.
S. I.: De ez alapvetően egy kicsi piac. Lehet, hogy 800 milliós, vagy akár milliárdos nagyságrendű, de egyik sem egy kiemelkedően nagy szám. Mégis bármikor bejöhet valami, ami be tud rántani egy tízezres tömeget – ami esetünkben már tömegnek minősül –, akik nem feltétlenül vásároltak kiadványt korábban. Számunkra egy ilyen meglepetés volt például a Minyonok első kötete, amely meg tudott szólítani egy olyan réteget, amely valószínűleg életében nem vett még képregényt, vagy ilyen jellegű képregényalbumot. Vagy a Rick és Morty, amely szintén nem a képregényes keménymagot találta meg első körben, hanem azokat, akik magát a sorozatot kedvelik.

A témánál maradva: egy sorozat, egy film vagy egy folytatásos saga megjelenése mennyire erősíti a képregénypiacot?
H. T.: Amíg nem volt ez a nagy sorozatboom, amely például a Marvel megjelenésével indult, addig egy film semmit nem adott hozzá a képregénykiadásokhoz.
N. V.: Azért ez nem teljesen így van, mert a Sin City film itthon és nemzetközileg is erősen hatott a képregényekre.
H. T.: Ahogy István is mondta, ha egy film megjelenik, akkor abból a számból érezhetően megnő az eladás is. A Semicnek volt is egy olyan elve, hogy ha kiadnak valamit, az csak olyan lehet, ami rajzfilmsorozatban is fut a tévében. Robert Downey Jr. például hihetetlenül népszerű volt önmagában is, Vasemberként meg főleg, és a film megjelenésével rengetegen kezdtek érdeklődni a Vasember képregények iránt is. Amiről ez szintén elmondható, az a Deadpool, ugyanakkor nem igaz például az Amerika Kapitány esetében.
S. I.: Nálunk is volt olyan rajzfilm, amely egy képregénysorozatunk egyik epizódjához kapcsolódott, de az adott rész forgalma alig száz darabbal haladta meg a sorozat más részeiét, pedig együtt kampányoltunk a film forgalmazójával. Ugyanakkor a Minyonoknál, ahol a film ágyazott meg a képregénynek, abszolút a moziforgalmazás hozta be a közönséget erre a piacra is. Az is számít, hogy egy adott körhöz mennyire tud szorosan kapcsolódni egy-egy képregény. Ha a karakterek olyanok, hogy kulcstartóként vagy hűtőmágnesként szerethetőbbek, akkor nem biztos, hogy képregényként veszi meg a rajongó.

N. V.: Amikor egy konkrét képregényből készül film, mint a Sin City vagy a Scott Pilgrim esetében, akkor sokkal látványosabban megdobja az adott forrásanyagot, amelyet feldolgoz a film. Egy szuperhősfilm esetében ez nem feltétlenül érzékelhető, többek között mert ezerféle képregény készülhet az adott karakterrel. Egy konkrét Marvel képregény esetében, amikor a címek azonosak, a képregényeladás jelentősen megugorhat, mert a rajongó meg tudja találni azt a képregényt, amelyből a film készült. De amit a Tomi is mondott, az, hogy milyen sikerű és minőségű a film, nagyon sokat számít, de önmagában semmi sem garancia. A Walking Dead képregény eladásait pár évig iszonyatosan földobta a sorozat úgy Amerikában, mint itthon, de ez mára nagyjából lecsengett.
H. T.: Például a legutóbbi Bosszúállók-film történetét már évekkel előbb kiadtuk, és a film hatására többször is újra kellett nyomni a képregényt, mert annyian lettek kíváncsiak rá, hogy milyen volt az eredeti történet.
N. V.: Nekünk a Jessica Jones képregényünk iránt, amelyből egy Netflix-tévésorozat is készült, egyáltalán nem nőtt meg az érdeklődés, sőt jelenleg ez megy a leggyengébben a marveles képregényeink közül. Ehhez hozzátartozik, hogy ha bemutatnak valamit az HBO GO-n, akkor egyből nagyobb a nézettség, míg ha a Netflixen, akkor sajnos nem, mert a Netflix még mindig nem elég beágyazott itthon. Ugyanakkor a filmek olyan szinten átitatták a mainstreamet, hogy most már a könyvesboltokban a sima könyvolvasók között is megjelenik az impulzusvásárlás: meglátja a képregényt, és vesz egyet.

Mik az eladható kiadások? Nyilvánvalóan a szuperhősök korát éljük.
H. T.:  Ez így van. Viszont Vladira reagálva: szerintem a Jessica Jones gyengébb fogyása sajnálatos módon azzal magyarázható, hogy Magyarországon a női főszereplőjű képregények nem mennek jól. Nagyon sok olyan női főszereplős szuperhősképregény van, amely borzasztóan jó, izgalmas a története, és nemritkán sokkal jobb a karakterformálása is, sokan mégis idegenkednek tőle. Sokkal nehezebben adható el valami, ha a főszereplő nő.
N. V.: Ez a könyveknél is így van. A fantasy, a sci-fi, a thriller műfajokban sok női olvasó van, de még itt is drasztikusan rosszabbak a fogyásaink a női főszereplős kiadványok esetében, míg Amerikában ezt nem érzem ennyire kiugrónak. Ott a Marvel Marvel Kapitánya is óriási siker lett, a Wonder Woman, a Black Panther is, tehát ott inkább van ilyesmire kereslet.
H. T.:  Volt egy olyan olvasóm, egy teljesen normális gyerek, aki amikor először kezdtem el kiadni női főszereplős képregényt, azt mondta, hogy adott neki egy esélyt, de nem tudta elfogadni, mert nem tudja elképzelni erről a nőről, hogy meg tud verni ezt meg ezt, és onnantól számára hiteltelen a történet. Ez persze hülyeség, mert ha valaki szupererős, akkor bárkit meg tud verni.

A távol-keleti kultúra is igen népszerű itthon. Mi a helyzet a képregények frontján?
H. T.: A mangákat főleg lányok olvassák. Maga a szubkultúra népszerű, de a piacon nincs éppen kiadvány.
S. I.: Bár maga a szubkultúra népszerű, de nem feltétlenül az a fajta termék fogja meg a szubkultúra-rajongókat. Animéket szívesen néznek, kiegészítőket szívesen vásárolnak, de kevésbé lelkesek, amikor kiadványokról van szó.
N. V.: A képregényvásárlók egy jelentős szegmense gyűjtő, a mangások viszont nem gyűjtők. A színes képregényt összehasonlítva egy fekete-fehér mangával látszik is, hogy a kettő teljesen más.